Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

Nihilchan 

Nem semmi ez a musical. Annyira gyönyörű a látvány, hogy sokszor nem győztem ide-oda kapkodni a fejem, annyi szépség tűnt fel a színpadon egyszerre. A háttér általában vetített volt, cserébe a tárgyak alaposak és részletesek, a kosztümök, a fejdíszek, a hajköltemények és a sminkek szemkápráztatóan csodálatosak. Mármint az egyiptomi részen; nyilván a római katonák viseletén nem volt mint cifrázni. De Egyiptom népe igazán mesés látványt nyújtott. Maga az előadás rengeteg akrobatikus elemet tartalmazott, ami szintén a néző szemét gyönyörködtette. Az sem utolsó dolog, hogy Sofia Essaïdi elképesztően gyönyörű nő, aki beragyogta a színpadot; kiváló választásnak éreztem erre a királynői szerepre. Számomra a férfiak eltörpültek mellette, de nem is nekik kellett a középpontban állniuk. A kedvenc szereplőm mégsem ő volt, hanem Charmion, aki karakterként is érdekes, de a megformálója, Dominique Magloire eszméletlen csodálatos volt. Nagyon szerettem még Mehdi Kerkouche alakítását is. A dalok közül szinte az összes tetszett; többről is úgy gondolom, hogy sokszor fogom még meghallgatni. A szólók és a duettek voltak a legkifejezőbbek. Egyetlen csillagot levonok azért, mert egyszer-kétszer már túl giccsesnek éreztem, illetve mindent összevetve az első felvonás nekem jobban tetszett, mint a második. A vége viszont gyönyörű volt és fenséges. Szerintem ez egy remek musical, kiváló dalokkal és csodás látvánnyal, szóval nézzétek, szeressétek.


Hasonló filmek címkék alapján