Egy gazdag lány és egy karizmatikus fiú története, akik azonnal heves vonzalmat éreznek egymás iránt, és az ebből fakadó szerelmi szenvedély annál hevesebben lángol fel, minél jobban megpróbálják szétválasztani egymástól a fiatalokat a szüleik.
Végtelen szerelem (2014) 126★
Képek 8
Szereposztás
Gyártó
Bluegrass Films
Universal Pictures
Fake Empire
Streaming
SkyShowtime
Kedvencelte 20
Várólistára tette 112
Kiemelt értékelések
Most ez így nem igazán tetszett. Szeretem a romantikus filmeket, de ez inkább csak egy nyáltenger volt.
10 perc alatt mindenki halálosan beleszeret mindenkibe, ezután pedig tök felesleges köröket futunk 1,5 órán keresztül mondvacsinált konfliktusok 2 perc alatt történő megoldásával és romantikusnak cseppet sem mondható „élmények” gyűjtögetésével.
Egyszerű, már-már „hagyományos” történet a szegény fiú és a gazdag lány találkozásáról.
De nem lehet rá mondani hogy jó.
De azt se hogy borzalmasan rossz.
Olyan egyszer megnézed és azt is elfelejted, hogy láttad.
Én is így jártam. :D
A filmből eltelt jó 30 perc mire biztosan rámondtam, hogy én ezt már láttam. De akkor már nem akartam ráhagyni.
De szerintem most már megjegyeztem, hogy nehogy még 1x megnézzem.
Ez egy nagyszerű romantikus film. Nagyon szeretem. Olyan vidám, nyálas csöpögős, humoros, szórakoztató film ami néha jól esik az embernek megnézni.
Nem mindig jönnek be ezek a nyáladzós filmek, de ezt nagyon eltalálták. Igen lehet, hogy béna meg unalmas, és már nem ez az első film ami így végződik és tele van klisékkel nekem akkor is bejön. A jelenetek jók voltak, a színészek tudták a dolguk odatették magukat, amit a filmből kilehet hozni azt megtették és ettől vált jóvá. A történet szép volt, bár néha Jade a gazdag leányzó kiakasztott a nyafogásával, de cuki csaj volt. David meg nagyon jó volt a nyálas szépfiú aki még szegény is, de a szerelem a fontosabb neki. :)
Ez a film egyszerűen fantasztikus. Tökéletesen át lehet érezni benne mindent. Csak ajánlani tudom♥️♥️ ♥️
Véletlenül néztem meg. :) most látom, hogy nem igazán jók az értékelések, de nekem nagyon tetszett! Nem vagyok pedig egy romantikát kedvelő, de annyira igaz volt a szerelmük, hogy elhittem… Minden szavukat. Régen láttam ilyen filmet, ami ennyire megfogott.
Kellemesen csalódtam. Egy csajos este keretében néztük meg, mint sírós film és hát bejött. Zokogtunk :)
Népszerű idézetek
Az első szerelmem minden volt egyszerre. Az a fajta, amit soha nem felejtesz el. Soha nem próbálod. Soha nem akarod. Olyan nagy szerelem. Olyan erős, hogy sosem múlik el. Sosem fakul meg. Sosem halnak ki belőle az érzések. Az a szerelem, amiért harcolsz. Az a fiú, akiért harcolsz.