Várólistára tette 47


Kiemelt értékelések

Coralie 

Ennek a filmnek nyugodtan adhatták volna a Joel Kinnaman edzésterve – avagy hogyan váljunk képzett bosszúállóvá egy év alatt címet is. :D
Nem akarok gonoszkodni, de ez bizony nem lett jó. Ez pedig nekem különösen fáj, mert nagyon kedvelem Joelt. De mégsem érzem elfogultságnak, ha azt mondom, nem rajta múlt, ő eljátszotta, amit egy ilyen színvonalú akciófilm néma antihőséből ki lehetett hozni. A probléma a megvalósítás egésze volt. Azzal, hogy a rendező ennyire ragaszkodott ahhoz az ötletéhez, hogy a szereplők némák maradjanak, meg is ölte a hangulatot. Bármennyire is érdekes elsőre ez a forma, jó húsz perc után már frusztrálóan hatott, mert művészfilmnek nem elég drámai és kifinomult, akciófilmnek meg túl művészi. Olyan volt, mint egy végtelenül hosszú zenei videóklip, amiből véletlenül magát a zenét is kifelejtették. Látjuk, értjük, hogy mi történik, csak nem kapjuk meg a teljes élményt. Lehetett volna az is, hogy csak a főhős nem beszél, máris érdekesebbé vált volna a kapcsolata a külvilággal. Vagy legalább a vágás és az aláfestő zene lett volna ütős, pörgős és egyedi, hogy ellensúlyozza a némaságot, de ez is elmaradt, pedig a trailer valami ilyesmit sugallt. A forgatókönyv is nagyon gyenge lábakon állt. A film majdnem feléig semmi lényeges nem történt, túl sok játékidőt kapott maga a felkészülés, és egy kicsit vicces volt ezek után az első hentelésnél azt látni, hogy spoiler A végén aztán fröcsög a vér, de addigra már halálra unja magát a néző.
Igazából csak Kinnaman rajongóknak tudom ajánlani, amúgy nem éri meg a ráfordított időt, sajnos. Ha ez volt John Woo nagy visszatérése, akkor inkább menjen mégiscsak nyugdíjba. Mindenki jobban jár, ha nem vesztegeti a színészek és a nézők értékes idejét.

Corvus_CoRex 

Nagyon tetszett benne, hogy nem volt felesleges pofázás.
Sőt… úgy tűnik 2023-ra feltalálják a némafilmet… X,)
De én üdvözlöm az ötletet!

Nem nagy cucc amúgy. Néha jókat is röhögtem rajta. Pl. hogy honnét volt pénze kocsira (amit aztán soha le nem mosott, sőt, a szélvédőt első adandó alkalommal szétB-ta csak úgy, durván, szárazon…), menő fényképezőre… de még azt megelőzően piára… Jaj meg hogy a banda az ablakban számolta a sok suskát… XD
Meg hogy kifizetődő volt számára a célbalövő tanfolyam és hogy a golyóálló mellény is szépen visszahozta az árát… XD
Ja meg hogy eleinte pólóban gyúrt, aztán később már félcsupaszon, pedig előtte is pont olyan izmos volt a póló alatt… :D

Háttérzajnak vagy másokkal félszemmel nézve, röhögcsélve tökéletes.

1 hozzászólás
BeL1eVe 

John Woo filmje tulajdonképpen ugyanazt a koncepciót alkalmazza, mint a No One Will Save You, csak itt a főhősnél indokolva van a némaság, mindenki másnál viszont megint furának hat. Amúgy meg egy standard revenge sztori, érzelmileg zavarba ejtően túlskálázva, ellenben tömve volt nyers, egész pofásan megkomponált akciókkal, és egy vagányan fellépő Joel Kinnaman-nel. Bűnös élvezetnek számomra ideális volt.

Zorovic 

John Woo gyerekkorom óta nagy kedvencem, rengeteg ikonikus filmet készített az évek során, de ez valami döbbenetesen gyenge produkció lett. Próbálja másolni a John Wicket, de az lehetetlen küldetés, nem is értem miért nem marad az eredeti ötleteinél az öreg. Kinnamant is bírom, de ezt még ő sem tudta megmenteni, bármennyire próbálkozott. Nekem óriási csalódás az egész.


Hasonló filmek címkék alapján