A romantikus gyilkos (2022–2022) 87% 23★

Igazából meglepően élveztem, Anzu kedvelhető és szimpatikus főszereplő. Egyáltalán nem tökéletes, a macskaimádata az egekben (helyes xd), videójáték megszállott és nem törődik azzal, hogy másoknak megfeleljen. A „háremtagok” is szimpik, mindenkit bírtam benne, de inkább Tsukasa és Junta voltak azok, akiknek bármilyen reális esélye lehetne Anzunál (és akkor is inkább Tsukasa). spoiler

A Romantic Killer egy fergeteges komédia, illetve parabolikus stílusgyakorlat, ami shoujo-, romcom- és fordított hárem trópusokkal dolgozik a lehető legprofibb módon. Vérprofin bánik a helyzetkomikummal, a paródia eszközeivel és az utalásokkal. Az időzítése mindig tökéletes, az „ordibálós” poénoknál nem lépi túl a határt. Szinte minden komikus jelenetnél van valami kisebb poén is, amivel még viccesebbé, árnyaltabbá válik. Továbbá tökéletes adaptációnak tűnik: Belenéztem véletlenszerűen a mangába (szerk: azóta elolvastam), és hát mit ne mondjak, így kell mozgóképre vinni a képregényt, hibátlanul tükrözi a hangulatát.
Számomra – aki mostanában nagyon hiányolja az igazi shoujo animéket, nem mellesleg kifejezetten művelt fordított hárem kategóriában – alapjáraton is felüdülés volt a sorozat, a vígjáték részével is tökéletesen meg lettem volna elégedve. Na de ez a cucc ennél (– a kifejezés legfelsőbb fokán -) sokkal több… Olyannyira, hogy alig jutok szóhoz; nem tudom, hogyan vágjak bele. Rég nem okozott nekem ekkora fejtörést anime.

A gamer főhősnőhöz (Anzu), akit a játékokon, a csokin és a macskáján kívül semmi nem érdekli, egy napon beállít egy magát varázslónak nevező lény (Riri), aki a megbízása/munkája miatt valami romantikus shoujo történetet akar csinálni a lány életéből. A „Japán népességcsökkenés” indokot, habár azon is sokat lehet agyalni, én most félretenném, mert nem ezt éreztem hangsúlyosnak. Riri nem más, mint a megélhetési író (nem hiába emlegeti folyton a fizetését), akit beosztottak ehhez a projekthez, hogy csináljon egy tipikus shoujo romcom sztorit. Azt viszont megszabták, hogy a már meglévő karakterek személyiségén, érzésvilágán nem változtathat. Riri irányítja Anzu történetének előrehaladását, ő manipulálja a helyzeteket.
A módszerei lerántják a leplet a tömegcikkek működéséről. Gondolkoztatok már azon, hogy hol kezdődik el egy történet (sorozat)? Oké, az első résznél 00:01-től. Na de mi történt a karakterekkel azelőtt? Ha elkezdünk egy történetet, akkor bele kell vágnunk egy öntudatlanul létrehozott sík közepébe. A Romantic Killer egy picivel az átlagos történetek kezdete előtt kezdődik. Anzu és Riri találkozásával, a szembesítéssel. Látjuk, ahogy Riri megfosztja Anzut a három kedvenc dolgától (játék, csoki, macska), aztán elrendezi, hogy a szülei hirtelen elköltözzenek Amerikába (tyű de tipikus). És csak ezután következik az, hogy valami úton-módon egy házba kerül egy szépfiúval. Egy átlagos történet az előkészítést a kezdet előtt csinálja, hiszen nincs elfogadható magyarázata a koncepcióra. Magától ugyebár nem valósulna meg az elképzelés, szóval a karaktereivel úgy bánik, mint az agymosottakkal, a világával pedig mint egy tesztelés alatt álló, bármikor bővíthető szerkezettel. Az első lépés, hogy olyanná tegye azt a bizonyos magától létrejött síkot, mintha egy homályos, távoli emlék lenne: Lehámozza a karakterek azon emberi személyiségjegyeit, amelyek a cselekmény útjába állnának. Pl. mint itt a főhősnő érdeklődési körét: Így majd nem lesz más választása, mint a szerelmi témára koncentrálni. Hogy nézne már ki, ha az elütő hobbija lelassítaná a sztori haladását / elvonná a figyelmet a fiúkról (kajak, egy átlag shoujo-főhősnő mi a jóeget csinálhatott még az első rész előtt?). A második lépés a tökéletes helyzet megteremtése: Itt pl. a már ezerszer látott „elköltöztek a szüleim Amerikába” (okokat ne keresd) klisével találkozunk. És ezután persze úgy csűri-csavarja a sors az eseményeket, hogy az egyedül maradt lány egy háztartásba kerüljön egy szépfiúval. Innentől teljesen szabad a pálya, minden a románc körül forog.

