A szürreális folklórballada a bármelyik pillanatban lezúduló végzet árnyékában egy tragikus szerelmi háromszög-történetet mesél el. A hűség, önzés, hit, megbocsátás és belátás emberi kapcsolatait átszövő történeten átragyog a szeretet, mely végül reményt sugároz, de számos elgondolkodtató… [tovább]
Várólistára tette 1
Kiemelt értékelések
Ezen én nagyon unatkoztam. Talán azért, mert a legtöbbet a fiatalok szerepelnek, ők „szerelmi nyavalyognak” szinte végig, és ettől már kicsit lefáradtam. Nem tudom eldönteni, hogy a színészi alakítások miatt maradtak-e tőlem távol a karakterek, vagy amúgy is messzi lettek volna, ha helyettük mások játsszák őket… De ez engem ilyen szempontból semennyire nem érintett meg. Ráadásul ez a misztikus vonulat se jött be nekem. Ha még Szibériában játszódott volna sztori, azt mondom, rendben. Na de Erdélyben?!… Ennyire nem színes a fantáziám, hogy ezt elképzeljem, illetve el tudjam hinni.
Farkas Ignác – ki hinné? – jó volt. Sajnáltam, hogy viszonylag diszkrét mennyiségben volt színen, elnéztem volna tovább / hosszabban is. Balogh Tamás azonban vele ellentétben sokat szerepelt, ő is tetszett. Annyira végtelenül megnyugtató az öreg, hogy jujj. Rá sincs panasz.
Végül Pap Lujza. Hát, én azt hittem, hogy azért ennél az egy jelenetkénél többet kapok belőle. :( Ezért a kis apróságért pont őt kellett becitálni?… Mehh. Én inkább egy másik előadásban adtam volna neki valami rendes, nagyobb lélegzetvételű szerepet, erre pedig megbízok helyette egy stúdióst. Van belőlük elég… :P :D