Na, hát az eddig is pöppet gyanús volt, hogy Michelisz Norbi egy ufó, de most már biztos… :P De legalábbis képes az időutazásra. :'D
Hű, de rég láttam én ilyen szerkezetet utoljára… Még Londonban.
Egyébként zseniális kisfilm, annyira jó volt nézni… És most én is kedvet kaptam prüntyögni, de túl „messze van hozzám a zongorám”, szóval, marad a sóhajtozás.
Amúgy nem tudom, régebben ez mennyire volt / lehetett divat – ahogy elnézem, ’62-ben semennyire – de… Tényleg szuper találmány, amikor egy városban járva le tudsz ülni egy hangszerhez kicsit feltöltődni. Akár játszani rajta, akár hallgatni valakit, aki játszik rajta. London TELE VAN köztéri zongorákkal például, és, ha épp nem utca-, netán „metrózenészt” hallgatsz, hallgathatsz ilyet is. Imádom a St. Pancrast, vagy bármelyik állomást… És, ha az embernek szerencséje van, még akár Elton Johnba is belefuthat. :-) Nem vicc! :-)