A történet két nyolcadikos budapesti diák, Ladó Gyula Lajos (Tutajos) és barátja, Pondoray Béla (Bütyök) egy nyarát követi végig, akik Budapestről a Kis-Balatonhoz kerülnek, Tutajos nagybátyjához és Náncsi nénihez, illetve a “berekbe”, a minden-titkok tudójához, Matula Gergelyhez – akitől… [tovább]
Tüskevár (2020) 0★
Képek 3
Szereposztás
Várólistára tette 4
Kiemelt értékelések
Ez nagyon kemény dió. Mármint, értékelni. Ha pusztán a saját ízlésemet venném figyelembe, akkor csúnyán lepontoznám. De mivel ez a műfaj amúgy sem az én műfajom, illetve az ún. „célközönség” sem én vagyok, ezért nem érzem azt, hogy nyugodt lelkiismerettel, ennyire látványosan fintorogjak. Úgyhogy, csak írásban mondom el, hogyan láttam én…
Mindenek előtt fontosnak tartom leszögezni, hogy Olt Tamás szerintem nagyon tehetséges alkotó, van érzéke ahhoz, hogy színpadra álmodjon / adaptáljon dolgokat. És egyáltalán.
Az is nyilvánvaló, hogy Fekete István műve is érték(es). És igen, megérdemelt már egy színpadi feldolgozást. De…
De. Nem musical formájában. Nem tagadom, sőt, nyíltan vállalom, hogy herótom van attól, hogy manapság mindenből musicalt kell készíteni, hogy az átlagos néző kíváncsi legyen rá. Ez szerintem végtelenül szomorú. És engem kiábrándít. Nekem ez olyan, mint amikor a kisgyerekeknek „gügyögnek”. Holott a gyerek nem hülye, csak gyerek… És itt is ezt érzem. Végtelenül le kell „olcsósítani” valamit, hogy befogadják.
Én nagyon unatkoztam sokszor, bevallom őszintén. Egyáltalán nem kötött le a sok zenei / táncos betét, alig vártam, hogy visszaváltsunk prózára. (Amik egyébként alapvetően meg baromi jók voltak, na.) Oké, néhol volt egy kicsit erőltetettnek ható „ripacskodás”, de ezt betudom a célcsoportnak. Apropó, célcsoport. Egy kicsit azzal is bajban vagyok. Ifjúsági előadás – elvileg, ehhez képest többször volt olyan érzésem, hogy ezeket a megoldásokat kb. egy 5-10 éves gyerek képes igazán, őszintén élvezni. Hmm.
Matula,Tutajos és Bütyök jó volt, sőt, még Kengyel is. spoiler Csikasz, mint ember által – látványosan – mozgatott báb, érdekes. De az, hogy még „beszél” is, hát… Valahogy nekem nem kicsit kilógott az összképből.
Pfú, hát nem tudom. Én nem lettem rajongója, spoiler de a kezdeményezést mindenképpen értékelem. A gyerekeknek biztos tetszik.