Beugró a Paradicsomba (2022) 318

Ticket to Paradise
104' · amerikai, angol · romantikus, vígjáték 12

Az Oscar-díjas George Clooney és Julia Roberts újra együtt a vásznon az elvált pár szerepében, akik azon kapják magukat, hogy szövetkezniük kell, ha közösen meg akarják akadályozni, hogy a fülig szerelmes lányuk elkövesse ugyanazt a hibát, amit ők is annak idején. A Beugró a… [tovább]

angol
magyar

Szereposztás

Julia RobertsGeorgia
George ClooneyDavid
Kaitlyn DeverLily
Billie LourdWren Butler
Lucas BravoPaul
Maxime BouttierGede
Sean LynchRob
Arielle Carver-O'NeillKimberley
Charles AllenDean
Geneviève LemonBeth-Ann

További szereplők

Kedvencelte 18

Várólistára tette 118


Kiemelt értékelések

farkas_niki 

Nagyon szórakoztató film volt, az előzetes alapján nem is gondoltam, hogy ilyen jókat nevetek majd rajta. A végére azért számítottam, hogy így alakul, de remek volt. A helyszínek pedig gyönyörűek!

Pistee66 

Egész vicces és kellemes, pozitív hangulatú film, ami főképpen Julia Roberts és George Clooney érdeme.
Nagyon jól összeillet a párosuk a film bármely részében; amikor civódtak, és amikor nem, ahogy mondani szokták „működött közöttük a kémia”. A többi szereplővel sem volt különösebben problémám.
Nem egy világmegváltó vagy különösen emlékezetes film, de egy kellemes szórakozásra nagyon is megfelelő néznivaló kiváltképp a mostani időkben. Végre egy film, amibe nem tolják a képünkben a propagandát, se feministát, se ratyit.

SunflowerSz 

Egy picit jobbra számítottam, de végül is el tudott szórakoztatni maga a film. Voltak benne üresjáratok, de többnyire viccesnek tartottam, Bali pedig csodálatos. Nem egy világmegváltó film, de azért vígjátékok között szerintem pozitív csalódás és inkább a régebbi klasszikus vígjátékokra hasonlít, mint a mostanában megszokott alpári humorral teletűzdelt idiótaságokra. Egyszóval szerintem egyszeri filmezésre jó volt, de persze máskor is elővehető darab.

silentscream 

Jókat mosolyogtam rajta. :) A látványvilág meg elképesztő volt. Ide szívesen elmennék. :D

Lori_ 

Nagyon cuki vígjáték volt, pedig annyira nem vagyok oda a romantikus vígjátékokért, de ebben voltak jó poénok, és hát a két főszereplő, Roberts és Clooney remekelt ebben a szerepben. Jó kis szórakozás volt egy estére, aboszolút megérte! Szép tájak is voltak!

Dinah 

Határozottan tetszett. Üdítő film a sok unalmas limonádé után. spoiler
A helyszínek csodálatosak, el tudnék egy kicsi (vagy inkább sok) időt tölteni ott.
Roberts és Clooney párosa most is ütős, ha ők a főszereplők, garantált a szórakozás.
Remekül szórakoztam. :)))

Σtella

Az év legnagyobb meglepetése, az év legnagyobb vicces filmje, ezt már most kimerem jelenteni. Tudom, sokan bele tudnának ebbe kötni (nem tudom miért), de én kiállok emellett az érv mellett. Nagyon sajnálom, hogy le lett húzva (ismét nem tudom, hogy miért). Úgy ültem be moziba, hogy nem számítottam olyan nagy durranásra, de amit adott… az a kellemes csalódás. Ennyit szerintem még soha nem nevettem egy filmen sem, főleg moziban nem, s főleg az utóbbi időkben. Nem volt egyetlen egy olyan perc, amit untam volna. Végre olyan filmre ülhettem be, ami értelmes, és nem alpári „viccekkel” van tele, hanem üdítően szórakoztatóak, és nem zagyvaságokat hallhattam, hanem olyanokat, amiknek volt mondanivalójuk.
George és Julia fantasztikusak egymás mellett, ők ketten viszik a hátukon az egész sztorit, imádtam ezt a párost. A jövőben remélem jönnek még ilyen hasonló filmek; teljesen mindegy, csak ők ketten legyenek benne, mert fantasztikusan mutatnak egymás mellett. A többi karaktereket is nagyon szerettem, mindenki nagyon szimpatikus volt. A helyszín meg maga a Paradicsom.
Egy szó mint száz, én bátran ajánlom mindenkinek, aki ki szeretne kapcsolódni, mert ez.. ez az a film, amin lehet igazán szórakozni.

Tihamér_Mihálykó

Clooney és Roberts jók együtt, a fiatalok is jókat alakítanak, és teleírták viccekkel, amik trljesen jól működnek a legtöbb esetben, de a kevésbé jók sem olyan bűnrosszak, mint amit néha lehet látni, max elcsépeltek kicsit (a Brian életéből vett alkudozós jelenet például itt nem működik pedig örültem amikor megláttam). Örülök, hogy ma ezt választottuk, mert pont jó volt egy kicsit spontán esti kikapcsolódásnak.

liliannahorvath

Én 37 nap után biztos, hogy nem házasodnék össze senkivel, felőlem aztán lehet hínár farmer Balin…
De ezt leszámítva, nagyon kellemes csalódás volt.:)
Kikapcsolódásnak szuper volt, nem kell tőle sokat várni, Julia Roberts és George Clooney nagyon jó együtt. Humorosnak az volt, és szerintem egy kedves film lett.

Beatrix_Sz

Helyes kis film volt! – talán ezzel tudnám jellemezni. Clooney és Roberts fantasztikus színészek, ezt itt is megmutatták. Kedves, nevetős, kikapcsolódásra alkalmas film. A legtöbb mondanivalója megmaradt annál, hogy: „Miért spóroljunk a jó dolgokkal?”


Népszerű idézetek

Pláma 

– Akkor viszlát soha!
– Inkább ne olyan hamar.

Bogesxd 

– Don't pack work. Why would you pack work?
– Because it's a short vacation and a very long life afterwards.
– Yeah, I've been thinking about that, and I really don't think this whole being an adult is gonna work out for me.

system456 

David: Lehet, hogy te más rendezvényen vagy, de én azt látom, hogy megöröklünk kb. 150 új rokont.

Christinewinchester 

Lily Cotton: You're just like all parents, acting like you're giving your kid this great advice for their own good, but all you're really doing is talking to your young, dumb selves, trying to rewrite the past and not do whatever you did 25 years ago.

Christinewinchester 

Lily Cotton: [over the phone] So you promise? No mean comments. No passive aggression.
Georgia Cotton: What about aggressive aggression? Is that okay?

system456 

Lily: Egyikünk héttel több jagerbombát ivott a kelleténél.
Wren: Oh, csak eggyel többet. A többi hat nagyon is jólesett.

Christinewinchester 

David Cotton: You know, telling someone to calm down has literally never calmed anyone down in the history of the universe.

Christinewinchester 

David Cotton: You know, for once you could back me up.
Georgia Cotton: I could. But then I'd be wrong too.


Hasonló filmek címkék alapján