Ebben az új vígjátékban az Amerikai pite szereplőit egy kicsit több mint egy évtizeddel később látjuk viszont, amikor újból összejönnek az érettségi találkozó apropóján. Egy nagyon hosszú hétvége alatt kiderül, hogy ki változott, ki nem, valamint hogy az idő és a távolság nem szakíthatja szét a… [tovább]
A találkozó (Amerikai pite 4.) (2012) 202★
Szereplők
Kedvencelte 24
Várólistára tette 40
Kiemelt értékelések
Sajnálom, hogy vége… élveztem az egész sorozatot, nagyon örültem ennek a résznek. Szépen lezárja a történetet. :)
Szórakoztató, sokszor vicces, de kifejezetten nyálas nosztalgiafilm. Az egész cselekmény a múltidézésre épül, csak ami már a középiskolás kölyköknél is kínos volt, mint inkább vicces, az most extrán kreténnek tűnt a családos felnőttek esetében. De valamiért mégis működik, mert jó volt látni, mi lett a szereplőkből és külön öröm, hogy a gárda jelentős része felbukkant egy-egy jelenet erejéig. Ez így tökéletes lezárása a Pite-filmeknek.
(2012.aug.05.)
Majdnem 10 évvel a legutóbbi Pite-film elkészülte után (már amiben az eredeti szereplőgárdát láthattuk; a legutóbbi, 3. rész 2003-ban került a mozikba) újra támad a nagy csapat. Azt kell mondjam, nem is számítottam rá, hogy ennyire jó lesz ez a film, azt hittem, hogy csak újabb bőrt akarnak lenyúzni a keretsztoriról, DE NEM! Már kétszer láttam, és mindkétszer végigröhögtem az egészet. :'D
A Pite-filmtrilógia (számomra az első három az igazi…) a tinivígjátékok műfajának egyik gyöngyszeme azóta is, nekem személy szerint máig ez a „vígjáték-sorozat” a kedvencem az akkori időkből. Jó sok minden megváltozott, mióta legutóbb találkoztunk velük: spoiler Egyébként Heather pasija, ez a „Dr. Ron” (Jay Harrington) szerepelt a Született feleségekben is, Susan pasija volt, szintén Dr. Ron néven – ezt egyből kiszúrtam… :D (ő volt az a doki, aki a vándorlépével megoperálta Susant). spoiler
A filmben természetesen feltűnik még néhány régi szereplő is, mint Jim apja, Stifler mamája, Vicky régi nagy barátnője Jessica, a „Deb*sz”-os srác :D, Sherman (a „Sherminator” :D) és meglepő módon Nadia is. :D Vannak új szereplők is, mint pl. Jim-ék szomszédja Kara (na ő hihetetlenül idegesített, szívesen lecsaptam volna vlmi furkósbottal… -.-") Összességében nálam hozta, amit elvártam tőle, sőt még többet is. Baromi jó film, abszolút kedvenc, és tökéletes választás, ha az ember majdnem 2 óra szinte folyamatos nevetésre vágyik! =)
Zárásként egy érdekes kép: az első rész dvd-borítója szembeállítva az újjal. Hát igen, azóta kicsit felnőttek… :)) http://m.cdn.blog.hu/wo/wondering/image/filmek/2012/r%C…
Nagyon szerettem az Amerikai pite első két részét. De ettől féltem,mert a 3.rész nagyon rossz volt. És az utána következőkről ne is beszéljünk. De csak moziba néztük,és én nagyon jókat nevettem rajta. Egy-két undibb poén került csak bele, a többi szerintem jól eltalált volt. Hozta a régi hangulatot. És jó fej volt,hogy szinte az összes régi szereplő megjelent:)
Egyedül a zenékkel volt kis hiányérzetem,mert az az első 3 részben,mind nagyon eltalált volt,itt is vártam az új kedvenceket, de sajna nem lettek úgy eltalálva :/
De én szeretem ezt a résztis:)
Imádom az Amerikai pitét (szigorúan csak az első három részt), de valahogy soha nem láttam még a záró részt. Mikor meghallottam, hogy lesz, kicsit megijedtem, hogy azért elég sok idő telt már el, és ebből mit hoznak ki. De annyira jó lett. Hozta a régi hangulatot. Örülök, hogy Kevin spoiler. Az viszont kötelező volt, hogy spoiler Kínos jelenetekben itt sem volt hiány. Azokat a jeleneteket nagyon imádtam, amikor a „mostani” 18-19 éveseket megleckéztetik. spoiler Stiffler „bosszúja” nagyon viccesre sikeredett; hogy spoiler. És ha már itt tartunk, örülök, neki hogy most spoiler Egy szóval nagyon jó lett a legutolsó rész is, kötelező, remek befejezése az első három résznek (a többit meg nem kell megnézni)
Az újra összehozott csapat hozza a szokásos formát, Stiflerrel az élen. Ritka, hogy az újrafelélesztett rész partiban van az elsőkkel, ez erre a filmre teljesen igaz.