A nindzsa színre lép (1981) 53% 15★

Abban az egy dologban kétségkívül süvegelendő ez a film, hogy a nyugati olcsó-filmgyártás keretei közé talán elsőként szorította be a ninja tematikát, elindítva ezzel egy messzire mutató szórakoztatóipari utazást, aminek voltak egészen értékelhető megmozdulásai is. Bár ezek a bizonyos értékelhető megmozdulások vélhetően erősen ízlés- és előismeret-függőek, én legalábbis nagy tétben fogadnék arra, hogy ahányan jobban kedveljük az Amerikai ninja első részét, legalább annyian röhögnek rajta és hivatkozzák be alapvetésként A ninja színre lépet. Azt azonban mindkét csapatnak tudnia kell minden körülmények között, hogy itt maximum nosztalgiával átitatott B-orgiáról van csak szó, olyan mozikról, amiknek a filmművészi értéke technikai, esztétikai és tatalmi oldalról sem komolyan vehető.

Nos, ennek megfelelően Franco Nero, mint fehér pizsamás ninja… kell ezt feszegetni? A legfőbb problémám a fickóval az, hogy szemben megannyi verekedős, a nyolcvanas években naggyá lett, tőle jóval alacsonyabb színészi képességekkel megvert akciósztárral, ő minden tekintetben hiteltelen ebben a szerepben. Pornó/Freddie Mercury-bajsza eleve közröhej tárgyává teszi mai szemmel nézve, de alapjáraton sem értjük, mi predesztinálta őt egy ninja szerepére. A fizikuma? Nincs benne semmi különös. A kisugárzása? Közepesen jól menő kétgyerekes bróker esetleg, de ninja? A múltja? Django szerintem nem karatézott… És lássunk csodát, Franco Nerót valamiért ette anno a nép, olyannyira, hogy húsz évvel ezután a förtelem után még honfoglaló vezér, még húsz évvel később Tarantino-hős is lett belőle, hát ehhez tényleg tudni kell valamit!

Nem rágódnék tovább rajta, mivel nem fűz hozzá semmiféle nosztalgia, én ennek a filmnek csak az ócskaságát látom, és bár korából kifolyólag van ennek az ócskaságnak egy kis bája is, nem tudom túl sokra értékelni.