Carol (2015) 71% 169★

Cate Blanchett minden ízében, porcikájában igazi nő. Az utolsó rezdüléséig… Az ötvenes években csak férjes asszony lehetett egy nő, leszbikus az nem. Carol egy olyan nő, aki a kislányáért próbál ennek megfelelni. Stílus, elegancia. Hamu alatt pedig izzik a parázs. Szenvedély bezárva… De van az a pont, ahol bármi is lesz, nem akarod önmagad megtagadni…
Talán sokak számára unalmasnak hat ez a film. Nem harsány, nincs botrány, csinnadratta, nincsenek nagy történések, „csak” egy családi dráma (és nem melodráma). Visszafogottság uralja, ámde ha figyelsz az apró mozdulatokra, a ki nem mondott szavakra, el nem mondott mondatokra… Imádom a nagy közeliket, ahol látod megfeszülni az arcon a bőrt vagy épp elsimulni egy ráncot. Ezekkel mesél. Ezt a filmet látni is kell, nemcsak nézni…
Ám Therese szürke. Nincs benne semmi, amit meg lehetne látni… Nos, ő nem volt jó választás. Nem tud a szemével mesélni… Nem tud igazi partnere lenni Cate Blanchettnek. Nincs benne mélység, titok, amit érdemes lenne megfejteni. Kár.

Még régebben elkezdtünk nézni a barátommal de nem nagyon kötött le minket. Nagyon lassú volt, és valahogy nem volt hangulatunk, de adtunk neki még egy esélyt. Most sokkal jobban tetszett, bár kicsit vontatott volt. A kor ábrázolását nagyon jól megoldották, a zenék is nagyon passzoltak. A ruhákról nem is beszélve.
Maga a történet érdekes volt, és szép is, bár nekem egy kicsit valami hiányzott belőle. Magam se tudom mi az, de picit lapos volt.
Cate Blanchett remek volt, imádtam a játékát, annyira érzéki volt, magával ragadó.
Rooney Mara is rendben volt. De Cate Blanchett vitte el a hátán a filmet.
Lehet hogy ha el olvasom a könyvet akkor jobban tetszett volna, igazából nem volt vele bajom csak úgy az egészből hiányzott számomra valami.
https://www.pride.com/sites/www.pride.com/files/2016/03…

Bővebben máshol, de kedvcsinálónak néhány megjegyzés.
Ha idén csak háromszor szeretnél elmenni moziba, akkor már most februárban azt mondanám, hogy Todd Haynes filmje legyen az egyik, és ezt mindjárt nézd is meg háromszor. Azt hiszem ehhez foghatót már tényleg csak ritkán lehet látni (pláne magyar mozikban). A Carol az ötvenes években játszódik és Haynes szabályszerűen újrateremti a korszakot, a korszakról szóló minden forrást felhasználva. Ténylegesen újrateremti, és nem pusztán megidézi, már ez sem kis dolog. Ennél azonban sokkal többet tud a film, megtapasztaltat velünk egy olyan állapotot, amire nincsenek szavaink, amiről ha megpróbálunk beszélni óhatatlanul kudarcot vallunk, legjobb esetben is csak körülírni vagyunk képesek. Haynes és alkotótársa, Edward Lachman operatőr szinte csak vizuálisan kommunikálja ezt felénk, a hatás pedig rendkívüli. Amikor az érzelmek mégis verbálisan fogalmazódnak meg, az általában szíven üti a nézőt, elég, ha a film legjelentősebb egyszavas közlésére utalok, ami Caroltól hangzik el a film végén. Azt meg kell jegyezni, hogy Haynes – korai filmjeivel ellentétben – nem megy el experimentális irányba, ezért a film fogalmazásmódja a történet előrehaladtával hagyományosabb mederbe terelődik (ez tartalmilag is teljesen logikus). Megítélésem szerint ez nem árt a filmnek (noha a kezdeti, döbbenetes hatásából valamennyit veszít). Itt most csak egy aspektusát emeltem ki, ennél összetettebb műről van szó

