Volt egyszer egy csodás európai film, mely sok társával egyetemben elment Amerikába „átvedleni” és szerencsét próbálni: Wim Wenders emlékezetes „Berlin felett az ég” című filmjéről van, szó. Ha eltekintünk a fajsúlyos különbségektől, a maga nemében ízléses és élvezhető filmet kapunk. Mi történik… [tovább]
Kedvencelte 82
Várólistára tette 107
Kiemelt értékelések
Ez egy nagyon szép, megható, érzelmes, romantikus film. Nem az én műfajom, de örülök, hogy végre rászántam magam és megnéztem. Voltak kifejezetten tetszetős részei, de nekem ez abszolút egyszernézős. Igazából tetszett a téma és a megvalósítás is, nem volt különösebb gondom a szereplőkkel sem, de ez tényleg nem az én világom.
Szép romantikus film, bár nekem eléggé lassú volt.
Az a gond, hogy annyira nem nekem készült. Sokszor untam, közben neteztem, már mindent elkövettem, hogy húzzam az időt.
Pedig a témája érdekes, a megvalósítás kicsit ugyan troll.
Egyik nagy kedvencem!A zenéjét is rongyosra hallgattam, a filmet kb 6x láttam moziban…
Nyilván a Berlin felett az ég, már csak Nick Cave miatt is. De ha nem hasonlítgatunk, akkor azért ez is nagyon rendben van, csak másképpen. Kedvenc is. És annyira örülök neki, hogy nem csináltak happiendet a végére, ahogy már csak szokták jó amerikánusaink.
Ezr még gyerekként láttam, de már akkor csodálatosan gyönyörűnek tartottam, az érzés egyre mélyül az évek alatt.
Nicolas Cage és angyal = Kelly kedvence
Nem tudok mást írni, imádom. Meg Ryan elég elfogadható volt a filmben, pedig nem igazán csípem. Cage viszont ebben az időben nagy kedvencem volt.
Egy alapból jó alapkoncepció gyengécske megvalósítása szerintem.
Meglepő mennyien tartják romantikusnak a dolgot miközben szerintem Seth már bőven a „creepy stalker” kategóriát súrolta. Maggie részéről egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem kezdett el parázni tőle mikor még teljes mértékben azt hitte róla, hogy ember. Még férfiként is erősen beparáznék az egész szituációtól….
A vége meg…gonosz leszek, de én spoiler
Megvoltak az érdekesebb részei, főleg mikor bemutatták ahogy az angyalok elviszik a halottakat, de sajnos nem tudott lenyűgözni.
Nem gondoltam volna, hogy végig bírom nézni… Kicsit unalmas, és elég nyálas, de kíváncsi voltam, mit hoznak ki belőle. Meglehetősen troll vége van. Nem mondanám, hogy megérte megnézni, hacsak nem Nick Cage kiváló alakításáért.
Népszerű idézetek
Lehet, hogy az érzelem annyira erős, hogy a test nem bírja féken tartani. A lélek és az érzések átveszik az irányítást, és a test sírni kezd.