A harag (A harag 1.) (2002) 65% 41★

Így lehet minimális eszközökkel nyomasztó, ijesztő horrorfilmet csinálni. Bravó!

Azért volt benne néhány mulatságos jelenet (nekem legalábbis):
– amikor a tinilány „elbarikádozza” a tolóajtót (igen…)
– amikor a jelenet szerint sok-sok fekete macska van a szobában, de látszik, hogy csak néhány igazi macska van ott és a többi bábu… (Most komolyan, nem tudtak keríteni 6-7 fekete macskát? :D Vagy jobb bábukat?)

Elöljáróban megjegyezném, hogy a film nem remake, hanem a Ju-on-sorozat 3. része. A két rövidfilm és a két videóforgalomba szánt film után (azok sikerét látva) mozifilmet is készített a rendező, és a forgatókönyvet immár nem egyedül írta, hanem a mezsgyés (Kairo) Kurosawa Kiyoshi és a körös Takahashi Hiroshi segítségével (igen illusztris társaság).
Szóval ha valaki kevéssé értette / értékelte a filmet, nem biztos, hogy azért van, mert nem jó, hanem mert egy sorozat egy darabja…
Ez a film ráadásul csodásan visszautalgat az első két részre nemcsak a történet szintjén, hanem képileg is; ugyanazok a beállítások, látószögek köszönnek vissza, és aki látta az eddigieket, tudja, hogy ezek mit jeleznek, vagy hogy egyáltalán jelentőségük van.
A harmadik résznél már tudjuk (vagy azt hisszük, hogy tudjuk), hogy ki kicsoda és hogy mi miért történik, magyarázatra tehát nincs szükség – és nem is nagyon kapunk. A film szerkezete és minimalista stílusa szerencsére nem változott az előzőekhez képest, tulajdonképpen azt is tudjuk, hogy mi fog történni, hiszen már az első két film is ugyanannak a minimálisan variálódó eseménynek az ismétlődéséből épült fel. (Az előzőek epizodikus szerkezetét picit variálva előfordul, hogy az egyes szakaszok fedik egymást és nem kronologikusan következnek egymás után, ami nem segíti elő a film megértését, pláne az előzmények ismerete nélkül).
Maradt a szürkés tónus is, aminek egyik végpontján a fehér szellem, a másikon a szénfekete macska nyávog, meg a telefon és a ház, amelynek már minden szobájában jártunk. Még a padláson is.
Ami kérdés marad, az a hogyanra és a mikorra vonatkozik: tudjuk mi lesz, csak azt nem, hogy mikor és hogyan fog megtörténni, és ez a várakozás képes a feszültség és az érdeklődés fenntartására egészen a végéig, amikor azért beletettek egy nagy csavart.
Hab a tortán, hogy – a minimalista stílusnak is hála – a rendező él a kihagyás és a lebegtetés módszerével, vagyis van amikor nem tudjuk, hogy történt-e valami egyáltalán, csak sejtjük, hogy igen. Olykor csak utalások vannak, olykor még az sem, csak egyszerűen félbeszakad a jelenet, mielőtt még látnánk, hogy lesz-e valami. Nagyon izgalmas: hol olyan jelenetet kapunk, ami miatt vissza kellett ugrani az időben, vagyis egy egyszer már megtörtént eseményt nézünk újra, hol pedig a kihagyások miatt nem kapunk semmit. Redundancia vs hiátus. (Bár mindkettő látszólagos, de erre csak utólag jövünk rá).
Nagyon tetszett a rendezés és az operatőri munka is, a mozifilm kicsit más lett, mint az első két rész, de azoknak is megvan a maga hangulata. Itt több idő, nagyobb terep volt a karakterekre, a színészi játékra, ezt ki is használták.
Bocs az ömlengésért, nagy rajongója vagyok a sorozatnak, asszem ez leszűrhető. Szóval kap a film még egyszer tíz csillagot, indoklással együtt. A kedvencelésen még gondolkodom. ((Uh, most ránéztem a macskámra, pedig szegény nem tehet semmiről, és még csak nem is fekete)).

Ez már jobban tetszett, mint a sorozat előző darabjai. Itt végre volt egy fő történetszál, ami nekem korábban nagyon hiányzott.
A ház ugyanaz, és továbbra is rémes dolgok történnek mindenkivel, aki beteszi oda a lábát. Itt már a különböző fejezetek is sokkal jobban lettek megoldva, némelyiket kifejezetten élveztem.

Idén néztem meg ezt a filmet, a pár hónappal ezelőtt tartott japán filmes kitekintésemben, amikor megnéztem vagy 10 japán horrort. Őszintén szólva alig emlékszem belőle valamire, és a trailer alapján sem lett ismerősebb. Szóval azt hiszem, nem túl maradandó alkotás, legalábbis az én esetemben.