Eleve úgy kezdtem neki, hogy félreteszem az előítéleteimet, és mellőzöm, hogy ez már megint egy kollektív németséget meghurcoló, a világ többi diktatúrájának a kegyetlenségét ignoráló film. Jól tettem, nagyon jól. Annyira nem is ment el az egész a csak a nácik az ördögök felé, így kellemesen csalódtam – ez a film valóban nem a náci ideológia démonizálását tűzte ki célul, hanem az emberi kapcsolatok bezárt (szó szerint) világát, azt a mély érzelemszövevényt, ami két fiatal fiú között lehet. Igen, valami többet is beleláttam, valami illetlent, valami szépet.

Egyik legjobb film, amit az igaz barátságról láttam, a kimondatlanról, a megéltről, a fájdalmasan gyönyörűről, az embertelen emberlétről – az emberlét embertelenségéről.