47 méter mélyen (47 méter mélyen 1.) (2017) 125

Két lánytestvér Mexikóban nyaral, ahol a tengerpart és az éjszakai élet segítik a könnyed kikapcsolódásukat. A lányok egy nap extrém cápanézésre indulnak, s a kirándulás során egy rácsos ketrecben merülnek le az óceán mélyére, hogy közvetlen közelről is láthassák a gyilkos ragadozókat. A… [tovább]

angol
magyar

Képek 1

Szereposztás

Matthew ModineTaylor
Mandy MooreLisa
Claire HoltKate
Santiago SeguraBenjamin
Yani GellmanLouis
Chris J. JohnsonJavier

Kedvencelte 2

Várólistára tette 61


Kiemelt értékelések

Törpillaa 

Jó is volt, meg nem is. Volt benne az izgalom a menekülési kísérleteknél, és ez nyomasztóbbá is tette a film hangulatát. A színészek nem igazán szeretették meg magukat, de az alapsztori egyszer elment. Már láthattunk egy pár ehhez hasonló filmet, úgyhogy nem volt igazán meglepő mi fog történni, és már a címe is nagyjából elárulja miről is szól. Így nem voltam meglepve mikor a hatalmas szereplők is be kerültek az adott részben, bár nem sokszor jelentek meg, de azok a részek izgalmasabb voltak. A csajok nyavajgásai rettentően idegesítőek.

molly_

Meglepően jó volt. :D
Nem kiemelkedő alkotás, de megéri leülni elé arra a másfél órára. És ezt úgy mondom, hogy amúgy rendesen undorom van a cápás filmektől, mert eddig csak gagyikhoz volt szerencsém – eddig. Nem is maguk a cápák ijesztőek benne – azokból meglepően kevés jön szembe –, inkább a kilátástalan helyzet, a bezártság, bizonytalanság.. egy ideig nem kívánok tengerbe menni, az tuti. :D

UViki 

Nos Mandy Moore maradjon a romantikus filmeknél, mert a horror nagyon nem megy neki.
Claire Holt rendben volt, bár néha pofán vertem volna, de még mindig jobban el viseltem.
A film vérszegény, szó szerint. Nagyon untam magam rajta.

Kiskakukk 

Jól megcsinált film, de miután leszakadt a ketrec, untam. Cápa alig van, visítozás annál több.

A második része sokkal jobban tetszett.

2 hozzászólás
kkata76 

Agyatlan amerikai turisták kakiba kerülnek külföldön. Ilyet mintha már láttunk volna. Cápás filmet is láttunk már. Sőt olyan is, ami összehozza az agyatlan amerikai turistákat a cápákkal. Akkor mitől volt mégis jó ez a film? Cápaeleség legyek, ha tudom, de végigizgultam az egészet. (A 20 perces felvezetést kivéve).

Negative_Singularity

Az utolsó 20 percért érdemes megnézni; kicsit gyengén és klisékkel kezdik a filmet, aztán jön egy adag idegesítő érzés, amikor a monitor előtt fröcsögsz, hogy igen, te egy ilyen helyzetben így meg úgy tennél a lányok helyében, de a vége elég rendesen lehúz a mélybe. A nyomasztó érzés nem kifejezés, hidegnek, és hatalmasnak éreztem az ágyamat is, végtelennek és fagyosnak, mint a filmbéli vizet. Azért nem többször nézős alkotás, de jól belém véste a hangulatát, egy ideig még a kerti babamedencébe sem megyek be, az tuti.

1 hozzászólás
dulkap 

Értemén, hogy ha az elején a leglogikusabb lépést húzzák meg, akkor nincs film, de lehet, hogy lett volna jobb megoldás is. Viszont volt benne 1-2 jó ötlet és néhol némi feszültség is. De felejthető alkotás.

Marcsi0603 

Azét néztem meg, mert többen a 2016-os Zátonyhoz hasonlították, és gondoltam, annyira rossz nem lehet. Hát, nem volt egy nagy eresztés. 2 csaj bemennek a ketrecbe, ami leszakad, és ott rekednek víz alatt kevés levegővel. Elvileg hemzsegnek a cápák, gyakorlatilag alig van cápa, ráadásul a kézenfekvő megoldást is a végére tartogatják. Az utolsó pár perc volt érdekesebb, de annyira nem, hogy több csillagot adjak a filmnek, mert a csajok nagyon idegesítőek voltak. Szerintem többet is ki lehetett volna hozni a szituációból.

KyKy

Bármennyire is furcsa, de ez a film nekem határozottan tetszett ahhoz képest, amire számítottam. Tény, hogy több cápát vártam, de végül is ez a sejtelmesség is elég volt ahhoz, hogy parázzak, hiszen nagyon bele tudtam magam élni a helyzetbe – főleg most, hogy túl vagyok egy tengerparti nyaraláson.
Tetszettek a lányok reakciói, szerintem egészen jól alakítottak és egészen emberien viselkedtek, jól átadták a kétségbeesést, a haláltól való rettegést, és hogy ennek elkerülése érdekében mindent megtegyenek, szóval nekem bejött az egész.
Nyilván nagy meglepetések nem értek, spoiler, szerintem egyszer tökéletesen élvezhető alkotás volt ez.

Nicole88

Kicsit A zátony c. filmes feelingem volt.
Végtelen víz, cápa, pánik, félelem.
Picit nehezen indult be a film, de a vége ütős volt!
Egyedül, a néha szemembe tűző lámpa fénye volt zavaró számomra, de alapvetően izgalmasra sikerült!


Folytatása

Összehasonlítás

47 méter mélyen


Hasonló filmek címkék alapján