Már 5 éve fantasztikus minden, de egy új fenyegetés érkezik: LEGO DUPLO® megszállók az űrből, akik gyorsabban rombolnak, mint amelyen gyorsan újjá lehet építeni a dolgokat.
A LEGO kaland 2. (A LEGO-kaland 2.) (2019) 138★
106' · amerikai, kanadai, ausztrál, dán, norvég · akció, sci-fi, animációs, kaland, vígjáték, fantasy, családi 6
Szereposztás
Kedvencelte 10
Várólistára tette 66
Kiemelt értékelések
A stáblistáért mindenképp megérte megnézni (na nem azért, hogy végre vége lett, hanem azért ahogyan a két világ ilyen látványosan ütközik). Rosszabbra számítottam, ehhez képest sok jó gondolat volt benne. Nekem is hugaim vannak, úgyhogy ezt a konfliktust pontosan áttudom érezni. 7/10
Még mindig szórakoztató, de nem éreztem azt a „húha” érzést, amit elődjénél.
A poénok ülnek, Chris Pratt és Bruce Willis poénjai fájtak. :D
Az animáció jó, de a történet „gyerekkompatibilisebb” lett, érezhetően a fiatalabb korosztály a célközönség.
Az első filmnél, és a Batmannél gyengébb, Ninjagonál jobb.
Az első rész majdnem minden szempontból jobb volt, ennek a filmnek leginkább a legeleje meg az utolsó 30 perce működik igazán jól. A többi részen vannak nagyon jól sikerült elemek, de összességében az első rész sokkal kaotikusabb és pont ezért sokkal élénkebb, működőképesebb volt. Mindemellett ha nem is az volt, amit vártam, azt teljesítette, amit elvártam, így bátran ajánlom másoknak is, csak nem olyan jó, mint az előd. A stáblista viszont nagyon menő volt, érdemes megnézni azt is.
Ha a film olyan lett volna, mint az utolsó 20 perc, egy rossz szavam sincs, mert az méltó volt az első részhez. Felnőtteknek is szóló mondanivaló, mindezt úgy megfogalmazva, hogy a család minden tagja megértse, melyeket aranyos jelenetekbe ágyaznak be, s jó poénokkal színesítenek meg. Az előtte lévő majd másfél óra viszont erőltetett, viccesnek egyáltalán nem nevezhető epizódok tömkelege, amelyek bár szükségesek a narratíva és az univerzum felépítéséhez és annak mélyítéséhez, de sajnos kevésbé jöttek át a jelenetek, mint az előző részben. Értem én, miért szükségesek a dalok, a cukormázas epizódok, a viccesnek ható tömegjelenetek, de ezek egyszerűen nem úgy sikerültek, ahogyan az első részt követően felemeltem azt a bizonyos lécet.
Értékelés: 5/10
Kicsit unalmasabbank találtam mint az első részét, de attól még élveztem. Viszont az animáció mintha jobbra sikeredett volna egy fokkal.
A humor bejött, és bár értékelem a mondanivalót – a valódi világ szállal nekem ez valahogy összehozhatatlan volt. Bár a felnövésről és a kapcsolatok változásáról szól a film mindkét szálon, mégis valami hiányzott belőle.
Annyira fantázia dúsak a lego filmek hogy valami hihetetlen :D Ezenkívül a szereplők is erős támaszpontjuk a filmnek, Batman egocentrikusságát imádom. Van mondanivalója, rengeteg csavar van benne, humor. Összességében tetszett.
Népszerű idézetek
– Az élet szakaszos, folyton változik. Nem ragadhatunk bele a múltba, különben akár a krégli is jöhetne.
– De bölcs vagy!
– Hát igen, kösz. Csomót szoktam meditálni, gyúrok a bölcsességre.
Hát nem csodás? Nagyon különbözünk, de csak annyi kell, hogy valaki megértsen minket, és máris boldogok vagyunk.
Rex: This isn't even happening! It's all just the expression of the death of imagination in the subconscious of an adolescent.