Egy hollywoodi filmstúdióba meghívnak három sikeres filmkészítőt, egy színésznőt, egy írót és egy rendezőt, hogy meghallgassanak egy filmötletet Jonathan Shieldstől, egy munka nélkül maradt producertől, akinek történetesen mindhárman a karrierjüket köszönhetik, és akit idővel mindhármuknak… [tovább]
A rossz és a szép (1952) 13★
Szereplők
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Zeneszerző
Kedvencelte 1
Várólistára tette 15
Kiemelt értékelések
Andaxin
Nehéz méltatnom spoilerek nélkül. Kétszer néztem meg egymás után, és eleve is 7 csillagnál maradtam volna, de a második nézés végére megadtam magam.
Azért kellett kettő, mert az első nézés elhúzódott, és az utolsó harmadában lettem kíváncsi arra, hogy miért is alakult így ennek a 4 embernek a kapcsolata. Nagyon tetszett az utolsó 5 perc, ez a megoldás, ami mögött az emberi érzések ismerete rejtőzhet, és ilyen bájosan felszínre hozza a telefon-jelenettel Vincente Minnelli.
Minden szereplő egységesen hozzátett valamit, Kirk Douglas pedig egészen kiváló abban a részben (már ha részekre lehet egyáltalán bontani a filmet), amikor Georgia felfutását spoiler tárgyalja a film.
Ötletes a film szerkezete is; olyasmi, mint egy szkeccsfilm, egy keretbe foglalt múltidézés, a sérelmek egymás utáni felidézése. A keretet egy jelenben, Harry Pebbel producer íróasztala körüli megbeszélés adja, az asztalhoz rendelt jelenlévők mindegyike – egy személyes sérelem miatt – korábban hátat fordított Jonathan Shieldsnek.
E múltidézés azonban abban is segíthet mindhármójuknak, hogy más fénytörésben lássák a pályájukon elért sikereket.
Érzésem szerint, bár tényleg eléggé jól sikerült szemléltetnie abban a kevés játékidőben is Gloria Grahamnek a Rosemary karakterében mindenhová betelepedő kedves-finom agressziót, azért ez a szerepformálás mégsem ért meg egy mellékszereplői Oscart, elvéve azt a Lina Lamontot alakító Jean Hagentől.
Ami miatt kezdetben a 7 csillagot éreztem helyén: kicsit becsípődött az az ellenérzésem, ami elég sok jelenetből érződött, és sok korabeli tartalmakra, filmgyártásra, az egész iparágra is jellemző volt: a férfiuralom, nőkkel kissé lekezelő bánásmód. Elkezd kinyílni a bicskám, amint meglátom, hogy a főszereplő férfikarakter megtöfködi a „kislány” nőszereplő orrát, kézháttal megbirizgálja a nő arcát, vagy lehúzza az állát, és általában szóban is megjelenik a kislányozás. Itt azonban spoiler
(Ez a film egyébként egy olyan korszakban készült, ami korszakra hivatkozik Woody Allen: A jónevű senki, avagy a stróman c. filmje is, amikor nagyon könnyen tudtak politikai feketelistára kerülni a filmiparban dolgozó emberek, illetve – szerintem – azt is alaposan megnézték, hogy kit díjazzanak, és kit inkább ne. Persze a szempontok azóta változtak, manapság is vannak medrek, csapások, amin halad a díjosztás, de akkoriban inkább ez lehetett a legfőbb szempont, a hidegháború árnyékában kialakult politikai nézetek, kapcsolatok/hiánya, ami miatt ki és miért érdemelt elismerést, és kinek, miért nem volt adható.)
