Ázsiai filmek zóna

Netta88 
Ázsiai filmek

Halihó!

Biztos sokan ismeritek a „Blood” franchiset, mint például a „Blood, az utolsó vámpír”-t vagy a „Blood+” –t, vagy a később megjelent, sokkal brutálisabb animét, a Blood-C-t, amit egy movie formájában folytattak.

Elég sokat – hanem mindent – láttam már belőle én is, ami az animációkat illeti, de például a „Vér: az utolsó vámpír” című filmet is láttam. Azt hittem, nincs is több mű ehhez a franchisehoz, míg nem egyszer ráakadtam néhányra, amik időben kb. a Blood C anime és movie közt játszódnak.

Ebből egyet már le is fordítottam. Ez nem más, mint az Ashura Shoujo című film, és bár nem nevezném a legjobb alkotásnak, kíváncsi voltam rá. Egyrészt pont azért, mert ehhez a franchisehoz tartozik, másrészt Matsumura Ryunosuke miatt. x)

De mint kiderült, van hozzá egy színdarab is, ami az Ashura Girl előtt látott napvilágot, és ami a „Blood the Last Mind” címet kapta. Ehhez felirat nincs, de szintén volt szerencsém megnézni, habár a felirat híján volt néhány homályos rész benne. Annyi biztos, hogy több színész is játszott minkét alkotásban, ám nem mindig ugyanabban a szerepben, ami arra következtet, hogy esetleg több idősíkon játszódik a történet.

Viszont ez a színdarab kapott egy folytatást, ami két film formájában jött ki. Ezek is gyanúsan másik idősíkon játszódnak, így a színdarab nélkül is nézhetők.
Ezek címe a Blood-Club Dolls 1-2. Ennek a két filmnek a magyar feliratát hoztam most el nektek.
A történet középpontjában Souen és Aiba állnak. Előbbi a Capitol City maffiafőnöke, míg utóbbi egy elítélt bűnöző. Souen vezeti a Blood Club-ot, ahol Aiba és más bűnözők mérik össze erejüket, a nyertesnek járó jutalom fejében. Természetesen Saya is feltűnik, aki Fumitot keresi, Aiba pedig egy szamuráj kardos lányt…

Továbbra sem a legjobb alkotások, sőt elég zavaros ez a két film – legalábbis számomra az volt –, úgyhogy ennek fényében nézzétek. :D

Jó szórakozást kívánok hozzájuk! :)

spoiler

spoiler

spoiler

Kapcsolódó filmek: Blood-Club Dolls 1 (2018) · Blood-Club Dolls 2 (2020)

Blood-Club Dolls 1 (2018) Blood-Club Dolls 2 (2020)

Shad 
Ázsiai filmek

Nem tudom ki szándékozik menni a Koreai Filmhétre, de a jegyvásárlás reggel nyolc óta él. Exhumára pl szinte már csak szélső helyek vannak :) szóval hajrá !:)
Négyen már biztos leszünk innen a Büntetlenül 4-n :)

Shad 
Ázsiai filmek

Kukucs, megkésve bár, de törve nem! Kicsit szét vagyok esve manapság, úgyhogy nem sok időt adok :P
Tehát ugye Discordon volt egy előszavazás az őszi Snitt tali időpontjáról, ott feleztük a dátumokat, majd bedobtam ide is szavazásra a maradék dátumot.
Az Október 12 végül elég egyértelműen nyert (sajnos igen, ez pont összeesik a Mondo-val) ééés egybe esik a Koreai Filmhéttel is (ami most vagy szerencse vagy nem:D)

Tehát a következő Snitt tali : 2024. Október 12 (szombat)
Hely: ezt még ki kell találni, de múltkor egész jól bejött a Kálvin térnél az étterem és attól a Corvin sem lenne messze még gyalog sem.
Akik eddig jelentkeztek: @Egy_HEA_rajongó @GentleRain @Morcant @Nikolett_Varga @paeonia @Gergely_Jezerniczky @gezilla @Serafina (?) +én
Jelentkezni természetesen még lehet :)

Mikor a dátum eldőlt felmerült egy ötlet, hogy mi lenne, ha tali után aki tud maradni mozizni együtt beülne a Büntetlenül 4-re :) Az amiért a poszt elején a „rövid határidőt” emlegettem, pedig az, hogy holnapi naptól elérhetők a jegyek elővételben és viszonylag hamar szét fogják kapkodni (tapasztalat az elmúlt pár évből:D főleg a felkapottabb filmeknél) , így holnap meg is kéne vennünk a jegyet az meg pláne jó lenne ha valahol nagyjából egy helyen lenne:P Egyáltalán kit érdekelne a film is?

