Aranycsempész (1964) 75% 6★

Nem néztem utána, de feltételezésem szerint ennek a filmnek az lehet mai szemmel nézve az egyik legérdekesebb ajánlata, hogy újra összehozza a Kifulladásig ekkorra, 1964-re már magasabb sztárstátuszba emelkedett színészeit. Négy év ugyan nem nagy idő, de Belmondo világszinten befutott színész lett 1964-re, évi akár 4-5 kiemelt szereppel, olyan filmekkel a háta mögött, mint a Cartouche, a Majom a télben, és kezdett már kialakulni rendkívül hajlékony, mindenre jól hasznosítható karaktere is: ugyanolyan jól működött bűnügyi krimikben, kalandfilmekben, vígjátékokban, drámákban és elvont művészfilmekben, a sajtó pedig odavolt érte, a New York Times egyszer Bogarttal és Deannel is egy lapon emlegette őt. Seberg ezekben az években a francia film csillaga volt, de számomra nem tűnik úgy, hogy maradandót alkotott volna, sőt, mintha már ekkor is érdekesebb lett volna magánélete, mint a filmvásznon nyújtott teljesítménye… (Itt a Snitten speciel nincs is rögzítve egyetlen filmje sem ebből az említett négy esztendőből).

Az Aranycsempész egyébként nyilvánvalóan nagyon más film, mint a Kifulladásig, az új hullámos csúcsalkotások helyett szerintem sokkal inkább hasonlít már a hatvanas évek közepétől egyre karakteresebb, sajátosabb francia kaland-drámákra: szép nők és férfiak, vagány autók, zsebekbe csúsztatott pisztolyok, a film noir hatásmechanizmusát követő kimért feszültségépítés, fülledtség – de mindez olyan magas színvonalon prezentálva, amennyire csak lehet. Az Aranycsempész is ilyen film, lenyűgözően jók a színészek, elevenek a hangulatok, szépek a képek, technikai szempontból ez egy kifogástalanul levezényelt bűnügyi dráma, ami azonban a mai normákhoz képest kissé lassan építkezik, néha kimondottan lelassul és ritkán válik veszélyessé.
Belmondo viszont zseniális: még ugyanaz a feltűnően fiatal, kicsit tenyérbe mászó sármőr, aki az új hullám ikonja lett, de már érezzük benne azokat a bohócszerű vonásokat is, amik az idő múlásával a komédia irányába sodorják majd őt. Sőt, egy meglehetősen meredeknek tűnő autós mutatványozás erejéig már az önmaga kaszkadőreként bevállalt és nagy szeretettel végzett kaszkadőrakciók mestereként is megcsillantja képességeit.
És bár az Aranycsempész akciófilmnek kissé lassú, szerelmi szállal átitatott bűnügyi thrillerként remekül funkcionál! A sztori jó, a bemutatott konfliktus remek, meg is lepett, hogy nincs neki direkt feldolgozása. Martial Solal kiváló muzsikát hegesztett a film alá, olyan intenzív korhangulat ömlik a nézőre percről percre, hogy már pusztán amiatt is megéri nézni a mozit – ezen a ponton egyébként nagyon hálás voltam, hogy nem színesben forgatták a cuccost!
Seberg pedig, hát… Nekem erős a gyanúm, hogy teljes mértékben önmagát adja, ami csak azért szerencse, mert jeges kisugárzása miatt valahogy sokkal komolyabb, méltóságteljesebb, izgalmasabb modern női figura ő, mint a kor legtöbb francia és olasz dívája – ami azt illeti, esetében nem is helyénvaló a díva szó használata, akkor már inkább jégkirálynő, ami tényleg nagyon furcsa a szabad és újfajta szerelemnek ebben a korában.

Klassz kis film az Aranycsempész! Pusztán érzésre inkább lőném be az ötvenes évek végére, mintsem a hatvanas évek közepére, de szerintem ez ízléstől függően akár a javára is válhat. A Kifulladásighoz természetesen nem ér fel, de ez nem is célkitűzése.