Chato földje (1972) 75% 11★

Mostanában a sok Charles Bronson film nézése miatt nagyon sok westernt láttam és aránylag kevés volt, amiről elmondhatom, hogy igazán jó volt. A Chato földje remek kis darab, nem véletlenül lett klasszikus. Hollywood ezzel a filmmel is elmondta az igazságot és ezzel némiképp elismerve az Egyesült Államok felelősségét az őslakos lakosságot ért kegyetlen bánásmód tekintetében. Bár ezzel nem tettek jóvá semmit, de elmesélték ezeket a történeteket melyekből tanulni lehet.
Már a film elején sem teketóriáztak sokat; a történet „belecsap a lecsóba”; nem sok bevezetést kapunk, de nem is volt ezzel semmi komoly probléma. A történet Chato-ról a félvér indiánról és üldözőiről szól, melyben a fehér cowboyok nagyon kegyetlenek, vérszomjasok és minden áron le akarnak számolni Chatóval, akiről azt hiszik könnyű préda, de nagyot tévednek.
A sok erőszak hatására, amiközben kegyetlenül megerőszakolják Chato asszonyát is a film végére néhányan úgy gondolják, hogy túlzásba vitték, de addigra már késő és a vezetőjük már képtelen ez ellen tenni, ő is a vérszomj áldozatául esik. A vezetőt Jack Palance játssza és itt egy kicsivel visszafogottabb a karaktere a megszokottól, mert általában ő szokott a legrosszabb „fiú” lenni.
A film közepe táján vannak unalmas részek, de egyáltalán nem mondható a történet egészére az eseménytelenség, nagyon érdekes és izgalmas. A színészekről elhisszük az általuk eljátszott karakterek negatív tulajdonságait, nagyon vártam már hogy megkapják a magukét, mert nagyon jól dolgoznak a szerepükben. Bronson szerepe kicsit fura, mert még a megszokottól eltérően is kevesebbet beszél, inkább cselekszik.
A film nézése közben eszembe jutott Ellen Ripley mondása az Alien 3. részében; „mindig a zebrák közelében tanyázik”, mert Chato is olyan, mint az a szörny. Az emberek, a cowboyok közelében bujkál, rejtőzik és egyesével leszedi a prédákat. ;)
Érdemes megnézni, nem csak western rajongoknak ajánlott!