A Félőlény (1991) 100% 3★

Majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor végre valahára sikerült megszereznem megnéznem ezt a felvételt. (És nem csak hallgatni.) Egy végtelenül kedves történet / darab, imádnivaló karakterekkel, telitalálat színészekkel, és nem kicsit fülbemászó dalokkal.
Én – úgy érzem, hogy – „infantilissége” ellenére sok szállal kötődöm ehhez a sztorihoz, nagyon bele tudom élni magam, és találok párhuzamokat benne saját magammal kapcsolatban – szintúgy – bőségesen.
Minden szereplő otthonosan mozog a karakterük által diktált keretek között, a jelmezek és a „maszkok” pedig abszolút kreatívak. Czvetkó Sándor tökéletes azzal a tiszta, gyermekien naiv kisugárzással a főszerepre, ami neki van. Itt direkt jól jön ez a sajátosság, ami pl. nagyon zavart az Énekes madár (1993) esetében. A hangjával is ügyesen játszik, amikor fél, az nagyon aranyos. :D
Bor Zoltán Csupánca – szerintem – mókás. Bennem a látványa megidézi Shakespeare Szentivánéji álmát, bár ez nyilván itt most nem kifejezetten cél… :P A másik, ami még valami „morbid módon” eszembe jut róla: egy antialkoholista Dionüszosz. :'D :P Mindegy, nem akarok élcelődni, hiszen ez nem is az a részemről, pusztán csak oda akarok kilyukadni ilyen esetlenül, hogy ez az előadás felnőtt szemmel nézve is egészen érdekes. Gyerekként nem tudom, hogyan fogadtam volna a látottakat, de szerintem mindenképpen valami egzotikumként tartottam volna számon. Olyan… sejtelmes. :-)
Csankó Zoltán Rakonca… Jaaaaj!… ♡ Tüneményes. Ő az abszolút tüchtig-tag, aki minden erejével és jó szándékával igyekszik koordinálni a rendszert, hogy valóban rend is legyen. Ezzel párhuzamosan meg a háttéremberek gyártottak neki egy kissé bohócra hajazó cirokozó jelmezt, ami ad némi bohókás beütést a figurának. A sminktől meg mégis kicsit olyan melankolikus és mélabús… Egy színes Pierrot, ha úgy tetszik. Ha elfogult lennék (!), azt mondanám, hogy ő az abszolút kedvenc karakter, de mivel nem vagyok, így csak az egyik, aki osztozik nálam a hármas dobogón (Félőlény és Csatang mellett). De a sorrendre nem vállalkozom. Szintben álló az emelvény!… :-)
És, akkor Csatang… Haás Vander Péter… Jaj, de hiányzik ő nekem!… Nagyszerű színész volt, a hangja pedig kivételesen kellemes és a mai napig beleborzongok, ha meghallom. Tökéletes egy negatív pólusú hősnek, de emellett pozitívnak is. (És, itt ezt ő most az előbbire használja, remélem, ez a tény itt most nem számít spoilernek. :-))
Csatang aurája olyan kis setét, nagyon bírom. Kicsit olyan KISS-es a stíl, bár nyilván ennyire messzire azért nem mentek, az már túl ijesztő lett volna a gyerekeknek. :D Mindenesetre az a barkó… Isteni! :'D

Szóval, én csak ajánlani tudom. Nagyon tanulságos, okos történet, ami éppen úgy szól a felnőttekhez, mint a gyerekekhez. A könyvet is érdemes elolvasni, meg elolvastatni a lurkókkal. Valószínűleg kedvencnek avatják majd.