A titokzatos lakó (1927) 75% 25★

Két évvel A gyönyörök kertje után Hitchcock már gőzerővel villogtatja az egyébként majdhogynem élete végéig rá jellemző sajátosságait. A titokzatos lakó már képes kiforrott alkotói koncepciókat villantani, egyúttal önerőből meg tudja tartani a némafilmes közeghez legalább egy kicsit alkalmazkodni akaró/tudó nézőt, még annak ellenére is, hogy a belőle elérhető kópiák minősége még mindig kimondottan kérdéses.

A film rejtélyes és baljós gyilkosságok kereszttüzében mutat nekünk be egy titokzatos férfit – meglepő, de az elmúlt hetekben általam is több Hitchcock film kapcsán fejtegetett a félreértés áldozata jellegű történetről beszélünk, amiben a bizalmatlanság, a fantazmagória és az ismeretlentől való félelem együtt sodor veszélybe egy ártatlan embert. Ez a bizonyos visszatérő hitchcocki motívum ezúttal mintha meglepő módon még kiforrottabb is lenne, mint sok későbbi interpretációjában: nagyon jól érthető, feldolgozható, sőt, átélhető a félreértés, a néző a szereplőkkel együtt esik bele az előítéletek csapdájába.
A prezentáció tele van a végtelenségig elemezhető jelképekkel és impressziókkal, az én egyik kedvencem például az ablakkeret árnyékának rávetülése volt Ivor Novello arcára – bámulatos, mennyire friss, újszerű és mégis bátran használt „játékszere” volt a kamera és a fény-árnyék hatás a kor filmeseinek. Nem túlzás, hogy ebben a moziban Hitchcock már festőket és zeneszerzőket idéző módon komponálja nemcsak a jeleneteket és koreográfiákat, hanem pusztán magát a kamera által mutatott képet is.
Gyönyörködni tehát van miben, ez pedig tulajdonképpen szerencse is, mert a változó minőségű kópiák miatt a film élvezeti értéke változatlanul nem túl magas: ahogy A gyönyörök kertje kapcsán írtam, a némafilm korából a komédiák és a horrorok kivétel a legtöbb műfajt ma már éppen ez a bizonyos művészi igényű mozgóképesfestés adhatja el a modern nézőnek, ez pedig nem kedvez egy finoman szólva sem eredeti pompájában tündöklő darabnak.

A végső pontszám szükségszerűen szól egy kicsit a modern néző számára már erősen limitált élvezeti faktornak is, mindenesetre A titokzatos lakó váratlanul pozitívabb végkicsengésű darab még így is, mint sok korabeli romantikus dráma és rejtélyes krimi. Aki a nagyon korai, még hangok nélkül dolgozó Hitchcock iránt érdeklődik, ide már nyugodtan jöhet.

Alapvetően ugyanazokat tudnám írni, mint a Lefelé a lejtőn esetében. Amit viszont mindenképpen meg kell említenem, az a különböző helyszíneken használt szűrők használata. Lehet, hogy volt ilyen már korábbi filmekben, de nekem újdonság volt. A másik pedig az, hogy a gyilkos kézjegye részben egy háromszög, és ehhez külön poénként hozzákapcsolódik egy kis szerelmi háromszög is. Ezen jót derültem a film nézése közben. A végkifejlet pedig kicsit meglepett. Szintén ajánlott darab.
Nem a filmhez kapcsolódik, de a Bosszúállók korában, aki szeretne egy kis kikacsintást, az nézze meg! A filmből majd megtudjátok, mire gondoltam ezzel kapcsolatban.