Arisu és Usagi a „határvilág” titkát keresik, életüket kockáztatva a játékokban, hogy túléljenek és visszatérjenek világukba. Találkoznak barátokkal, ellenségekkel és az ötletgazdával, aki irányítja a játékot egy olyan helyen, amelyről úgy gondolják, hogy ez a rejtély megfejtésének kulcsa.… [tovább]
Alice Határországban 2 (Alice Határországban 2.) (2022–2022) 145★
60' · japán · akció, sorozat, thriller, horror, rejtély 18 !
1 évad · 8 rész
Képek 8
Szereposztás
Kedvencelte 24
Várólistára tette 47
Kiemelt értékelések
Igazából nekem nem volt csalódás a második évad. Ennek lehet az az oka, hogy nem olvastam a mangát, illetve az elvárásaim sem voltak magasak. Annyit vártam a sorozattól, hogy lekösse a figyelmem, és azt meg is tette. Igaz, kevesebb pontot kap, mint az előző évad, mivel az első részben túl sokat rohangáltak logikátlanul és mert a végére Mira játéka kissé ellaposodott. A kedvenc játékaim – meglepő módon – azok voltak, amelyekben Chishiya szerepelt. Meg tudom érteni miért lett hirtelen instán 1,1 milla követője úgy, hogy egy képet sem tett még ki… Elvégre én is bekövettem, mert kíváncsi voltam, hogy vajon fog-e kirakni. A vége elég befejezettnek tűnt, de tudom, hogy nem az, úgyhogy reménykedem egy folytatásban majd. (Mondjuk az Usagit játszó Tsuchiya Tao nemrég jelentette be házasságát és terhességét, úgyhogy valószínűleg nem mostanában lesz, még ha lesz is.)
Sajnos nem ér fel az első évadig…vagy csak engem nem kapott el a „játékos hangulat”.
Ami nem tetszett:
– Rengeteg a hatásvadász, időhúzó, felesleges locsogás. Az elsőben is voltak ilyen monológok, de itt mintha a triplájára nőtt volna a mennyiségük. Komolyan már a végén spoiler
– A locsogáshoz képest túl kevés a játék és kevésbé voltak izgalmasak, mint az első évadban. A konténeres tetszett, a legutolsó se volt rossz (majdnem én is többször bedőltem), a többi inkább fárasztó volt.
Ami viszont tetszett:
– A vége. Végre egy sorozat, ami normális, logikus lezárást kap és nem nyújtották a sztorit a végtelenségig.
– Akiknek drukkoltam, azok életben maradtak.
Az első évad pörgősségéhez ez sehol sem volt. Sokkal kevesebb volt a játék és nem is annyira jók mint az előző évadban. Helyette a sok locsogással töltöttég be az időt, teljesen felesleges, csak időhúzás.
Annak örülök, hogy rendesen lezárták és nem húzták a végtelenségig, de jobb lett volna több játékot látni.
Nekem tetszett. Nem volt olyan erős, mint az első évad, bár a Next Stage a mangában sem volt igazán combos. Engem nem zavartak a megváltoztatott, vagy kihagyott játékok, bár Arisu agonizálásából kevesebb is elég lett volna. A mangában nem volt ilyen rinyagép, itt meg folyton jobbra-balra szenvedett, mintha kötelező lett volna. Bár szerintem itt erősen a bűntudatára játszottak rá, holott nem ő tehetett róla, hogy annyi ember meghalt.
A karakterek és a színészek is zseniálisak voltak, a zene, a látvány és az akciójelenetek dettó. Aki túlélte, az borítékolható volt, ez a mangában is így volt. Szóval, nekem tetszett, pedig előbb olvastam a mangát, így nem voltak nagy meglepetések benne.
Az első évad jobban sikerült, talán izgalmasabb is volt. Ettől függetlenül tetszett ez az évad is. Tetszettek benne az egyes játékok. A befejezés elég érdekes volt, de legalább rendes lezárást kapott.
A sorozat nagy bánatára a két évad között elolvastam a mangát és bizony volt ami miatt panaszkodhattam. Bár úgy vélem anélkül is érezhető volt a probléma (a visszajelzések is ezt erősítik meg). Az első évad még a manga ismeretével is jól sikerült szerintem, itt sajnos félrement több dolog is.
