Várólistára tette 8
Kiemelt értékelések
Teljesen oda meg vissza vagyok az olyan természetfilmektől, ahol a kamera „belemászik” az állatok arcába. Itt még a sarki ürge fészkébe is lemerészkedtek, miközben ő a téli álmát aludta. Ez azért erősen kimeríti az illetéktelen behatolás fogalmát. A sorozat jó pár poénos jelenetet is hozott, pl. a slow motion-ös akciók westernfilmes zenei aláfestéssel, a jegesmacik bénázása a vékony jégen, vagy a jávorszarvas, aki kidekorálta magát karácsonyi égőkkel. És még sorolhatnám, de nem spoilerkedek :-)
Azt is megtudtam, hogy Alaszkában több a rénszarvas, mint az ember és vannak kolibrik (!), meg 500 kilo fölötti sütőtökök és ’smokejumper’-ek, alias közönséges homo sapiensek, akik az erdőtüzek alkalmával egy láncfűrész társaságában kiugranak a repülőből. Ez sem lehet unalmas meló…
Ami a narrációt illeti… hát néha az is vicces volt. Azért is veszélyes skótra bízni az elbeszélést, mert jóformán énekelve beszélnek; így amikor az erdőtüzekről volt szó, narrátorunk kissé pirománnak tűnt, úgy fellelkesült a tűz láttán. Azért örülök, hogy döglött állatokat nem mutattak…
Amiért fájó szívvel de levontam egy csillagot, az az epizódok számáért volt. Miért csak három? Amikor évszakonként volt 1-1 rész. És pont az ősz maradt ki! A kedvencem :-(