Csalfa Karma (2011–2011) 3

Hazánk első romantikus websorozata, a Csalfa Karma örökzöld témát, egy szerelmi háromszöget dolgoz fel, mindezt meglehetősen szerencsétlen felállásban, hiszen a háromszög két csúcspontját egy nővérpár alkotja. Mindketten – tudtuk nélkül – ugyanarra a pasira hajtanak. A fő irányelv szerint… [tovább]

Képek 5

Szereposztás

Herrer SáraGál Anna
Bátyai ÉvaGál Szonja
Rédei RolandMolnár Róbert
Esztergályos CecíliaWagner Lili
Molnár ÁronNagy Feri
Győry AndrásZöldhegyi Dominik
Tóth IldikóKarola
Lakatos Márkönmaga
Molnár LeventeTalán Rezső
Söreghy Zsuzsariporter

Kedvencelte 1

Várólistára tette 6


Kiemelt értékelések

Ancsúr 

Emlékszem, hogy 2011-ben ezt a sorozatot kísérleti jelleggel hozták létre Magyarországon, vagy legalábbis a werkfilmben erről nyilatkozott valamelyik stábtag. Kíváncsiak voltak, hogy a magyar közönség vevő-e a websorozatokra, vagyis az olyan sorozatra, amit tévében nem adnak le.
Szerintem nagyobb volt már akkor is a felhajtás a film körül, mint amekkora a tényleges visszhangja. Én mindenesetre nagyon megszerettem ezt a pár perces részekből álló sorozatot. Szívesen megnéztem volna belőle még egy évadot.


Hasonló filmek címkék alapján