Az első szerelem (2022–2022) 87% 22★

Néhol igencsak fájdalmas, de egyben gyönyörűséges is volt ez a sorozat és két év után végre újabb kincs került a kedvenceim közé.
Lassú folyású történet, ami egyszerre fut a jelenben és a múltban, feltárva milyen események vezettek a jelenlegi helyzetükhöz.
Az egész sorozatot átjárja egy különleges hangulat, melyet a zenével, látvánnyal nyomatékosítottak, iszonyúan élveztem csak úgy “benne lenni”, annak ellenére, hogy a szívem majd meg szakadt egy-egy jelenetnél. Ha újrakezdhetném, szánnék rá több órát egyhuzamban, hogy jobban bele tudjam engedni magam Yae és Harumichi saját kis világába.
Persze így is nagyszerű volt és valószínűleg egyszer még újra is fogom nézni. :)
Ps.: Sato Takeru még sosem okozott nekem csalódást és itt is olyan szinten zseniálisan játszott, hogy … na! :) ♥
Egyébként a többi színész alakítása is tetszett, a fiataloké különösen! ♥

Sato Takeru miatt kezdtem el, és sok mindent vártam az előzetes alapján, de ez a sorozat felülmúlta az elképzeléseimet. Nehéz szavakat találnom arra, hogy mennyire csodálatos ez a történet.
A leírás tökéletesen szimbolizálja a történteket.
A múlt és a jelen párhuzamosan játszódik, részről-részre tudunk meg egyre többet és én részről-részre szerettem bele egyre jobban ebbe a történetbe. A színészek elképesztőek, a karakterek kidolgozottak, a történet pedig gyönyörűen fájdalmas. Sokszor csalt mosolyt az arcomra, volt hogy ujjongtam közben és volt hogy a könnyeim is utat törtek maguknak…
Nem mondanám, hogy gyorsan haladó történet, de ennek a sorozatnak pontosan erre volt szüksége. Az egészet végigkíséri egy különleges hangulat, amit elképesztően szerettem benne, egyszerre volt felkavaró és megnyugtató, imádtam csak úgy létezni, amikor ezt néztem, mert olyan volt, mintha én is ott lettem volna, mintha én is átéltem volna mindent.
Sokszor elgondolkoztam, hogy milyen szerencsések az emberek, akiknek ilyen első szerelembe van részük (a tragédiát kivéve).
Nehéz lenne úgy írni erről a történetről, hogy eláruljak fontos részleteket, de az biztos, hogy aki értékeli az ilyen lassabb, elgondolkoztatóbb képkockákat, akkor az odáig lesz érte.
Két dal ihlette a forgatókönyvet, és ez a két dal és az összes többi is tökéletesen illik a történethez.
Ha meghallom, nem tudok nem a sorozatra gondolni és ugyanazokat az érzéseket váltja ki belőlem ez a dal, mint amikor a sorozatot néztem…és imádom: https://www.youtube.com/watch… (lehet spoileres)

Ez egy érdekes, sőt különleges és egyértelműen jó sorozat.

A különlegességét a felépítése, szerkezete adja.
Az még nem újdonság, hogy két fő (és néhány kisebb) idősíkon játszódik a film (és ennek megfelelően kettő vagy több színész játssza el a főbb szerepeket).
Az lepett meg, hogy itt a szokásos időbeli történetmesélés egyértelműen háttérbe szorul, még ha az is a vezető szál.
Nem az a megszokott érzésem volt az egyes részek megnézése után, hogy előre haladt a történet, hanem az, hogy elmélyült, vagy még inkább, kitágult.
Valahogy ezzel az időkezeléssel sokban hasonlít egy festményhez ez a film, mert a festményben nincs idő, egyetlen tekintettel át tudjuk fogni az egész képet.
Ez a film is mintha egy nagy festmény különböző részeit közelről megmutatva akarná elénk tárni az egészet. (És hiába sorozat, valahogy mégis ösztönösen filmnek nevezem emiatt.)
Ez az egyben ábrázolás persze a film tényleges időbelisége miatt csak korlátozottan tud megvalósulni, de mindenképpen egy különös érzést kelt bennünk.
Emiatt az időkezelés miatt így tulajdonképpen a történet, cselekmény szó használata sem igazán illik a filmhez. (Végül is a témát, az első szerelmet akarta ábrázolni a rendező, aminek a lényege nem a történetisége.)
Mindenesetre rám nagy hatást tett, másként gondolkodtatta el az embert az így kibomló történet/virág.
Amely történet – sorsok és végzetek – szép, megindító, fölemelő.
A szereplők nagyon jók, a sorozat színvonala egyenletes.
Érdekes volt látni, hogy láthatóan nem törődtek azzal, hogy a női főszereplő egy kicsit sem hasonlít a fiatalkori énjét játszóra. Ugyanakkor ez persze végül is egyáltalán nem zavart, sőt talán segített is szétválasztani a két fő idősíkot.

