Zsiványbecsület (1926) 90% 2★

Félve vágtam neki. A műfajt ugyan nagyon szeretem, de nem voltam benne biztos, hogy egy 1926-os némafilm 92 percnyi hosszában is érdeklődéssel tölt-e majd el vagy csak bólintok, hogy ez is megvolt, éljen a mozgókép és a történelme, hurrá.
Azt kell mondjam, minden várakozásomat felülmúlta.
Az első a zene volt, ami megragadott már az első másodpercekben. Ugyan nem az eredeti, hanem a felújított változathoz készült – Dana Kaproff által szerzett – hivatalos új kiegészítés, de az valami egészen fantasztikus. A képekhez is gyönyörűen illeszkedik a muzsikája, másrészt végig az járt a fejemben, hogy ezeket a western dallamokat legalább annyira szívesen hallgatnám magában is, mint a HOW OST-jét, mert hangszerelésben nagyon hasonlónak és tetszetős az én laikus fülemnek. Kifejezetten rosszul esett, mikor egy-egy ilyen betét után visszatértek a klasszikus némafilmes zongora dallamok.
A másik a könnyed humor, ami az egész filmet áthatja. Kedves, jópofa, egyszerű, mégis nagyszerű. Nem esik túlzásokba, jókor és kellő mennyiségben adagolja, pont kellemesen enyhítendő az olykor-olykor bekövetkező fájdalmat, ami ugye a Nyugat velejárója.
De muszáj beszélnem az operatőrről is. A csizmás kép csak egy aranyos apróság, de mégis tetszett, ahogy a kocsi alatt átkukucskál mindjárt az elején, anélkül, hogy a jelenetnek bármilyen katartikus szerepe lenne. De ez csak egy villantás ahhoz a fantasztikumhoz, amit a film végi epikus jelenetekhez tartogat. A hegyoldalon guruló spoiler vagy az spoiler is szemet gyönyörködtető pillanat, de ami mindent visz, az a már önmagában is elképesztő látványt nyújtó oklahomai földroham bemutatása. Simán felveszio a versenyt a 92-es társával.
Aztán ott van az a – számomra – rettegéssel eltöltő címke: romantikus. Ha valaki átlépi a képzeletbeli elviselhetőségi határomat anélkül, hogy valami plusz többletet adna számomra, azzal még egy zseniális film is rengeteget ronthat a végső megítélésén – negatív irányba. De itt ez nem következett be. Pedig 1926-ot írunk, tehát „elvártam” volna néhány ájuldozó, rebegő pillákkal férfikarokba omladozó hölgyet. De szerencsére nem. Van itt ugyanis egyszer egy Nyugat barna leánya, aki nadrágot hord, kissé pimasz is, bátran elcsavarja a fejét annak, akit kinéz magának és bár elfogadja a segítséget, de látszik rajta, hogy maga is megállna a lábán, ha kell. És szerintem sokkal rátermettebb erre az életre, mint spoiler Aztán ugyan van egy tipikus kisasszonyunk, de az ő szerelmi szálát egyrészt képtelen voltam komolyan venni – amint feltűnik egy tiszteletes, ő máris házasodni ráncigálná kiválasztottját –, másrészt a végére kicsit megsajnálja az ember spoiler. De lényeg a lényeg, mindkettejük szerelmi szála rövid és színtiszta humor, nem pedig jajgatva drámázós. És persze ott vannak az ősi szakmát űzők, akik végképp távol állnak az ájuldozástól és még csak nem is szerelmesek.
De nem hagyhatom szó nélkül a 3 zsiványt sem, akik a film címszereplői. Mert ez a három lókötő annyira szerethető, hogy nagyon. spoiler. Az utolsó képkockák maradandóak. A humor is spoiler és a megható zárás is, ami egyébként a Star Wars hasonló jelenetetét juttatja eszembe, mint kiderült talán nem is véletlenül. Ez a film isnpirálta Kurosawat a Rejtett erődhöz, ami pedig ispirálta George Lucast a Star Wars-hoz. Hát ennyi. :)
Egyedül a seriffel nem voltam kibékülve, nem volt elég spoiler arca, inkább csak egy spoiler. De ez legyen a legnagyobb gondom.
Azt hiszem mindent elmondtam. :D