Kedvencelte 1

Várólistára tette 21


Kiemelt értékelések

csokidani 

Harom reszt neztem meg, nem vagyok hajlando a maradek haromra.
Szinvonaltalan, ures, unalmas, semmilyen, teljesen jellegtelen ez a harom resz.
Hosszan tudnam sorolni miert nem erdemes belekezdeni.
Duhit hogy elvette az idomet.

Lappantyú

Hát.
A hat történet közül az állatkás és az iskolás nagyon bejött, a testvéressel és a gyógyszergyárassal jól elvoltam, az írós és a céges bulis viszont nem hiányzott az életemből. Végső soron ez nem egy rossz összkép, és amit a sorozat ígér, azt be is tartja: rövid, hangulatos (de nem kifejezetten ijesztő), nagy végső csavarra épülő horrortörténetek, bármi mélyebb mondanivaló nélkül. Menet közben rájöttem, én igazából annyira nem szeretem az ilyen horrort, nekem kéne vagy az elgondolkodás, vagy az, hogy legalább égve kelljen hagynom a villanyt utána. Ez nem a sorozat hibája, és el kell ismernem, a maga műfaján belül kifejezetten jól megírt és ügyesen felépített minden epizód. Szóval hét csillagot adok neki, de nem vagyok biztos benne, hogy egy esetleges második évadot is megnéznék. Talán csak egy-két részt, ami tényleg ellenállhatatlannak tűnik.
Ami miatt viszont nagyon viszket az ujjam a hat csillag felett, az az angol felirat. Értem én, hogy dübörgött a koronavírus, és mindenképpen ki akarták hozni péntek 13-ra a premiert, és ez biztosan nem tett jót a fordító(k) munkakörülményeinek, de egyszerűen kritikán aluli lett a végeredmény: kimaradó, értelmetlen vagy el sem hangzó (!?) mondatok, elcsúszott időzítés, brutális félrefordítások. Nagyon kínos.
Azért hadd fejezzem be egy pozitív megjegyzéssel: az intro szuper. Mind a hat epizód előtt rendesen elkapott arra a röpke percre a hangulata.


Hasonló filmek címkék alapján