A gyönyörök kertje (1925) 61% 11★

Hitchcock első rendezése, mely csoda, hogy összejött. Érdemes utánaolvasni „mekkora élmény” volt ezt a filmet összehoznia Hitch-nek. Nem elég, hogy kezdő volt, de egy szupersztárral dolgozott együtt, elfogyott a pénz, épphogy egyik helyről a másikra utazni tudtak. Csoda, hogy ezek után még folytatta a rendezést. Maga a film egyébként nem nagy durranás, mondhatni unalmas. Szerelmi sztori, mely a végére lesz igazán izgalmas. A szellemes jelenet meglepő volt, érdekes volt a rendezőtől ilyet látni. Olyan film ez, amit akkor érdemes megnézni, ha érdeklődsz a filmtörténet iránt, vagy ha elvetemült Hitchcock rajongó vagy.

Az első Hitchcock-rendezés – de indokolt-e emiatt csodát várni? A némafilmek különös sajátja, hogy a vizualitás fokozottan elsődleges, ha nem kizárólagos hatóerejük: a színészi munka régimódi és korlátozott, nincsenek hangok, nincsenek színek, a történetek, érzelmek, üzenetek átadásának lehetősége limitált… Csoda-e, hogy az idő próbáját az egyébként is látványközpontú művek, a komédiák, a horrorok, a kalandfilmek állták ki, de leginkább a komédiák és a horrorok. A romantikus dráma nem az a műfaj, amit egy modern ingerekhez szokott néző számára eladna a némafilm eredendő patinája.

A gyönyörök kertjének külön problémája, hogy hányattatott sorsú alkotás, amit sosem gondoztak megfelelően. A sokáig egyedüliként terjesztett kópia egy egyórásra vágott bootleg volt a híres Rohauer gyűjteményből, majd 2012-ben elkészült a film felújított, húsz perccel kibővített változata, ám ennek hivatalos kiadványa elvileg nincs – pedig nagyon angolosan még vadonatúj kísérőzenét is komponáltattak hozzá, amit azonban anyagi okokból végül nem rögzítettek. Ha valaki manapság rákeres a mozira, vélhetően a Rohauer kópiát fogja tudni megnézni továbbra is, a Youtube-on is ennek különböző mértékben károsodott, az elfogadhatótól az élvezhetetlenig terjedő minőségi skálán mozgó verzióit lelhetjük fel.
A filmnek sok hitchcocki vonása nincs. Akad ugyan sok érdekes megoldás, játék a kamerával, de ezek önmagukban nyilván nem visznek el a hátukon egy meglehetősen nagyívű, de jelen formájában zavaros, szinte az érthetetlenségig csonkolt romantikus filmet. Talán Virginia Valli kamera előtti jelenléte kelthet némi feltűnést, esetleg az egész mozit átható erotika (már a körülményekhez képest), amit a korabeli amerikai kritika sem tudott szó nélkül hagyni. Ám mindezeken túl, jelen formájában a mozi maximum filmtörténeti dokumentum, élvezeti értéke sajnos nincs igazán.

Nem pontozom a fentiek miatt.

Én ezt inkább nem csillagozom. Az egyetlen oka, hogy megnéztem egy újabb némafilmet, hogy Hitchcockból írok esszét az egyik órámra, és jól fel lehet építeni, ha a legelső filmjével kezdem. Egyébként pedig egyáltalán nem nekem valók a némafilmek, a folyamatos zenétől idegbajt kapok, a közepén meg kellett állítanom, és hallgatnom valami mást Ed Sheeran <3 mert nem bírtam. De legalább csak egy óra volt. Történetileg lassú is volt, bár nem vártam nagy pörgést azért egy 1925-ös filmtől.