Hataraku Maou-sama (Hataraku Maou-sama 1.) (2013–2013) 79% 21★

Első látásra megtetszett ez az anime, minden volt benne, ami által közel kerülnek hozzám a történetek. Szerencsés egyveleget alkot, tehát vicces, drámai, kalandos és még aranyosan romantikus is. Egy-két véres jelenet is felbukkan, de ez azonnal feloldódik a feszültséggel együtt ködbe vész. A főbb karakterek szerethetőek egytől-egyig. Nem szabad túl komolyan venni Maou-samát és hűséges „alattvalóját”, Ashiyát sem, Emiről már nem is beszélve. Ezt is muszáj megjegyeznem… Maou-sama nagyon hajaz Kiritora a SAO-ból, akár ikertestvérek is lehetnének. Sőt, a csapat többi tagja is, mintha a SAO-gárda bohókásan ütődött verziója lenne. :D
A hangulat rengeteget változik az indító képkockákat elhagyva. A pokoli hódítás után békésebb vizekre evezünk. A fantasy világtól távol eső Japán tökéletes helyszín ahhoz, hogy Maou-sama, a kegyetlen hadúr magába szálljon kicsit. Ez olyan jól sikerül neki, hogy el is indul a jellemfejlődés útján, és emberek leigázójából lassan de biztosan az emberek megmentőjévé avanzsál. És még dolgozni is elmegy, így választva sajátos stratégiát az emberek meghódítására. Szorgos kis műszakvezetővé növi ki magát a mekiben (jajj, de jót nevettem a kifacsart neveken). Olyan animét még nem láttam, ami ilyen szépen bemutatja, hogyan is kell takarákoskodni, hogy mindenre jusson. A hatalmas kastély egy kis albérletté szelídül, ahol egyre több lesz a furcsa látogató. Sajnos senki nem felejtette el Maou-sama sötét oldalát, ezért néha-néha felbukkan egy-két, megölésére pályázó egyén. Mint például Emi, aki Hősként funkcionált a másik világban, ahonnan ellógott a sötét nagyúr. A kis tsundere jellemével azonnal szimpatikus lesz. Telik-múlik az idő, Maou-sama mégsem akar vérengzeni, sőt már némi lelkiismeretfurdalást is érez múltja miatt. Nem alaptalanul. Sosem lehetetlen megváltozni, erre mindig kínál esélyt az élet, csak élnünk kell vele. A szívünknek is fel kell ismernie az igényt, hogy tettlegességgé váljon. Maou-sama pedig egyre jobban feltalálja magát az emberi világban, és rájön, hogy szeret itt lenni, és az embereket is megkedveli. Emilia szkepticizmusa a dolog iránt magas fokozatú, de aztán kénytelen belátni, hogy az egykori sötét nagyúr már nem is annyira sötét. Így gyűlölete is mérséklődik. Számos vicces szituáció bontakozik ki, melyben hőseink birkóznak a jelennel és ennek a világnak a furcsaságaival. Olyan kis aranyos Chi-chan a vallomásaival, Suzuno a sajátos öltözködési stílusával, Urushihara a net-mániájával. Mindenki zakkant, de teljesen pozitív értelemben. Kapunk természetesen előtörténetet is, mindenkit megismerünk, így élessé válik a kontraszt a kiindulópont és a későbbi történések között. A jellemfejlődés mindenkinél szembetűnő. Én úgy néztem volna még ezt a kis csapatot, a 13 epizódot mérhetetlenül kevésnek érzem. A szövege és a párbeszédek olyan jól sikerültek, hogy nem egyszer hangosan felnevettem. Az endingek és openingek is szépek, stílusosak, a seiyuuk profik, a zene hatásos. Az animáció kidolgozott, részletgazdag. Én mindenkinek ajánlom!

Jól indult, de úgy érzem, a közepe fele elkezdett laposodni, az utolsó 3 rész pedig egyáltalán nem tetszett. :(

A Sátán beáll helyi mekisnek. Majdnem meghozta a kedvem, hogy visszamenjek :D
Érdekes elképzelés, a szereplők teljesen, de szerethetően lököttek, és a nyelvük is nagyon jól hangzik, bár egy kis háttértörténetre még kíváncsi lettem volna.

vicces és aranyos, ciki jelenetekkel megszórva (azaz csak animéhez szokottaknak ajánlanám)