A Romantic Killer világában viszont van egy lényeges különbség: A szabály, hogy az író nem nyúlhat a karakterek személyiségéhez, érzéseihez. Hiába vette el Anzutól a kedvenc dolgait, attól még nem lesz kezesbárány, sőt, fel is lázad ellene. Riri ismeri a műfaj összes módszerét, jellegzetességét, kliséjét, és ezeket az elemeket használja fel a cselekmény irányítását szolgáló terveihez. A deus ex machina eszközével pedig bármikor élhet (emiatt egyébként bele sem lehet kötni az események hitelességébe). Csakhogy nem számol a „komplex erők” egyensúlyával. Ha csak a helyzeteket idézheti elő, képtelenség, hogy önazonos, összetett karakterekkel az úgy menjen végbe, ahogy ő eltervezte. Pláne, ha a főhősnő, aki új jelentést ad az „antihős” kifejezésnek, szándékosan ellene játszik. Ezzel egy meglehetősen komplex, értelmezhetetlen világ jön létre. Beszélhetünk-e itt fiktív- és valós szférákról? Anzu világa egy fiktív szféra, ami imitálja a valós szférát (kitalált sztori, de a karakterek belső szabadságot kapnak), vagy pont fordítva egy valós szférának az ábrázolása, ami a fiktívet imitálja (Riri által létrehozott kierőszakolt, banális helyzetek térnek csak el a valóságtól)? És ez nem minden. Alaptétel, hogy egy történet nem kell reális legyen, csak hiteles: Azaz a saját szabályait kell követnie. A főhősnő ezt képes felismerni, és felhasználja a saját hasznára. Nem is kell mondanom, az eredmény kaotikus: Teljesen felborítja a szférákat. A legfélelmetesebb antihős. A Romantic Killer egy fiktív karakter harca az autonomitásért.

És akkor még nem is említettem külön a karaktereket. Eleinte mindenki pár mondatban jellemezhető szereplőnek tűnik, pedig zseniálisan meg vannak írva. Érdekes és bonyolult kapcsolat-dinamika, nagyszerű kémia, magas érzelmi intelligencia jellemzi. Ami a fiúkat illeti, nincs szükség a varázslatra, természetesen is kialakul a romantika. Anzu visszahozza a minőségi shoujo darabok főhősnő-típusát: Nem tűnik egy társadalomból kiemelkedő istennőnek; nem egy ultimate-szépség; megvannak a fogyatékosságai/furcsaságai, de ez teszi érdekessé és emberivé; hatalmas szíve van, mindenre talál megoldást, és a csodás személyisége hatására fejlődik a környezete. A mű szabad felfogása miatt olyan mellékszereplők kidolgozott karakterdrámája is megjelenik, aminek a főszálhoz (jobban mondva a Riri által írt történethez) nincs köze. Végül mindenképpen ki kell emelni Anzu és Riri kettősét, ugyanis ez a varázsló sem olyan egyszerű, mint amilyennek először látszik. A kapcsolatuk az meg pláne nem. Battle-shounenbe illő rivális kapcsolat alakul ki kettejük között, észrevétlenül összenőnek. spoiler Az efféle dolgok még mélyebbé teszik az animét.

Nem vagyok megelégedve az értékelésemmel. A történet, a még soha nem látott írói megoldásokkal, számos műfaj/technika keverésével (mind-game, pszichológiai horror is megjelenik) egy elképesztően vad, elgondolkodtató, zavarba ejtő, meghökkentő extravaganza. Én ezt nem tudtam elég jól átadni; nem tudtam normálisan összeszedni a gondolataimat. Látni kell és kész.
Anzu a romantika-gyilkos. De ki a romantikus gyilkos? Riri, a megbízók, vagy mi, nézők? Ja és hogy még nagyobb legyen a fejfájás: Ne felejtsük el a valódi írót. Egy Wataru Momose nevű személy írt egy ilyen történetet. Ő akkor hanyadik szférában van?

„To Be Continued…?”