A magyar származású, Berlinből 1933-ban Hollywodba került rendező filmje az első olyan munka, amely a motoros bandákkal, a fiatalok körében felbukkanó vad magatartással és ennek társadalmi okaival foglalkozik. Ugyanakkor árnyaltan mutatja be azt is, hogy e társadalomból kiváló csoportokkal… [tovább]
Várólistára tette 18
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots 
A vad (1953) 64%
Azt a betyárját, azért ez most jól esett! Bevallom, nem vagyok feltétel nélküli híve a Brando-kultusznak, annál inkább fogadnék rá nagy tétben, hogy amit ő elkezdett, azt valójában James Dean vitte igazán kerek egészében, művészeti szempontból időtálló módon lehengerlő formában sikerre a vásznon. Ezzel együtt is le kell azonban szögezni mindkettőjük esetében, hogy a sokak által kultivált hatvanas évekbeli ellenkultúra gyökérzete itt, az ő fénykorukban, az ötvenes években bújik meg, és nagyon sok klasszikus mozi is ide nyúlik vissza a maga ősmintáiért. Hogy mást ne mondjunk, a vastagon szent tehén státuszban leledző Szelíd motorosoknak még Peter Fonda korai életművében is megvan a maga előzménye, de a legtisztább előkép mégiscsak A vad kell hogy legyen…
De magasabb, történelmi szintre emelve a problémát, miközben magam is azt hittem, az amerikai motoros bandák és a többségi társadalom közötti feszültség legvégső kiéleződése az 1970-es altamonti Rolling Stones koncert és minifesztivál volt, megdöbbentő szembesülni vele, hogy 1953-ban egy magyar származású rendező a maga kissé idealista módján tökéletesen képes volt ábrázolni a problémát. Azt, hogy a háború után megannyi amerikai fiatalt elcsábított a robbanómotorok hajtott modern outlaw-életmód, hogy a hely-, út- vagy kiútkeresés végül efféle öntörvényű mikroközösségek létrejöttébe torkollott, amik szükségszerűen súrlódtak a társadalmi többséggel. Meg merem kockáztatni, hogy a különállóság- és/vagy kivetettség-érzés szülte vadság és az erre ferde szemmel, sőt, félelemmel tekintő kívülálló konfliktusa még idehaza is ismerős jelenség lehet sokaknak – én is gyakran szembesültem vele, mikor éjszaka a vonaton egyes állomások között jegy nélkül, sajátos stílusban utaztak bizonyos személyek… Szóval a motoros banda esetünkben talán csak egy ürügy az egyébként láthatóan elég tipikus szembenállás filmes ábrázolásához.
Vélhetően a film korából fakad, hogy Benedek a mai szemlélő számára túlságosan didaktikusan, mint írtam, idealista módon, valamiféle népnevelő, iránymutató példabeszéd stílusában adja nekünk ezt elő, de azt nem tudom tőle elvenni, hogy az élmény még így is elementáris. Köszönhető ez nagyon nagy részt Brandónak, aki szerintem nem játszik nagyot, de a kamera rajong érte, ő pedig tudja jól, hogy a kisugárzása vastagon elég a neki adott karakter megjelenítésére. Nem olvastam róla vagy tőle túl sokat, de biztos vagyok benne, hogy belülről egészen más érzelmek és energiák mozgatták őt, mint Deant, és Dean alighanem zárójelbe is tette volna az egész Brando-kultuszt, ha nem veszti életét tragikus módon oly’ korán…
Egy másik, főleg retrospektív módon érdekes elem Lee Marvin! Valószínűleg Brando gyors és viharos felemelkedése terelte el róla a figyelmet, de nem lehet nem süvegelni őt, mint jelenséget. Már nem annyira fiatal, mégis ezer fokon ég a szerepében, az ötvenes évek teátrális stílusát használva egyértelműen vetekszik a jelenléte Brandóéval. Kár is, hogy olyan sok jelenete azért nincs.
Mindemellett A vad nem tudja és nem is akarja átlépni a korabeli film stilisztikai, illetve esztétikai kereteit. Mary Murphy és a többiek alakítása nem kimagasló, nem jövőbe mutató, igazából a témán kívül semmi sem az. Ettől függetlenül a minőség és a kidolgozás kifogástalan.
Remek kis mozi. Talán megbicsaklik egy-egy ponton, talán érthető, hogy nincs meg az az igazán kiemelt, kultikus pozíciója a filmtörténetben, de valójában odaférne a legjobbak panteonjába. Snittes mutatói alapján kissé alulnézett és alulértékelt, úgyhogy kompenzációs célból adok neki még egy plusz csillagot!