Hosszú-hosszú várakozás után, örömmel tértem haza egy kistermes, de multiplexes mozizásból. Épp emiatt a reményteli várakozás miatt lett volna nagy esélyem a csalódásra, de nem ez történt. A film atmoszférája a kezdetektől magával ragadott, a kosztümöktől kezdve a díszlet legapróbb részleteire is olyan kidolgozottság volt jellemző, ami manapság nagyon ritka. Szinte egy perc alatt beszippantott a légkör, és teljes kikapcsolódást nyújtott. Érdeme ez a rendezőnek, operatőrnek, forgatókönyvírónak és persze a két kiemelkedő színésznőnek. Cate Blanchett számomra egy ideje a minőségi színjátszás iskolapéldája, így nem csoda, ha nem tudok elfogultság nélkül az alakításáról beszélni. Az első jelenetben megértettem, hogy Therese miért fog menthetetlenül beleszeretni, és akkor még meg sem szólalt azon a semmihez sem hasonlítható orgánumú hangján. A művésznő játéka hibátlanul és legtöbbször szavak nélkül mond el mindent, amit a szavak szintjén nem is lehetne, épp ezért olyan meghatározó az utolsó közös jelenetükben elhangzó I love you. Mindezek ellenére azok a jelenetei is kiemelkedőek, mikor dühtől megrészegülve látjuk, valamint mikor ráébred a tárgyalóteremben, hogy nem tudja és nem is akarja önmagát többé meghazudtolni. A filmet szinte nem is néztem, hanem részesévé váltam, pedig nem tudtam a szereplőkkel azonosulni. Carol hosszú utat jár be, míg a határozott nőből megtört szerelmessé válik, aki a telefon túlsó végén csendben élete legnagyobb harcát vívja. Ez az út az, amit Blanchett olyan finom visszafogottsággal, mégis a lehető legárnyaltabban mutat be, amire kevesen képesek. Felmerült utólag, hogy ez, vagy az Adéle élete a jobb film, és nem tudok dönteni. Mindkettő a maga nemében kategóriája egyik legjobbja, és mindkettőt más miatt volt elképesztően nehéz eljátszani. Ebben az esetben úgy gondolom, hogy nagyon könnyű lett volna a nagyvilági nő életét ripacskodva bemutatni, és sokaknak Hollywood elitklubjából nem sikerült volna az arany középúton maradni. A film minden téren azt nyújtotta, amire számítottam, annak ellenére, hogy a könyv után rossz élményeim voltak, az egyáltalán nem tetszett. Ezennel el is felejtem, hogy valaha létezett könyvváltozat és csak a film marad meg az emlékeimben, amit még sokszor újra fogok nézni.

Tetszett a film története, a hangulata, a zenék. Olvastam a könyvet, az jobban tetszett, mert részletesebb volt és a karakterekről is többet tudunk meg, mint a filmben. Azt sajnálom, hogy a film nem mutat többet a szereplők hátteréből. Jó lett volna többet megtudni róluk. De még így is érdekes volt, mert jól játszott a két főszereplő. Cate Blanchett elképesztően alakított, hitelesen hozta a karakterét. Jó volt nézni, ahogy játszott. Rooney Mara sem volt rossz, de volt valami, ami hiányzott az alakításából. Néhol egy kicsit erőtlennek éreztem a játékát. Jó lett volna szerintem, ha a filmben részletesebben bemutatják a közöttük kialakuló kapcsolatot, az érzelmeket, mert akkor jobban lehetett volna érteni az egymás iránti ragaszkodásukat, jobban érezni a kémiát közöttük. A kettőjük közötti mély kötődés és érzelmi kapcsolat nekem a filmben annyira nem jött át, mint ahogyan a könyvben. spoiler

Azt már az előzetes tájékozódás alapján láttam, hogy a többségnek nem annyira tetszik, de van egy szűkebb csapat, akiknek meg nagyon. Átfutva a filmkritikákat, ez a megosztottság még a kritikusokra is igaz.
Így aztán nem volt meglepő, hogy én is megosztott, ambivalens érzésekkel keltem föl a film után.

Kezdjük a jóval, a széppel.
A két főszereplő igazán nagyszerű volt, pedig én nem is vagyok egy kifejezetten színészi játék figyelő, értő néző. Pontosan lehetett látni a rezzenéseiken keresztül az érzéseiket. Ami sokszor csodálatosan finom volt.
A képi világ nagyon szépen megkomponált, de itt inkább néhány ragyogó részlet volt az, ami megfogott. Például amikor Therese arcát mutatják az autó ablakán keresztül (amikor nekiindulnak az útnak), ott néhány fénykompozíció egészen briliáns volt.
A történetben is több olyan pont, részlet volt, ami igazán felemelő, szívmelengető, vagy éppen lázadásra ösztönző volt. (Egyszer például azt éreztem, hogy film azt mondja a szeretetről, hogy szeress!, és ne válogass a szereteteddel.)