Kapcsolódó filmek: Büntetlenül – Végső megtorlás (2024)

Büntetlenül – Végső megtorlás (2024)

2 hozzászólás
Shad 
Ázsiai filmek

Megvan az időpont az idei Koreai Filmfesztiválra! *-*
Október 11-18 :) Jegyárusítás Szeptember 26-tól, tehát jövő hét csütörtöktől elérhető!
A nyitó film az Exhuma! :) moziban jó lehet *-*
Egyelőre hozzácsatolom amik már fenn vannak snitten és majd felviszem (ha valaki nem előz meg, amik még hiányoznak)
Teljes lista időpontokkal itt található :)
https://koreaifilm.hu/helyszinek-es-idopontok/
Ki jön? Kit mi érdekelne? :)

Hiányzó filmek:

– Rövidfilm válogatás
Update: Telekom csodálatos védelme (ami nem tudtam, hogy van) fogta és leblokkolta a KFF oldalát így nem érem el… szóval a rövidfilmeket már nem fogom tudni felvinni…)
Remélhetőleg @Gwener ha lesz kis ideje hozzádobja a listájához a filmeket ♥
(Személyes vélemény: szerintem az idei felhozatal kifejezetten jó!:) )

Kapcsolódó filmek: Az utolsó koreai hercegnő (2016) · Az elnök gyilkosa (2020) · Szinglik Szöulban (2023) · Hanszan: A sárkány ébredése (2022) · Pókháló (2023) · Vakáció 3 napra (2023) · Az árulás napja (2023) · Kihantolt sír (2024) · Büntetlenül – Végső megtorlás (2024) · Trollgyár (2024) · Amíg te aludtál (2024) · Bekövetve (2024) · Eltérítve 1971 (2024) · Asztal két főre (2022) · A gyertyánszil alatt (2022) · Menedék (2022) · Óda a Szurához (2023) · A fiú az uszodából (2024)

Az utolsó koreai hercegnő (2016) Az elnök gyilkosa (2020) Szinglik Szöulban (2023) Hanszan: A sárkány ébredése (2022) Pókháló (2023) Vakáció 3 napra (2023) Az árulás napja (2023) Kihantolt sír (2024) Büntetlenül – Végső megtorlás (2024) Trollgyár (2024) Amíg te aludtál (2024) Bekövetve (2024) Eltérítve 1971 (2024) Asztal két főre (2022) A gyertyánszil alatt (2022) Menedék (2022) Óda a Szurához (2023) A fiú az uszodából (2024)

2 hozzászólás
Shad 
Ázsiai filmek

Noh el is jött az őszi tali szervezésének kezdete, egy előszavazáson discordon már leszűkítettük nyolc dátumból négyre. Úgyhogy most kérlek ezekre szavazzatok melyikre tudnátok eljönni, biztosan nem tudnátok vagy talán jó is lehet.
Szokásos szavazási felület , regisztráció az oldalra nem kell, de ha van akkor később módosíthatod a szavaztodat.
„New Patricipant”-ra kattintás, oda beírod az itt használt nevedet, majd a dátumoknál szavazol :)
Hely: Budapest, valószínű szerintem ugyanoda megyünk vissza, ahol múltkor voltunk (Sushi Garden Budapest, Baross u 8, 1085 ) legalábbis múltkor mindenkinek bejött. Nem giga adagok, nem is annyira elszállt árak. De persze nyitottak vagyunk bármire :)
Szavazni/jelentkezni itt: https://pollunit.com/polls/ujymlkc9xiolqc467iyldw
*
Discordra csatlakozni trécselni/filmet nézni pedig itt: https://discord.gg/uMDdzwht

Nikolett_Varga
Ázsiai filmek

Sziasztok, lefordítottam Yamapi fájdalmasan gyönyörű filmjét a See Hear Loveot. Videán Szeretlek bár nem látlak címmel találjátok meg, mindenkinek nagy szívvel ajánlom, gyönyörű film a szerelem erejéről és a soha fel nem adásról♥

Kapcsolódó filmek: See Hear Love: Mienakute mo Kikoenakute mo Aishiteru (2023)

See Hear Love: Mienakute mo Kikoenakute mo Aishiteru (2023)

Kapcsolódó művészek: Yamashita Tomohisa

7 hozzászólás
Shad 
Ázsiai filmek

Noh Szombaton Snitt tali, végül csak megszültük, hogy hol találkozzunk:D
Tehát a szokásoshoz képest némi változás:
Találkozó 10:45-11:00-ig Kálvin tér református templom előtt, innen megyünk át a Ha Mo Ázsiai Bisztróba (Budapest, Baross u 3, 1082 Magyarország). Szinte nyitásra megyünk úgyhogy remélhetőleg lesz hely, ha nem akkor irány a majdnem vele szemben lévő Little Geisha. Aki 11-re nem tud odaérni nyugodtan jöhet később is már az étterembe vagy a teázóba, számot cserélünk és mikor odaér rámcsörög és megmondom aktuálisan hol vagyunk:)
Amennyiben kaja után már kinéznek minket, hogy egy étel mellett három órát dekkolunk, akkor ugyancsak a Kálvin téren ahogy látom van egy Matcha Tsuki teaház, de ha az tele akkor még mindig körbe nézhetünk valami után a környéken:)
Jelenleg 8-n vagyunk, de ha valaki még be tud toppanni szeretettel várjuk:)
Elvileg jön (8fő): @Egy_HEA_rajongó @GentleRain @gezilla @Morcant @paeonia + Dávid (már alig várom a beszámolóját az egy év Japánjáról *-* ) @Nikolett_Varga @Serafina és én

Popovicsp87 
Ázsiai filmek

Sziasztok!

Kolléganőm ajánlott egy netflixes sorozatot, de telefonon app nélkül nem tudtam listázni.
Valami oylasmiről szól, hogy a főszereplő napközben önmaga, de estére átváltozik idősebb énjévé (vagy fordítva), és úgy kavarnak talán egy ügyészségen?
Most jön ki a vége.

4 hozzászólás