Hen Xiang Hen Xiang Ni (2023–2023) 9★
45' · kínai · dráma, romantikus, sorozat, ifjúsági, zenei 12
1 évad · 33 rész
Képek 288
Szereposztás
Kedvencelte 3
Várólistára tette 17
Kiemelt értékelések
Oké tehát ez egy akkora cukorbomba sorozat, hogy még a nem diabéteszeseknek is kötelező tripla adag inzulint odakészíteni. Nulla azaz nulla dráma, mármint egy leheletnyi sem tényleg. Gyönyörű képi világgal, vágásokkal és még gyönyörűbb dalokkal van teletűzdelve. Simán rá lehetne rakni a gasztronómia címkét is, mert nem volt olyan rész, ahol konkrétan ne csöpögött volna a nyálam, ahogy Iridis épp valamit főzött… Szerintem ez a sorozat igazából egy nagy kínai kaja és turisztikai reklám volt:D Az egyetlen talán negatív pontja a sorozatnak, hogy miután a fő párunk összejött nagyjából már egy-két nagyobb koncert kivételével, amik gyönyörűűűűek voltak – egyiken még el is pityeredtem szégyen vagy nem szégyen és azon agyaltam milyen szuper dolgok is vannak Kínában és milyen szívesen beülnék egy ilyen szinkronszínészes koncertre/hangdrámára…- konkrétan nem történt semmi, mármint tényleg semmi. Több mellék párunk is volt és reménykedtem még és még több időben nekik, az egész csipet-csapat annyira szerethető és összetartó volt, hogy nem lehetett nem imádni az összeset. Az ember annyira szívesen lenne egy ilyen szuper kis munka/baráti közösség tagja :)
Konkrétan első részben totál belezúgtam Tan Jian Ci hangjába, főleg mikor narrációnál levitte még mélyebb tónusba a hangját kész voltam:D de legalább annyira megkedveltem Hou Wen Yuan hangját is és a karakterét talán még jobban is, mint Mo Qing Cheng. Mo Qing Cheng tipikusan az a férfi, aki maximum álmokban létezik, annyira tökéletes volt, hogy már fájt:D
Negatívum: hmm azon kívül, hogy tényleg a sorozat második felében pár koncerten kívül semmi sem történt igazán, de azt is az ember bárgyú vigyorral nézi végig, mert jó lebegni egy ilyen pihe-puha álomban, azt azért megjegyezném spoiler
Kinek? gyönyörű tájak mikor utaznak, gyönyörű képvilág, a zenéket az elsőtől utolsóig imádtam és SOK volt benne, tetszett az hogy ha teljesen nem is, de betekintést engedett a szinkronszínészek világába, romantikus szösszenet szinte nulla történéssel, de ezzel egyidőben tényleg nulla drámával. Agyatlan estékre, mikor kell egy kis pozitív hangulat, hogy visszahozzon az életbe: noh arra tökéletes :)
Nagyon tetszettek a dalok, le is fogom tölteni, ha sikerül megtalálnom őket. Ez egy nagyon kellemes sorozat, csupa boldogság és melegség, semmi dráma. Kedvencem lett.
Itt az album a Spotify-on: https://open.spotify.com/album/4Eql2W032vQZXLGNb9YTN5
Másodszor néztem meg a sorozatot, és még mindig ugyanannyira szeretem.
Félkómásan az utolsó részhez írtam XD De itt a helye:
Még el sem kezdődött a fordítása, máris listára került. Szembe jött egy poszter, én meg állandóan Billy-t (egyik leg ❤ thai színészem) láttam benne + időnként Yoon-t is, fogalmam nem volt, ki az a Tan Jian Ci XD
Full cukorszirup, 0 mp dráma, 0 db gonosz/visítozó/áskálódó szereplő +3 kg minimum a végére XD
Még a lányokkal sem volt gondom.
Kedvencek:
Mo Qing Cheng: a full csomag, azaz okos, gondoskodó, tökéletes lovag, jóképű, mesterszakács.
Zhou Zheng: Mr. jóképű igazgató úr, kedves, figyelmes.
Mumu: a mindig morcos, mindenkire figyelő és mindent is tudó.
Imádtam:
Dr. Mo fénysebességű udvarlását,
ugyanakkor szintén imádtam Mr. Főnök óvatos, félénk közeledését.
Mobai&Mumu és Wang Ke&Fei Shao bromace-át.
JC-T hangja, nah az külön kategória ❤
Pláne amikor kantoniban tolja, extravagáns frizurával/szerkóban (mennyivel jobban is áll neki, mint ez a béna gombafrizura + a 3 számmal nagyobb öltönyök), huuhhh tisztára Nicholas Tse.
Tan Jian Ci beköltözött a No.1. polcomra Yang Yang mellé.
A sorozat ment a TOP kedvenceim közé. kíváncsi vagyok, mikor fogom megunni.
Az OST szintén óriási kedvenc, van fent YT-on egy 73 perces változat, végtelenítve hallgatom. Itt a link: https://www.youtube.com/watch…