Másrészről.
Lassú a film. Ami önmagában nem lenne baj, ha ez a lassúság a szereplők árnyaltabb, mélylélektanibb megismerésére kellene. De nem ez történik. A két nő belső világa, motivációi jobbára rejtve maradnak. Látszódnak az érzelmek, de kívülállók maradunk a belső mélyebb megmutatása nélkül. (Én biztosan.)
És ha már annyira lassú, akkor a végét se kellett volna ollóval elvágni – szerintem.
A férfiak sablonos, papírmasészerű figurák. Mintha valami díszlettérben mozognának a főszereplők. Lehet, hogy ez szándékolt, de szerintem nagyban gyengíti a filmet.

Megnézni érdemes, ha szerencséd van, akkor akár nagyon is jó lehet.

Egy kérdés. Hova lett a film vége? :D Nekem kicsit furának hat, de igazából ezt még el lehet nézni.
Ebben a filmben minden ott volt. Az 50-es évek Amerikája (az egyik legkedvencebb korszakom), maga a kor divatja, autói. Cate Blanchett fantasztikusan játszott, Rooney Mara karakterével nem igazán voltam megelégedve, de még ő is elment. A film másik erős oldala a zene és a képi világ. Káprázatos.
Tökéletes film egy esős, borongós napra. :)

Azt kell, hogy mondjam nem csalódtam, a film ugyanolyan rossz, mint a könyv. Hiteltelen, valótlan és kidolgozatlan. Csak magamat tudom ismételni. Egyértelműen érződik rajta, hogy az egész a képzelet szüleménye, ahogyan azt az írónő meg is írta a könyvben. Egy heteroszexuális írónő írt egy könyvet az általa elképzelt meleg szerelemről, elsősorban heteroszexuálisoknak, amit ők be is kajáltak. (A melegekről azt kell feltételeznem, hogy azért szeretik, mert ők beleláthatják, ami nincs benne.)
Számomra felfoghatatlan a könyv és a film sikere, mert a kidolgozás rossz, rossz, rossz!

A történet:
Egy óriási kisugárzással és jó egzisztenciával rendelkező nő betér egy áruházba, ahol minden különösebb ok nélkül flörtölni kezd, majd beleszeret egy semmitmondó fiatal lányba, aki szinte még arra sem nagyon képes, hogy becsukja a száját, ha rácsodálkozik valamire. A kislány, akinek korábban sosem voltak hasonló érzelmei, de még gondolatai sem, persze szintén első látásra szerelmes lesz az idősebb nőbe, akiknek amúgy százaival találkozik mindennap a munkahelyén. Akárhogy is, ha már így egymásra találtak, a nő elkezdi tolni lóvéval a lányt – mondjuk ez a filmben annyira nem jön át – és minden magyarázat nélkül világ körüli turnéra indul vele…miközben semmitmondó monológokat hallhatunk hol az egyik, hol a másik szájából.

A kivitelezés:
Nem értem, hogy mi szükség volt arra, hogy szándékosan olyan szemcsésre csinálták a filmet, mintha nem csak a történet játszódna az 50-es években, hanem akkor is forgatták volna. Könyörgöm! Abban a jelenetben, amikor Carol és a barátnője egy autóban utaznak, éppen a díszletmozgató emberek nem látszódtak vagy a kamion az autójuk alatt! Ez a megoldás engem végig zavart, mert semmi szükség nem volt rá. A korhű kosztümök és díszlet teljesen elég lett volna, hogy azt a kort idézzék.

A színészek:
Egyedül a színészek játékát tudom elismeréssel méltatni. Tulajdonképpen Rooney Mara jól játszik, mert ugyanolyan semmitmondó, mint Terese a könyvben. Ezzel szemben Cate Blanchett ugyanolyan magával ragadó, mint amilyennek Carolnak lennie kell. Cate Blanchett egyedül vitte a hátán az egész filmet, a személyisége és a kisugárzása annyira erőteljes volt, hogy ha kivettük volna a többi szereplőt és a színésznő csak egy kék vászon előtt játszotta volna a szerepét, akkor is megvett volna kilóra. Ő az egyedüli, aki ér valamit ebben a filmben, ezért adtam végül ennyi csillagot és pluszban azért, mert támogatom a hasonló témájú filmek gyártását. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy leszbikus szerelemről szóló filmet fogok nézni a Cinema Cityben.

Nem tudom, mennyire könyvhű (ritkán csinálok olyat, hogy előbb film, aztán a könyv), viszont nekem elképesztően bejött, imádtam a szereplők játékát, tökéletesen passzoltak a megformált karakterhez. A thriller szál ellenére is kikapcsolt és elgondolkodtatott.

Nagyon szenvedős film és a vége is egy kérdőjel nekem. Befordultam tőle. Cate Blanchett egyébként jól alakított (ismét), tényleg igazi nő és színésznő…