Az alvilág professzora (1969) 75% 13★

Az alvilág professzorában az a legfőbb érdekesség, hogy taszító címe ellenére egy tökéletesen korrekt bűnügyi mozi, ami Franciaországból behozva akár szép nézői sikereket is arathatott volna a maga korában – csakhogy ez hazai film, saját gyártásban, a korabeli angol és francia krimik nagyon is jól érezhető hatásával megfűszerezve. Nem kell ezt sokat feszegetni, a koncepció bizony működik – idestova 11 évvel Ötvös Csöpi színre lépése előtt!

Nem számítva fekete-fehér mivoltot, illetve az interneten elérhető, változó mértékben vetemedett kópiák minőségét, Az alvilág professzora remekül állja az idő próbáját. Hangulatában és cselekményében tényleg előbb jut eszünkbe a vele kortárs francia bűnügyi szcéna néhány darabja, mint a saját filmgyártásunk témába vágó egyéb próbálkozásai. Segít ebben a komolyan vett hangulat, illetve a főszereplők részéről odapakolt szintén komoly színészi játék.
Logikusan az első piros pontot Latinovitsnak kéne adnunk, aki már most előlegezi Alain Delon valamivel később, ám többször is előadott megfáradt, lezser, mégis állandóan szúrásra kész zsaru figuráját. Mellette az illusztris listában talán Koncz Gábor a következő zenit, aki mint valamiféle magyar-Trintignant bámulatos ügyességgel adja ezt a kiszámíthatatlan, belső viharokkal teli, mégis jéghideg, egyébként jellegzetesen szintén francia karaktert. De hát itt a színen Sztankay, Esztergályos, Sinkovits, Kállai – ezt egyszerűen nincs hova ragozni, mindannyian alázattal és odaadással állnak a kamera előtt.
Emellett a bemutatott történet tulajdonképpen rendben lenne, bár mai szemmel nézve talán egy sorozat bevezető epizódjára emlékeztet, tulajdonképpen startolhatott volna itt a magyar Maigret Gálffy alezredes becses személyében. Van néhány igazán emlékezetes pillanata is a filmnek, nem mondhatjuk tehát, hogy „kuriózum és semmi más” – annál inkább jogos versenyző ez bárkinek a palettáján, aki kedveli a hatvanas-hetvenes évek bűnügyi mozijait.

Bőven korrekt, szórakoztató, az időt kiálló alkotás színészlegendáik közreműködésével. Nincs igazán ellene szóló érvem.

Utóirat: Eötvös Péter zenéjét értelmezni nehéz, tényleg kilóg a filmből, de a csembaló használata miatt eszembe jutott, nem valamiféle tanulmány akar-e ez lenni az akkoriban már ébredező régi-hangszeres zenélők mozgalmáról… Tudj ördög, mindenesetre érdekesebb zene önjogán, mint a film aláfestő témájaként.

Eszméletlen furcsa, állandóan visszatérő főcímzene Eötvös Pétertől.

Korrekt krimi, elég komoly szereplőgárdával.