3% (2016–2020) 77% 33★

Az első évad tetszett, de mégis tartottam egy két éves szünetet a második évad közepén, és emiatt is daráltam le most végig a sorozatot, mert egyszerűen elfeledkeznék a létezéséről. Nincs benne olyan nagy történés, ami miatt várnám a folytatást. Persze történnek benne a dolgok, de még hogy, viszont valahogy az időzítés nem jó, mindig nagy dolgok történnek, de ez nem végig feszültségben tart, hanem épp ellenkezőleg, nem fogott meg semmi igazán. Még úgyse, hogy ezekért a karakterekért lehet izgulni, megsérülhetnek, meghalhatnak, elbukhatnak.

A karakterek nagyon emberiek, a sorozat szépen bemutatja a gyengeségeket, a Kontinensen semmire se képesek az emberek, mert 20 év alatt egy reálisan valószínűleg elérhetetlen álmot kergetnek, majd azon siránkoznak, hogy nem jutottak be, ott maradnak tehetetlenül és dühösen egy erőforrásaitól teljesen kiszipolyozott helyen, ami tele van elkeseredett és dühös emberekkel.
A Szigeten se jobb a helyzet lelkileg, a szomorúság a család és barátok elvesztése miatt, a spoiler, a helykeresés, „most mi legyen”, és az állandó félelem, hogy kirakják őket. Ezek az érzések pedig szépen lerajzolódnak a karaktereken, pláne a düh, ahogy egyik pillanatról a másikra kialakulhat egy lázadás, oldalt válthatnak egy jobb élet reményében, és milyen könnyen kezdenek követni egy vezetőt és mennyire nehezen szállnak vele szembe. Más sorozatnál ezeket a könnyelmű érzelmeket és oldalváltásokat negatívumnak élném meg, de itt teljesen adja magát a világ miatt.

A karakterek számomra nem voltak kifejezetten szimpatikusak, de megérthetőek voltak és az mindig jó, ha nem csak fekete-fehérek a karakterek, hanem szürkék. De így is lettek kedvenceim spoiler.

Ami nagy pozitívum volt, hogy annyira diverz volt ez a sorozat. Volt itt többféle bőrszín, párkapcsolat, testi fogyatékkal élő, illetve transznemű karakter és egyiknél se volt kihangsúlyozva, olyan természetesen volt kezelve minden, hogy gyönyörű volt látni. Még olyan apróság is, hogy egy párkapcsolatban a férfi az alacsonyabb, na ilyet se látni gyakran és imádtam, hogy nem volt egy szó se ezzel kapcsolatban, mert természetes.
A díszletek, a ruhák nagyon színesek voltak, a Szigetnél viszont gyakran kilógott a lóláb, hogy próbáltak high technek eladni valamit, ami láthatóan nem az. A kis költségvetés még néhányszor azért megjelenik, sokszor túl kevés embert látunk, vicces egy-egy tömegjelenet.
A zenék egyediek, ez valakinek vagy bejön vagy nagyon nem, én az első kategóriába tartozok.

A leírásban nagyon megfogott a próbák gondolata, és örültem, hogy ez a sorozat alatt végig jelen volt és néha jött egy-egy. A Sziget gondolata is jó, a kiépítését is látva teljesen hihető a gondolat, ami nagy plusz egy disztópiánál.

Na, így néz ki, amikor megcsinálják rendesen az Éhezők Viadalát. Senki sem bújik ki a nehéz döntések alól, nem azokból lesznek hősök vagy gonoszok, akikből gondolná az ember – sőt, a kettő között nagyon hamar elmosódik a határ, és igazából egyik oldalnak sincs teljes mértékben igaza. A csillogó 3% világa logikus, de kegyetlen, és sokkal jobban ki van építve, mint sok más disztópia, ami népszerűbb lett ennél a sorozatnál, olyannyira, hogy néha felteszi magának az ember a kérdést: „Mi is ezzel a baj?…” (Persze van baj, nagyon van, de a sorozat javára kell írni, hogy még így is képes elbizonytalanítani egy-egy pillanatra). Cseréne a 97% szegényes oldalán sem mindenki tiszta lelkű lázadó. A színészek nagyon jók, a vizuális megoldások lenyűgözőek, az egyetlen épületben játszódó jelenetek remekül használják a teret. Várom a második évadot. Nagyon bejött.
(Zárójelben: A Netflixen lehet amcsi szinkronnal is nézni, de nagyon hamar letettem róla. Az amcsik, mint kiderült, nem tudnak szinkronizálni… :D )

