Kedvencelte 1

Várólistára tette 10


Kiemelt értékelések

FélszipókásŐsmoly 

A koncepció egész érdekesnek tűnt, az elején még volt is egy olyan érzésem, hogy ez ilyen katasztrófafilm-kliséket figurázna ki, de sajnos túl komolyan vette magát (miközben a szereplők bődületesen ostobán viselkedtek) és túl sok szükségtelen őrület/erőszak/szenvedés volt benne (mintha a készítők ebben élték volna ki frusztrációjukat).

Nem ajánlom. Ostoba.

Szencsike 

Azt hiszem ez pontosan az a sorozat, amikor a néző legszívesebben még a tévé képernyővel is üvöltözne azért, ahogy a szereplők viselkednek. Alapvetően nem lenne rossz a sorozat, ha a szereplők nem viselkednének életszerűtlenül, ha néhány dolgot megmagyaráztak volna, egy-két mellékszereplő szálát legalább minimálisan kibonthattak volna mert így egy totális nagy katyvasz volt. Nem mondom, hogy időpocsékolás, mert jókat nevetgéltem magamban egy idő után a hülyeségeken, de csak ezért nem éri meg végignézni a sorozatot.

Zsófeta

Na jó, lehet hogy nem 10 csillag, de nagyon szerettem ezt a sorozatot, és fájdalmas volt látni, milyen alulértékelt… Vagy csak én néztem túl sok gáz filmet, hogy ez tetszik? Nem, csak nem:D
Egyébként is, egyik kedvenc sorozatom ez. Magával ragadott a sok izgalmas és furcsa történés megszerettem a szereplőket is, a humora is ott van :D Csak el kell vonatkoztatni az olyan 10/10-es átgondolt, szövevényes remekművektől, mint az Eredet pölö.
Nekem a legnagyobb szépséghibája az volt, hogy nem folytatták, így gyakorlatilag félbeszakadt egy nagyon izgalmas résznél. Bár ebben a sorozatban mindent élet-halál helyzetnek lehet nevezni:D


Hasonló filmek címkék alapján