Várólistára tette 42


Kiemelt értékelések

Ascyra 

Vannak olyan filmek szerte a világon, amit a témája miatt, és talán semmi másért nem érdemes megnézni. Az, hogy egy nagyon akut problémáról szól, számomra azonban nem lett volna elég. Én teljesen szerelmes vagyok Armie Hammerbe, szóval, én bevallom, hogy miatta néztem végig. Vagyis, gondoltam, hogy csak miatta fogom. De a felénél valamiért elkezdett érdekelni. Fontos tudni, mielőtt leülünk megnézni, hogy nem szokványos álomgyári film: nem kényeztet el bennünket igazán semmivel, azon kívül, hogy van benne egy Kinnear, egy Oldman és persze Hammer. És azon kívül egy csomó ismert arc.
Oldman szerintem zseniális ebben a szerepben, annyira szerethető a profja, hogy én többhelyütt azt kívántam, bárcsak valóban tanár lenne, biztosan minden diákja imádná. Valahol olvastam róla legutóbb, hogy a legtöbb szerepét túljátssza és ripacskodó közlése sok embert, kritikust és kiritikus embert idegesít. Én nem vagyok köztük. Nekem Oldman egyszerűen mindig a helyén van és kész.
Hammer kapcsán… noshát, a királyfi itt nem remekel, de, sajnos, azt kell hogy mondjam, hogy ez nem teljes egészében az ő hibája. A forgatókönyv nem volt kegyes hozzá, ahogy maga a szereplő is borzasztóan sótlan. Kissé aggasztó, hogy mennyire leszarta a forgatókönyv írója (és a film egyben rendezője) azt a tényt, hogy a nézők igényeit, ami a főbb szerepekben feltűnő emberpéldányokat illeti, ki kell elégíteni, némi információval, árnyalattal. Ehhez képest ez itt teljesen elmarad, főleg, ahogy már említettem, Jake Kahane esetében.
Csapongok. Igen. A film is olyan, jó is, meg nem is, de azt el nem vitatnám, hogy inkább a színészekre és az alap problémára koncentrálva élveztem a megtekintést, mint magára a film egészére. Merthogy, és ezt már nagyon sokhelyütt megjegyeztem: nem szerencsés egyszerre írni és rendezni. Ahhoz, hogy az 100%-os cucc legyen, zseninek kell lenni. Jarecki pedig nem az. Sőt, még a filmbe is bepofátlankodott, szereplőként. Vannak önimádó zsenik akiket rendkívüli módon érdemelten emelnek piedesztálra… nos, őt szerintem nem fogják. Egyszerűen felaprózta magát. Hammer főnöke, társa, Hammer húga, és még sok más szereplő totál felesleges és érdektelen volt, de a rendező, gondolom a forgatókönyvet hűen követve (nyilván a saját elképzelés kapcsán mindig részrehajlók vagyunk), minden egyes szereplőt jelentékenynek minősített, ami miatt az egész film tele van olyan jelenetekkel, amelyek áljelentősek/nem jelentősek és szétszabdalják, elmorzsolgatják a filmet. A szétszaladó morzsákat pedig, az ember nem szedegeti össze.
Én úgy gondolom, hogy a kevesebb itt is több lett volna, és a filmet csak és kizárólag Hammer (na jó, hát Kinnear és Oldman is itt voltak) miatt hét csillagra értékelem. Egyébként egy hatos kb, ha nagyon őszinte akarok lenni.
Egyszernézős, semmiféle csodát ne várjunk, nézzük meg a fent már több alkalommal emlegetett zseniális és jónevű színészi gárda miatt.


Népszerű idézetek

paavel 

Az elmúlt két év során több amerikai halt meg opioid túladalogásban, mint a vietnámi háborúban.


Hasonló filmek címkék alapján