Legnagyobb probléma talán a „pacing” volt (mi a legjobb magyar kifejezés rá? Tempó?). Több játék eléggé ellett húzva, van amit meg gyorsan letudtak. Én kifejezetten örültem volna, ha új játékokat láthatok, mert a manga sokat kihagyott, de sajnos csak pár összecsapott kis szösszenet és egy hosszabb, de gyengébb játékot kaptunk. Kár volt ezt egy évadba belesűríteni, lehetett volna 1 harmadik évad is akár vagy egy hosszabb második.
Továbbá nem voltam híve annak sem, hogy főbb karaktereket belekevertek olyan játékokba amikben semmi keresnivalójuk nem volt, (pl spoiler) ezek inkább csak problémákat szültek.
Persze azért voltak jók. Ha el is lett nyújtva azért Ginji játéka jó volt, de a King of Diamonds és a Mira féle is tetszett. A casting szerintem remek lett az újaknál és a színészi alakításokkal vagy a zenével sincs továbbra sem problémám.
Szóval összességében lehetett volna jobb is, de egyszer bőven megnézhető. Tekintve, hogy megvolt a lezárás, adaptálva lett a teljes manga, remélem nem akarnak valamilyen harmadik évadot, mert a végével valamennyire ezt sejtették.
Az elso evadod imadtam, es nagyon vartam az ujabb evadot. Ez viszont oriasi csalodas volt. Ha ket szoval kene jellemeznem:idohuzas es szenvedes.
Brutal sok az uresjarat, a felesleges idofecserles, a szenvelges. A jatekokat nagyon elnyujtottak, volt olyan mi ket reszen at tartott! Minek? Es ez az elkepeszto mennyisegu felesleges picsogas? Egy szappanoperaban nincs ennyi…
Sehol nem volt az elso evad feszessege, luktetese. Ebbol az evadbol max ugy lehetett volna kihozni valami ertekelhetot, ha minden ket reszt egynek suritettek volna ossze.
Minden resznek olyan nehezen altam neki, faraszto es unalmas volt. Mazsas suly esett le a mellkasomrol, hogy vegre vege. Pozitiv hogy legalabb lezartak rendesen. Am ha megis lesz uj evad en biztos nem kezdek neki ezek utan.
Én türelmes ember vagyok, de ez a sok varnyogás kikészített. Ennyi dumát drámát lelki fröccsöt szájba rágós magyarázatot jeeejjjjsszusom, még a legunalmasabb analízis előadásom is izgibb volt ennél. Semmi az első évadot megtöltő játék játékosság, ami pici volt az is úgy el volt nyújtva mint a rétestészta. Rég szenvedtem sorozat alatt ennyire, csak az első évad sikere miatt néztem végig a másodikat. Ha lesz is harmadik, abból köszönöm nem kérek.
Nézés közben sokszor megfordult a fejemben az, hogy lehet jobban jártam volna, ha nem olvasom el a mangát az első évad után, hanem megvárom vele a másodikat. Lehet jobban értékeltem volna. Sokan biztos szőrszálhasogatásnak fogják gondolni a leírtakat és azt mondják értékeljem akkor különálló műként, de sajnos ezt nagyon nehéz kivitelezni :) Különben is… főleg a hetedik rész volt az, ami miatt végül 7 csillag helyett csak hatot adtam.
A manga befejezése után azt gondoltam, hogy a Next Stage biztos nem fog beleférni normálisan a második évadba (milyen igazam lett), de most már azt gondolom, hogy megoldható lett volna. Egyrészt, ha mindegyik rész olyan hosszúságú lett volna, mint az utolsó rész. Másrészt, ha nem raknak bele felesleges monológokat, amelyek 20 percen keresztül tartanak és sehova sem vezetnek. Harmadrészt… ha nem raknak bele plusz játékokat. Ezt az utolsó pontot nem szívesen írtam le, mert alapvetően nagyon örültem, amikor a trailerben megláttam a minimum 3 plusz játékot, amit a mangában nem mutattak be. De annak, amit itt csináltak annak egyszerűen nem láttam értelmét. A legtöbből konkrétan majdnem csak egy felvillanó képet láttunk.
