Kedvencelte 8

Várólistára tette 47


Kiemelt értékelések

Kiskakukk 

Kissé sarkítva, de kb. ennyivel lehetne jellemezni a filmet (és a valóságot):
Éjjel mész egy mellékutcában. Először jön veled szemben egy csapat taréjos, szegecsekkel kivert, szakadt punk. Aztán később jön veled szemben egy csapat jól fésült diszkós. Melyik társaság fog beléd kötni? Kitaláltátok? Igen, a diszkósok. A punkok csak cigit kérnek.

Először is: Jó film, de elszomorító és felháborító (de sajnos egyáltalán nem meglepő), hogy ez, így, megtörténhetett. Képileg, hangulatilag, rendezésileg, le a kalappal, egyáltalán nem egy tucat alkotás. A címválasztás igazán frappáns, ahogy a bevezető és a záró szöveg is, főleg annak fényében, hogy ki mondja. (Nekem nagyon ismerős volt a hang az elején, aztán a végén leesett, hogy miért…) A „rendes amerikai fiatalok” oldala mondjuk szerintem eléggé démonizálva lett, persze tudjuk, hogy erős az emberben a birkaszellem.
Ez remekül kirajzolódott, mikor a focis gyerekek csapata kiszúrt egy-egy punkot és nekiálltak keménykedni. Ja, nagyon vagány, tényleg, mikor tízen egyszerre esnek neki egy földön fekvő embernek.

A punk szubkultúrával egyébként nem tudok azonosulni, ez a félcsöves életmód (ahogy a film ezt szépen kendőzetlenül be is mutatja) mindig is távol állt tőlem. Az éjjeli hangoskodókat és a graffitizős idiótákat (nem a művészi vonalra gondolok, hanem akik igénytelen szarokkal összefújnak mindent) meg aztán végképp nem csípem, de ezek is olyan dolgok, hogy azért nem fogok valakit pisztollyal terrorizálni, mert sérteget és összefirkált egy falat… A rendes diákok gyújtogatós bulija bezzeg rendben van, még egy ejnye bejnyét sem kaptak. „Csodálatos.”

Amúgy nyilván minden közösségben előfordulnak baromarcok és normálisak is,szóval senkit nem akarok felmagasztalni vagy leírni, ezek az én tapasztalataim.

A film meg tanulságos, tessék megnézni.

csokidani 

Huh.Ez erős darab volt. Mivel a punk oldal sokkal közelebb áll hozzám, mint az amerikai álom oldal, így nem tudtam némileg nem elfogult lenni; ám óriási előnye a filmnek hogy nem magasztalja egyik oldalt sem, nem emeli fel és nem fényezni, nem akar részrehajló lenni (ugyanakkor érezhetően megvan a véleménye a végkimenetelről). Hosszasan lehetne morálisan, etikailag és társadalomelméleti szempontból elemezni a filmet, hogy hogyan viszonyul a többség a kisebbséghez zeneileg, megjelenésileg, akár rasszhoz vagy bármi máshoz képest nézzük. Hogy a társadalom, a hatalom mindig azt jutalmazza aki behódol, alá veti magát a többség a hatalom akaratának; holott a különbözőség kincs. Ebből a filmből kiindulva nagyon hosszasan lehetne elmélkedni erről. Mindenképpen megnézős darab.

rocketdog 

Elnézve az üzenetet, amit a film közvetít és olvasgatva az itteni értékeléseket azt látom, hogy megmaradt a „jaj, szegény punkok” és „fúj, szemét normiek” élmény. De kérdem én, nem éppen ezzel a konklúzióval ragadunk bele a hibás nézőpontba: mindenáron szimpatikus és ellenszenves oldalt választunk, illetve csak az áldozatot vagy csak az elkövetőt találjuk meg egy-egy személyben? Én éppen azt láttam, hogy a főbűnösnek kikiáltott srác is ugyanúgy áldozat volt, mint ahogy a szerencsétlenül járt srác sem gondolkozott sokáig, ha erőszakot kellett alkalmaznia. Szvsz az ehhez hasonló esetekben (is) az egész társadalom masszívan felelős, nem szükséges bűnbakokat keresni.

piciszusz 

Az a leírásból nem derül ki, hogy ez egy igaz történet alapján készített film. Az van, hogy én csípem a punkokat. Nem mindennel értek egyet amit csinálnak, de rengeteggel lógtam együtt tinikoromban, iszonyat nyitott, barátságos emberek. Nincs semmijük szinte, de azt is megosztják másokkal és mindenük a zene.
A filmről csak annyit mondanék, hogy egy tárgyalás van alászőve az eseményeknek, mialatt bemutatják a főszereplőket: a punkokat és a helyi gazdag focistagyerekeket, hogyan kerülnek összetűzésbe, ki milyen háttérrel rendelkezik és nem is kell mondjam, hogy elítélik őket első látásra, mert máshogy néznek ki és nem járnak templomba vasárnaponként és nem tagjai a focicsapatnak. Kicsit dokumentum film, kicsit dráma, kicsit nem is tudom, életérzés átadása, de igazán egyik se, úgyhogy nekem nem klappolt teljesen és néha untam is. Az egyetlen ami feldobta a filmet, az a végén az eredeti Brianről és haverjairól a videók és képek.

BlackXentric

Botrányos, hogy ilyen megtörténhet. Az pedig még botrányosabb, hogy gyakorlatilag következmények nélkül. Hihetetlen, hogy ennyire tele vannak az emberek előítéletekkel. Lehetsz a világ legjobb embere, ha nem úgy nézel ki mint a többiek egyből értéktelen vagy és káros.
Nagyon erős film, szerintem nem utoljára láttam. A karakterek nagyon jók, a helyszín is el lett találva. Úgy álltam neki nézni, hogy egyáltalán nem tudtam mit fogok nézni. A másfél óra elrepült. Nem szeretném részléteznia látottakat, nézze meg mindenki.


Népszerű idézetek

virrasztó

Is adult entertainment killing our children, or is killing our children entertaining adults?

rocketdog 

Everybody wants to say, you know, „too much violence, too much violence today,” you know? Did everyone forget about the civil war, or the Bible, or Shakespeare, you know? Violence isn't brand-new. That's why I asked the question, you know? I put this up on my website. I said, „Is adult entertainment killing our children, or is killing our children entertaining adults?” I think that's kind of the question we got to ask ourselves today. And, yes, ask yourself that every time you watch the hungry cameras at the crime scene, or at the funeral, or at the plane crash. You know, I'm in a square right now. You're looking at me, I'm looking at myself in a monitor, you know? We sit in front of the tv and we are the tv. We're a copy staring at a copy… at a copy and a copy. Eventually it's a xerox that's so degenerated, we don't know which came first. And that's where we are. And that's what I'd like to leave you with.

virrasztó

Why the violence? 'Cause you know.. you made them, America_


Hasonló filmek címkék alapján