A harmincas Miszo takarítónőként dolgozik. Egyszerű életet él, amíg megvan a napi whiskey-je és cigije, addig nincs semmi vész. Az új év azonban tragikusan indul, felemelik a kedvenc cigarettájának árát, így le kell mondania valamiről. A logikus megoldást választja, otthagyja az albérletét.
Kedvencelte 1
Várólistára tette 8
Kiemelt értékelések
unrealnoise
Megint helyben vagyunk… Hiszen ismét a magány lenne a fő téma. De ezúttal kicsit másféleképpen…
A Microhabitatban egy fiatal nő életébe kapcsolódhatunk be. Egy olyan valakiébe, aki végtelenül egyszerű módon “csak élvezi az életet”. Nincsenek nagy céljai, láthatóan nem is emészti magát a dolgokon.
Meglepően visszafogott, személyes és intim mozgóképpel van dolgunk. Egy olyan városi road movie-val, amely a legkevésbé sem nevezhető feelgoodnak. Valamiért tényleg drámaian nyomasztó az egész, miközben azért a főszereplőnk karakterében – szerencsére – van valami veszettül bájos és haloványan lüktető kis tűz is.
Elgondolkodtató kis alkotás a Microhabitat. Létezik, hogy valaki ne akarjon többet annál, mint amilye van? Akkor is, ha az nagyon kevés? Vagy lehet akarna, szeretne többet, de ha nem húzza fel valaki, akkor beéri csupán a meglévő minimummal? Vajon min múlik, hogy valaki a devianciát választja? Mennyire lehet tudatosnak, mennyire lehet egyáltalán választásnak nevezni azokat a döntéseket, amelyek aztán meghatározzák az életünket a továbbiakban? Van egy töréspont az életünkben, amely után azt mondjuk, hogy köszönjük, akkor innentől kezdve mi máshogy létezünk? Vagy mindez valami kényszerű és tudatalatti menekülés?
Én nagyon élveztem ezt a filmet, de azért szomorú is voltam közben. Pedig valahol roppant vagány is az egész. Mármint lázadni, vállalni azt, hogy te valamiért, valahogyan más vagy. Annyira menő nem?! Hogy téged nem lehet csak úgy megvenni, rabláncra kötni, a mókuskerékbe vetni…
De ennek ára van. Hogy mekkora? Azt talán csak azok tudják igazán, akik valamilyen oknál fogva elszigetelődtek a világtól. A kapcsolatokról. Persze kérdés, hogy meddig képes a világnak magának is ellenállni az ember. Felismeri-e valaki, akár csak ő maga, hogy talán baj van? Egyáltalán problémásnak érzi-e azt az élethelyzetet, amelybe belekerült?
Teljes ajánló / kritika:
tebori_sea
Szívszorító alkotás. Átéreztem Mi-so sorsának nehézségeit, de a volt iskolatársainak megalkuvását is érteni véltem, látom, hogy a dolgokat azért adták fel, hogy olyan életet éljenek, amiről azt gondolják, hogy mindig is szerettek volna élni, vagy inkább úgy gondolják, hogy így kell élniük. Bedőltek a trükköknek, elfogadták mindazt, amit egy kapitalista társadalom a sikeres élet velejárójának tart, és lemondtak mindenről, ami akadályt jelenthet. Amikor szembesülnek Mi-so azon döntésével, hogy nem kér ezekből, nem tudják, mit kezdjenek egy ilyen emberrel. Mi-so csak a kedvességét kínálja, de a többiek nem látják, milyen értékes dolog is ez.
Kijut a kényelmetlenségből a nézőnek is. Szembesülünk a lány őszinte világszemléletével, és ez feszélyez minket. És bár rengeteg kortárs film szól a városi életről, a bizonytalan életvitelről, megöregedésről és a kapcsolatok elvesztéséről, ebben a koreai filmben azonban van egy kis plusz, az egész egy nagyon kiegyensúlyozott és precíz történetmeséléssel előadott dráma, amely pátosz nélkül tud szólni ezekről a dolgokról.
Dorsyn
Érdekes volt, de nem igazán tudom, hogy érezzek ezzel kapcsolatban.
Maga a film nagyon emberi, általános emberekkel, azoknak mindennapi problémáival amelyekbe mi is egyszerűen bele tudjuk magunkat képzelni.
Mit tennénk olyan helyzetben, melyben Miso él? A pillanatnyi örömöknek élnénk, vagy a hosszú távú biztonságra ruháznánk be, feladva azt a 3 minimálisan minket boldoggá tévő dolgot, amink megmaradt?
Nehéz etikai kérdéseket is feszeget a film, melyeket nehéz megválaszolni. Amíg az utolsó pár perchez nem értünk, úgy gondoltam, hogy a film mestermű. Aztán lezáratlannak éreztem a cselekményt, de csak azért lehet így, mert megszoktam, hogy a filmeknek jó vagy rossz vége kell legyen. Itt ez nem így történik, tulajdonképpen nincs vége a filmnek. Mindannyiunk életében él tovább, a lehetőségek tárházával együtt. Minden a választásainkon múlik.
Remélem, hogy a jövőben Miso megkapja a kis házat a szerelmével (ami a legaranyosabb a filmben) és gondtalanul élhetnek a kis buborékjukban.
Érdemes megnézni, valamit így is tanulhatunk a filmből. Így, a vége után is rámondom, hogy mestermű.
