A kismadár (2000) 81% 38★

Ha valaki látta A csodatevő c. eredeti filmet, és szerette is, ezt nagyon cukorsziruposnak fogja tartani. Nagyon Disney, mindenki szép, mindenki kedves és szeretetreméltó, és nagyon nyálas. Bár elismerem a kislány színészi tehetségét, és örültem, hogy legalább egy kiírás erejéig szóltak Helen Keller felnőttkoráról, nem szerettem ezt a filmet és ennek a cukorszirup az oka, no meg az ocsmány és feleslegesen rengeteg vágás.

Nehéz erről a filmről beszélni.
Egyrészt rettenetesen idegesítő kislány Helen, és borzalmas, hogy a szülők is mennyire csökönyösek. Frusztráló a folyamatos feszültség, szóval nem egy kellemes légkör.
Emellett mindenkit meg tudok érteni. Hatalmas inspiráció Miss Sullivan, mióta jobban megismerkedtem a siket közösséggel még ezerszer jobban csodálom a munkáját, meg a kitartását. És persze Helen tehetségét is. Megértem, hogy dühös, és frusztrált volt, amikor nem tudta kifejezni magát, és valóban, nagyon fontos, hogy az ember megkapja a nyelvet.
Nem vagyok alapvetően egy érzelgős ember, de az utolsó jelenetet egyszer sem bírtam ki pityergés nélkül, egyszerűen csodálatos, amikor az ember kap valami olyasmit, aminek a segítségével el tud igazodni a világban. A jel-jelentés összekapcsolása számomra elementáris erővel hat és borzasztóan megható, pláne ha belegondolok, hogy ilyen csodákat valóban el lehet érni akár siketvak gyerekekkel is. A film nem egy hatalmas alkotás, nem is igazán mond sokat semmiről, ami igazán lényeges lenne, de ha az ember hozzáolvasgat Helen Kellerről és Anne Sullivanről, akkor meg lehet látni benne a varázslatot.

Nekem nagyon sokat jelent ez a film. Nyolc éves koromban láthattam először, de akkor még nem hittem volna, hogy a jövőben képes leszek ennyire együtt érezni egy siketnéma és vak kislánnyal. Helen és Anne örökké emlékeztetni fognak, hogy van remény egy olyan számára, aki érzékszervek használata nélkül él, vagy a jövőben el fogja veszíteni azokat. Köszönöm!