Volt egyszer egy Németország (2017) 71% 12★

Édesbús. ((Ezt a jelzőt majd még el fogom sütni, ha egy háborús filmre is igaz lesz: édesbús háborús – csak hát ez most édesbús háború utáni.))
Nagyon finoman, felületesen és vállaltan fájdalomcsökkentett üzemmódban nyúl a túlélés problematikájához. Az alapkérdés a minden létezőben felmerülő: miért éppen én? Ezt a belső hangot a népirtás borzalmainak alacsony túlélési mutatói üvöltéssé erősítik. A főhőseink éppen a túlélést próbálják túlélni, és teszik ezt kellő malíciával, amely még az állandóan feltörő keserűséget is képes legyűrni. Szép és nyugodt film. Kerüli a hatásvadász jeleneteket, egyensúlyoz a melodráma és a kabaré között. Utóbbi különösen Mácsai Pál esetében feltűnő – rá kiemeltebben figyeltem, tehát előfordulhat, túlzok, de azért nem hiszem. Exszínészt játszik (és Szoros a vezetékneve! hehe), úgyhogy a karakterétől nem áll távol a hangsúlyosabb karikírozás. Igazi színpadi jelenet, ahogy gyászában uborkát eszik.
A megközelítés persze kérdéses, mikor a szörnyűségfilmek a minél élményszerűbb, sokkolóan igaz felé haladnak. De ennek talán éppen az a lényege, hogy a talpra állókról mondjon egy valószerű mesét.
PS: Az 50. csillagozás felé közelítve leginkább a 6 és 7 csillag közötti választástól szenvedek. A nüansznyi különbség talán abból fakad, hogy mennyit hoz ki a film magából – vagy belőlem…

Nagyon jó film, érdemes megnézni, bár a vígjátékhoz csak annyi köze van, hogy vannak benne komikus részek is, de ezek inkább árnyaltabbá teszik a figurákat és a történetnek adnak egy magával ragadó valóságízt.
Nehéz történet, az elvett emberi méltóság visszaszerzéséről, az újrakezdés szívós munkájáról egy nem elfogadó társadalomban. A háborúnak ugyan vége lett, de nem a fejekben, ezért heroikus a küzdelem, egy új élet reményében.
Mindnyájan nagyon hitelesen játszanak, nekem Moritz Bleibtreu tetszett a legjobban. Érdekesség, hogy Mácsai Pál is játszik a filmben, és nagyon jól alakít.