A véleményem a játékokról:
Clubs:
Jack of Clubs spoiler
Queen of Clubs spoiler
King of Clubs spoiler
Spades:
Jack of Spades spoiler
Queen of Spades spoiler
King of Spades spoiler
Diamonds:
Jack of Diamonds spoiler
King of Diamonds spoiler
Hearts:
Jack of Hearts spoiler
Queen of Hearts spoiler
King of Hearts spoiler
Összességében azt gondolom, hogy lehetett volna ez egy jó évad, de valahol félresikerült valami.
Népszerű idézetek
Kyuma: Az óceán hatalmas, igaz? Az emberek pedig szeretnének látni valami nagyot, mielőtt eltávoznak.
Arisu: Sosem leszek olyan erős, mint te.
Kyuma: Tényleg nem lehetsz olyan, mint én. De nem is ez a cél. A választás mindig a tiéd.
Azt hiszed ez egy zsákutca, de mindig van egy ösvény amelyen tovább haladhatsz, ha nem félsz kicsit elkanyarodni.
The mark on a trump card signifies the game's genre. Club refers to a team battle and Diamond refers to a battle of wits. As of Heart – it's the most troublesome one. It's a game of betrayal where you play with people's hearts.
Chishiya Shuntaro: Régebben bolondnak néztem, aki komolyan veszi az életet. Imádtam borsot törni az orra alá, akik túl jónak tűntek. Utáltam, hogy mennyire jó szívűek, de csak féltékeny voltam rájuk, meg volt bennük ami bennem nincs. Úgy éreztem, mintha azzal vádoltak volna meg, hogy csak egy szánalmas ellenszenves alak vagyok. Ez megrémített.
Ryohei Arisu: Átérzem.
Chishiya Shuntaro: Gondoltam, hogy ezt mondod Aris.
Ryohei Arisu: Karube és Chota meghaltak. Miért pont én éltem túl?
Arisu testvére: Ne agyalj ezen! Így csak magadat kínzod. Túlélted, és emiatt bűntudatod van. Miért éltem túl? Miért nem tudtam segíteni rajtuk? Ezt hívják a túlélők bűntudatának.. Azok az emberek, akik túlélnek egy katasztrófát gyakran saját magukat hibáztatják. Amikor végre rád találtak a romok között. Egyáltalán nem volt szívverésed legalább 1 percig. Egyetlen hosszú percen át a Halál határán egyensúlyoztál, jártál.
Ryohei Arisu: Egy percen át?
Arisu testvére: Igen.
Ryohei Arisu: Egy percig. Tudod, úgy tűnt sokkal tovább voltam egy távoli helyen.
Arisu testvére: Apa még sírt is. Azóta nem láttam sírni amióta anyánk meghalt.
Niragi Suguru: Mit bámulsz?
Chishiya Shuntaro Úgy tűnik, hogy egy időre neked is leállt a keringési rendszered, a szíved.
Niragi Suguru: Ezt meg honnan veszed?
Chishiya Shuntaro: Én is így jártam.
Niragi Suguru: Szép egybeesés.
Chishiya Shuntaro: Változtat valamin az, hogy majdnem meghaltunk?
Niragi Suguru: Fogalmam sincs. De tény, hogy sokkal rondább lettem. Miért kérded?
Chishiya Shuntaro: Egész eddig elpazaroltam az életemet, most már ideje volna ha végre jobb életet kezdenék el élni. Valami ilyesmi.
Niragi Suguru: Szóval te is szemétláda voltál úgy, mint én.
Chishiya Shuntaro: Igen.
Chishiya Shuntaro: Szóval ez a lány, Daimon, azt mondta, hogy nem létezik valódi egyenlőség, nincs két egyforma értékes élet, vagyis a játék elején. Vajon most a halála előtt is ezt gondolhatta, mielőtt az élete csúfosan véget nem ért?
Kuzuryu Keiichi: Mondd csak, láttad az élet árnyékos oldalát a saját szemeddel? Csecsemők halnak meg, mert a szülőknek nincs pénzük a legolcsóbb gyógyszerre se. Fiatal lányokat adnak el, hogy fedezzék a szülők adósságát. Rengeteg ember képtelen kitörni a mély gödörből.