Egy biztonsági őr védelmébe vesz egy nőt, akit kipécézett magának egy banda, amiért tanúskodott egy nyomozás során.
A biztonsági őr (2017) 35★
Szereposztás
Gyártó
Millenium Films
Nu Boyana Film Studios
Security Productions
Kedvencelte 1
Várólistára tette 31
Kiemelt értékelések
Kicsit sajnálom, hogy nem erőltették meg magukat jobban az alkotók, mert egész jó volt az alapötlet, de ilyen dilettáns csapattal, mint amilyen a többi őr volt, nem lehetett komolyan venni. Így megmaradt egyszernézős, tévés akciófilmnek. Pedig Banderas jó volt ebben a szerepben.
Hát, lehet, hogy nem ugyanazt a filmet láttuk, mint az előttem szóló:) Nekem ez tetszett, volt benne feszültség, bár a vége borítékolható volt, de ennek ellenére is drukkoltam Banderasnak, nagyon szuggesztíven játszott. Már a leírás sem jó, mert egy tanuvédelem alatt álló kislányt kell megvédeni, akit likvidálni akar a maffia. Keményen drukkoltam nekik, teljesen beszippantott a film. Nem értem, miért nem kedvelik többen Banderast, itt is olyan természetességgel bújt bele a kiszuperált katonatiszt bőrébe, hogy végig izgultam a filmet. Másrészt ötletesen mutatták be a hozzá képest dilettáns biztonsági őrök heroikus küzdelmét, mindannyian eredeti egyéniségek voltak, egyenként is ugyanúgy szurkoltam nekik, de hát nem győzhettek mindnyájan – kár:) Ben Kingsley pedig mint mindig, most is nagyszerű volt. Érdemes megnézni ezt a filmet, jó szórakozás.
A korai 90-es évek akciósablonja 2017-ből. Gyakorlatilag semmi extrát nem tud felmutatni Banderas nevetséges szakállán kívül.
A két véglet között egyensúlyozott a film, mert voltak benne nagyon béna értelmetlenségek és voltak benne egész jól megkoreografált harcok és jelenetek, amikben meglepő módon Banderas nagyon jó volt. Átlagos akciófilm, láttam már sokkal rosszabbat.