A halál jele (2003) 78% 82★

Komoly film, nagyon komoly tartalom: egy sorozatgyilkosság felderítése a tét.
Bong Joon Ho sajátos módon tálalja a témát (mint általában); egyes jeleneteknél muszáj röhögni, aztán mindjárt elborzadunk, vagy éppen feldühít bennünket az emberek korlátoltsága és a tehetetlenség. Itt is érezhető a tömény szarkazmus (Song Kang Ho nagyon jól hozza a vidéki tahót), és a kemény társadalomkritika sem hiányzik. A nyolcvanas években járunk, és a háttérben, a rádióban, a tévében, folyamatosan az akkori állapotokról szóló tudósítások mennek. Tüntetések, (rendőri) túlkapások, stb, amit a film jelenetei illusztrálnak.
A színészek természetesen nagyon jók, és Bong Joon Ho stílusát is szeretem, szóval tetszett a film.

Valószínű az én agykapacitásom kevés megérteni a film végét:D Rengeteg kérdés maradt nyitva, így nekem elég értékelhetetlen, mint krimi (mivel megtörtént eset valószínű azért maradt ennyi elvarratlan szál, mert ők sem találtak rá választ… vagy passz:D). Érdekes volt nézni a rendőrség által használt vallatási technikákat. Volt benne humor, de csak apró mosolyokra futotta. Volt benne nyomozás néhol érdekes, néhol unalmas. Nem is tudom hova tenni jelenleg a filmet:P

Kettőt néztem meg Joon-ho Bongtól (ahány helyen nézem, annyiféleképpen írják a nevét) egymásután és még kettőt tervezek. Nem tagadom, hogy most fedeztem fel és türelmetlenül habzsolom azt, ami tetszik. Azt hittem, hogy a Madeo fog nálam nyerni (e kettő közül), de nem. Ez volt a jobb, ez volt az érdekesebb és ebben volt rejtélyesebb és valamivel nehezebben követhetőek az események (ez most pozitívumként értendő). Mitől volt érdekesebb? Ha elindul egy nyomozás, akkor beszáll ebbe a néző is. Tehát több szálon próbálunk rájönni, felfejteni a bűncselekmény elkövetésének indokát, miértjét és hogyanját, meg persze, azt is, hogy ki követte el. Számtalan helyzetet kell elemezni, figyelni a lehetséges elkövetőt és nem utolsó sorban azokat, akik már úgy érzik nyomon vannak, a nyomozókat. És itt dőlt el nálam, hogy ez a jobb film. Mert hasonló „módszerrel dolgoztunk” – mondom nagyképűen – ők is a megérzésekre, a szemből kiolvasásra, a mozdulatokra és egyéb jelekre figyeltek. És volt rá idő(m), mert ez egy lassú film, nem akciós, nem akar lenyűgözni, hogy micsoda szuper hekusokkal van dolgunk, hanem emberközeli volt és emberismeretre törekedő. A Madeo is tetszett, de olvastam, hogy kiemelték az anya küzdelmét a fiáért (ami nálam evidens) illetve azt, ahogy az arcával „játszik”, ahogy néz, ahogy beszél, vagy hallgat. pl. a temetési jelenetnél. Nekem éppen ott volt ez egy kicsit erőltetett, nem is szólva a hangokról, a hangsúlyról, ahogy lezajlott a párbeszéd. De, most már, hogy felkészültem a következő két filmre, ezek nem fognak meglepni. Néztem már dél-koreai filmeket, most úgy gondolom, hogy már látni is fogom őket.

Ez egyik legnépszerűbb koreai film, 8,2-es az imdb-n, ami ugye tudjuk nem jelent semmit, na de mégis. Egy klasszikus thriller, azért közel sem olyan kemény és csavaros, mint a Hetedik vagy az Oldboy, de bizony azért engem is monitor előtt tartott, pedig egyáltalán nem vagyok nagy thrillerfaló(v).

Megtörtént sztorin lapul, Dél-Korea első rejtélyes vidéki sorozatgyilkosa után nyomoznak a nyolcvanas évek vége Koreájában, ami még a rendőri és katonai diktatúra közepén van és Korea még csak az ugrani készülő kistigris. Kicsit, de csak nagyonkicsit a Meteo ugrott be, ugyanis három nyomozó van a filmben, egy erőszakos (erő), egy tapasztalt nagydumás, amúgy csak helyi szinten kiemelkedő (lélek) és egy fifikásabb, az eszét használó fővárosi nyomozó (szellem).

A filmben van több viccesebb rész is, de ugyanakkor végig nagyon jól fenntartja a feszültséget. Ezen felül kiváló lenyomata ez is a diktatúrának, ahol a rendőrök vagy már eredetileg is a rendszerhez igazodva brutális fellépéssel könnyítik meg a munkát és a szinte tarthatatlan munkakörülményeket. Lélektanilag azonban ott vannak a klasszikus thriller elemek, már majdnem megvan, persze vakvágány, az ügy átveszi az irányítást a főszereplők felett és maguk is részévé válnak, egy kis csavar a végén.

Emellett kapunk egy kis ízelítőt abból, hogy hogyan lehet 30 év 1990-től szinte a semmiből egy működő országot csinálni fegyelmezett tempóval. Nem mondanám kultfilmnek, ázsiai filmhez képest egész fogyasztható, de nekem voltak benne tipikus ázsiai bénázások.

Egyszer nézhető, meg el lehet mondani, hogy láttam más koreai thrillert Park-chan Wokon kívül, de nekem a csiszolatlan gyémánttól még messze van. Nézzétek meg a trélert.