Kedvencelte 7

Várólistára tette 62


Kiemelt értékelések

Nihilchan 

Lehetne egy bájos, édes, karácsonyi film, hiszen adott hozzá egy kastély és a skót környezet is. Mégsem vagyok vele elégedett. A történet alapja, ezzel együtt a film első tíz perce szörnyen kínos, Brooke Shields pedig végig kellemetlenül természetellenes mimikával játszik, ami miatt egyáltalán nem tudtam megkedvelni a főszereplő hölgyet. A mellékszálak és velük együtt a mellékszereplők feleslegesek és kidolgozatlanok, amit sajnálok. Igazából pont olyan tucat, ponyvajellegű az egész, mint amilyet Sophie Brown írna, de nézhető. A plakáton látható ruha viszont eszméletlen szép. Magyar szinkronnal néztem és ezt ajánlom mindenkinek, mert Kőszegi Ákos búgó hangja még vonzóbbá teszi a morcos herceg karakterét.

Tárnok_Emese

Ez,de édes volt!♥ Nagyon vártam már ezt a filmet is(nemcsak Cary Elwes miatt,nem) és nagyon élveztem.Tetszett,hogy Skóciában játszódott,nem éppen egy szokványos helyszín és mégis milyen hangulatossá tette a filmet,nem is gondoltam volna,hogy ennyire megteremti ez a különös hely a karácsony hangulatát.Nagyon kedveltem a két főszereplőt,dinamikus volt a párosuk és szórakoztató az összes párbeszédük,de mellettük a falu népét is kedveltem annyira édes volt mindenki a maga módján.Tetszett az alaptörténet,hogy Sophie visszatér abba a kastélyba,ahol az apja családja dolgozott,hogy új könyvet írjon,lenyűgöző volt a kastély,ilyen helyen én is szívesen írnék!:D A sajátos hangulata,és a remek szereplők mellett pedig a soundtracket is kiemelném nagyon találó és letisztult volt!♥ Egy szóval nagyon örülök,hogy megnéztem,nem csalódtam benne.Eddig elégedett vagyok a Netflix 2021-es karácsonyi film kínálatával remélem ez így is marad!:D

viky0222

Skócia, kastély, karácsony. A tökéletes alap. És mégsem kezdtek vele annyit, amint vártam. Valahogy nekem hiányzott valami. Valami, ami előrébb vitte volna a filmet, de szerintem konfliktus sem igazán volt benne, még a szinte kötelező spoiler A kastély mondjuk tényleg tetszett. :D Meg Skócia is, és a mellékszereplőkért már megérte megnézni. Imádom az ilyen kisvárosi közegeket, ahol tényleg törődnek egymással. A karácsonyi buli/bál is tetszett, igazán jó hangulata volt. Nem hiszem, hogy megnézném újra, de nem rettenets film. Csak lehetett volna jobb is.
spoiler

Márta_Péterffy 

Brooke Shields-et egy komédia sorozatban megkedveltem, de itt a férfi főszereplő jobban tetszett. A történetben sok a klisé, a megszokott panelek, de mégis volt egy sajátos, humoros bája, talán Skócia miatt.
Kicsit sajnáltam, hogy kevés volt a skót akcentus:) /felirattal néztem/

eszternemeszti

ah, annyira sajnálom, de nem tudok elmenni amellett, hogy mennyire fura én unszimpatikus a főszereplő nő. a mimikái is annyira idegesítettek, hogy az borzalom.

DE! a sztori aranyos volt, meg hát *karácsony* szóval elment egynek.
annyira kisarkítva volt az egész számomra. az elején még így utállak úgy utállak, a végén pedig 'Sophie, szívem', bleh.
nekem valahogy ez nem valós. hogy lehet valakit ismeretlenül ennyire utálni?
mindegy, a vége aranyos volt, bár fura benne a könyves sztori.

lettielena 

Skócia? Kastély? Karácsony? Ide vele!
ANNYI POTENCIÁL VOLT BENNE!! és erre kihagyták őket.
A zene, a táj, a mellékszereplők nagyot dobtak rajta, de maga a történet nem varázsolt el. spoiler

2 hozzászólás
Kemiviki 

Ajj annyira de annyira megvolt benne minden hogy jó sorozat lehessen, erre lett belőle egy egyszer nézhető darab. Annyi lehetőség volt a történetben pedig, például volt egy spoiler És kész is lett volna egy szuper bonyodalom aminek a végére észhez tér hősnőnk és boldogan omlik a mogorva herceg karjaiba.
Na mindegy majd a következő próbálkozásnál talán sikerül nekik.

Nympha17

Nem volt rossz, de lehetett volna jobb is. Túl sok a közeli felvétel, és a két főszereplő is túl kivasalt volt az ízlésemnek.
De hát karácsony, Skócia, kastély, írónő, ezek sokat tudtak ellensúlyozni a nem tetsző dolgokon. :D Igazából hangulatos a film, voltak vicces pillanatai is, egy délután az ünnepi hangolódásképp jól esett megnézni.

SunflowerSz 

Na jó ez a film most így hirtelen nekem nagyon jól esett :) szeretem az olyan sztorikat amiben a főszereplő változásra vágyik és ezért elutazik valami isten háta mögötti kis faluba, ahol aztán tök jól érzi magát meg úgy minden sínre kerül az életében – igen, tudom, picit meseszerű az ilyen, de nem tudom, nekem ezek tetszenek. Skócia amúgy tényleg varázslatos helynek tűnik még úgy is, hogy sosem jártam ott és ezért örültem mikor kiderült, hogy ez a film ott fog játszódni :) nekem nagyon tetszett a kastély és igenis jól megteremtették benne a karácsonyi hangulatot plusz nagyon aranyos romantikus történetet kaptunk. Egy fordulat nem tetszett benne annyira, így emiatt le is vontam az egy csillagot, ha azt kihagyták volna, akkor nekem ez tökéletes lett volna, de amúgy csak ajánlani tudom :)

Kincsanna 

Nem egy új karácsonyi klasszikus, de a 2021-es ünnepi szezon indításának pont jó volt.


Népszerű idézetek

AniTiger 

A kastélyokat kell falakkal védeni, nem az ember szívét.

Kicsicsillag95 

Miles: – Valahányszor kivágunk egy fát, kettőt ültetünk helyette.
Sophie: – Ez igazán szép.
Miles: – Mindig csak javítsunk, sose ártsunk.

system456 

Sophie: De folyó víz csak van?!
Myles: Hogyne! Folyik mindenhol.

system456 

Myles: Oh, mellesleg, kerestem a családját. Nincs Brown az anyakönyvben.
Sophie: Az az asszony nevem.
Myles: Oh, tehát férjezett?
Sophie: Elvált.
Myles: Na látja, ezt elhiszem.

Kicsicsillag95 

– Egy pár esküvőről érdeklődne.
– Jó, hogy néznek ki?
– Mint akiknek tellik rá.


Hasonló filmek címkék alapján