Jó kis sorozat, ötletes, tetszett a története, viszont kevés volt ez a 8 rész. Arra pont elég, hogy várjam a következő évadot (remélem lesz), jó lenne látni, hogy milyen is ez az Offshore, és hogy milyen az élet ott.
A karakterek szimpatikusak voltak, Rafael lett a kedvenc, valahogy megint az idióta pöcs szereplő emelkedett ki közülük, de Fernando és Joana is erős egyéniségnek tűnt, Ezequielről nem is beszélve. Persze mindegyiknél előfordultak klisék, a történetben is, de ezek belefértek, mert sikerült a sorozatnak fenntartania az érdeklődést, végig kíváncsi voltam, hová vezet ez az egész, és kik kerülnek be a 3%-ba. Nagy pluszt érdemel azért, mert nem lehet eldönteni, ki a jó és ki nem, mindegyik oldalnak (Offshore-Inland) megvannak a maga előnyei és hátrányai, ezeket szépen árnyalták. A zene szintén passzolt, úgyhogy jó kis sorozat volt ez összességében, csak rövid lett, de eltekintve egy-két logikátlanságtól, tetszett az egész.

Az első két évad nagyon tetszett, a harmadik nekem kissé vontatott volt az előző évadokhoz képest.
Valóban egy erős és összetett sztori lett ebben a témában. Mindegyik színész jól alakította a karakterét és ahogyan az előttem levők is írták, pozitív, hogy az éremnek két oldala van és egyik karakter sem tökéletesen jó, vagy rossz oldalt mutatott be.
Én az Éhezők Viadalából csak az első filmet láttam, ami szintén tetszett, de számomra a 3% aratott győzelmet. Sokkal emberközelibbnek és valóságosabbnak érződött. Minden rész nézésénél elgondolkodtam, hogy bizony ilyen jövő akár nálunk is beköszönhet, (végül is elég „jó” úton vagyunk hozzá, sajnos).

Én 1 évad után kilépek, számomra nem voltak elég érdekesek sem a karakterek sem a tesztek sem semmi más. A túl sok közeli kameraállás kifejezetten idegesitett, meg a sok tartalmatlan dráma, Fernando nyámnyilaságától pedig egyenesen a falnak mennék.

Az angolszász sorozatokon túl is van élet, ezt megerősíti ez a brazil készítésű sci-fi is. A Netflix mondjuk eleve ha nem is garancia, de jó jel a minőségre, és nem csalódik az ember, ha ad neki egy próbát (próbát, haha). Nagyon szépen össze lett ez rakva, kezdve a forgatókönyvtől a zenén, operatőri munkán át a színészi játékig és rendezésig, igényes, színvonalas sorozat lett. Ami egyébként rögtön beszippant, és nem lehet abbahagyni, előre szólok, addiktív. Vannak persze hibái, a CGI nem túl erős, de ez azért várható, ne várjon senki egy Éhezők viadala szintű városképet. Kárpótol viszont a színészek játéka, akik egészen elképesztően és – a brazil szappanoperák alapján, shame on me – meglepően tehetségesek. A főszereplő Michelét alakító lány külön dicséretet érdemel. Vannak persze a sztorinak sablonos elemei is, de alapvetően egész eredeti, és modern társadalmunkra, az aktuális világra is jól reflektál. Mint ahogy el is hangzik, itt nincsenek jók és gonoszok, semmi nem fekete-fehér, és az évad vègére elérik azt, hogy már nem tudom, a következőkben kinek szurkoljak.
Nagyon kellemes felfedezés ez a sorozat számomra, nemsokára neki is kezdek a 2. évadnak.

2. évad elejéig néztem. Az eleje érdekes volt, aztán már csak simán csak nem érdekelt tovább.

Az első évadról összességében: egy sima versenynek jobban örültem volna, ahol nem látjuk a hátteret vagy nem ilyen mértékben.
A versenyben sok próba egyáltalán nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket, a legtöbb inkább időpazarlás, sem mint tényleges felmérése az adott egyénnek. Egy pszichológussal azért elbeszélgethettek volna…
Érdekes ízt adott neki a Dél-Amerika, főleg a színészek tekintetében (kevés film volt, amiben ennyi fekete van) de a zene kárpótolt teljes mértékben.

Vege az elso evadnak. Eleg kuzdos volt. A kepi vilaga, a borzaszto zene, egyes szereplok idegesito faktora miatt nagyon nehez volt vegigvergodni; megis, volt benne valami, ami miatt at akartam ragni magam. Nem igazan tudom hova tenni. Annyi biztos, hogy nem szerettem meg.
Azt sem tudom meg belekezdek-e a 2. evadba…

Izgalmas, érdekes sorozat, egyedi hangulattal, jó szereplőkkel. A történetvezetésben voltak hullámhegyek és hullámvölgyek. Összességében nem bántam meg egyáltalán, hogy megnéztem, egyedi élmény volt, de óvatosan ajánlom csak, mert vannak azért gyengeségei.