1977-ben izraeli Moszad ügynökök etióp zsidó menekültek segítségére sietnek Szudánban.
Vörös-tenger búvárparadicsom (2019) 38★
Szereposztás
Gyártó
BRON Studios
EMJAG Productions
Shaken Not Stirred
Creative Wealth Media Finance
Fox Searchlight Pictures
Kedvencelte 4
Várólistára tette 49
Kiemelt értékelések
Jó film volt ez, és a szereplők is eléggé jók voltak. Tetszett Chris Evans ebben a megmentő szerepben is, jól állt neki. :-D De azért lehetett volna kicsit izgalmasabb is, de az alapsztori tetszett, főleg azért is mert igaz történet alapján készült, és szeretem az ilyen filmeket is. Érdekes volt, és a látvány is jó volt, főleg a homokos sivatagi tengerpart. :-D spoiler De azért volt egy kevés poénos részei is, szórakoztató is volt, és én cseppet sem unatkoztam rajta. :-)
A valós történet megfilmesítése elképesztően élő és színes karaktereket, dialógusokat vitt filmre, megmutatva az emberi élet végleteit: egyik „sarokban” az értelmetlen és kontrolálatlan erőszakot, a „másik sarokban” az önfeláldozást, áldozatvállalást másokért, ismeretlenekért, elvekért.
A történet szívszorító és felemelő egyben, ugyanakkor egyfajta fanyar humorral átitatva mutat be egy jól szervezett „átverőshowt”, amelynek árnyékában sok ezer embert menekítenek meg a biztos haláltól.
Filmként is magasra értékelem, mert túlzások nélkül is képes feszültséget teremteni, nem törekszik többet mutatni, mint a valóság amúgy is döbbenetes szövedéke – jó színészekkel, jó dialógusokkal, jó felvételekkel és a háttérben a nem tolakodó, de mégis karakteres zenével.
A film erőssége mindenképpen igaz volta.
A végén jó volt látni a valódi szereplőket.
Ám nekem nem jött le, hogy a ’70-es években vagyunk. De lehet, hogy csak nem vagyok jártas a ’70-es évek Afrikájában.
De ezek a ruhák, hajviseletek, szakállak, fegyverek és járművek nekem napjainkban is elmennének.
Azonkívül a történet is valahogy egy síkon hömpölyög.
Talán többet is ki lehetett volna hozni belőle.