Szóval jó szívvel tudom ajánlani ezt a sorozatot.
Azt viszont sajnálom, hogy a vége, a problémák megoldása, a szálak elvarrása egyre inkább sablonos lett, bár mint tudjuk harmadik felvonást csak Molnár Ferenc tudott írni. :-)
Azért örültem volna, ha a megoldások is egyediek lettek volna.

Most látom, hogy a Tenshi no Koi t is ő, Kanchiku Yuri rendezte.
Aki történetesen nő.
Így már duplán is értem, miért tetszett ez is. :-)

Nekem a Netflix ajánlotta ezt a sorozatot, ahogy megnéztem Sato Takeru főszereplésével Rurouni Kenshin c. filmet. Úgy döntöttem, megnézem. Kiváncsi voltam, hogy a kis szamurájom, más szerepben milyen, hogy játszik. Nos nem csalódtam benne.
A cím hallatán, egyes emberek azt gondolnák, hogy nyálas lehet, unalmas, stb. Nos, lehet hogy a fiatalabb korosztálynak az lenne, de aki felnőtt és idős korosztályba tartozik, ja és aki átélte az első szerelmet, az egész más szemszögből fogja értékelni ezt a sorozatot.
A sorozat nézése alatt az elején volt, hogy így hirtelen csöppentunk bele a múltba, és azt hietnék, hogy két külön szerelmi történetről szól, de nem ….
Az az igazság, hogy nem kell az embernek egy baleset miatt elveszítenie az emlékeit, néha hajlamos az ember arra, hogy elfelejtünk dolgokat, csak úgy kitudja mi okból. Az emberi agy érdekes tervezés, na persze a lélek még bonyolultabb. Ha el is felejtünk valamit, egy hang vagy egy tárgy képes feleleveníteni az elveszett emléket. Ahogy az ember nézi ezt a sorozatot, még én is visszarepültem a saját múltamba. Vissza emlékeztem az első szerelemre….és hogyan is felejthetné el az ember. Azt az embert akiért repdesett a szíve, és volatképp mindent megtett volna. Sajnáltam Harumichit, és haragudtam Yae anyukájára…. Megértem, hogy szegény körülmények között nevelte fel a lányát, és keményen dolgoznia kellett. Csupán jó életet szánt a lányának, hiszen egy doktor udvarolt és vette elfelségül. Jobb anyagiakat biztosított a férfi, de Yae mégse volt boldog a férfi mellett. Ha pedig Yae anyja nem tiltotta volna el Harumichit a lányától, talán hamarabb rendbe jöhetet volna, a másik lehet, hogy nem úsztak volna a pénzben, de boldogok lehettek volna…
….de hiába volt az eltiltás, az Isten útjai kifürkészhetetlen, és mégis találkoznak , még ha Yae nem is ismeri fel Harumichit. Harumichi is sokat szenvedhetet, mert bizony az ember tényleg nem tudja elfelejteni az első szerelmet, és így nehéz lehetet tovább lépnie az életben. Az emberi lélekben, a szívben nincs „delete” gomb, vagy „letiltás”, úgy mint a közösségi oldalakon. Ott alkalmazhatod, de a szívedben nagyon nehéz vagy egyszerűen lehetetlen, még akkor is ha évek szálltak el. Irigylem Harumichit, mert Ő neki még megadott a lehetősége, hogy találkozon az első szerelmével, de nekem sajnos már ez nem adatik meg. Én már csak az álmaimban tudok….
Az biztos, hogy az első szerelmet tényleg nem tudod elfelejteni, még akkor is , ha esetleg soha se volt köztetek semmi. Még akkor se tudod elfelejteni, amikor a temetőn jársz, és valami láthatatlan erő, vagy érzés még mindig oda vonz hozzá. Olyan, mint valami mágnes, nem is tudom szavakkal kifejezni. Holott Ő már nincs az élők sorába, és csak a síremléke felett állsz, azzal a gondolattal, érzéssel, hogy olyan furcsa hietetlen ,…..hogy az az ember, akibe elsőként beleszerettél, s hiába hogy más utakon eveztünk , mindvégig azt kívántad Neki hogy boldog legyen. S most a sírja felett állsz, és abban bízol, hogy ez nem lehet igaz. nem élheted meg….de sajnos igen.
Az iránta való érzések még akkor se múltak el. Talán majd csak akkor, ha nekem is lejárt az időm? Hiszen a halálunkkal az emlékeink is velünk együtt halnak, legyen az jó vagy rossz,és boldog pillanatok és fájdalmak. …..