V/H/S/99 (V/H/S 5.) (2022) 51% 9★

Ez bizony nagy hátraarc volt. A minőség és a kreatív energiák egy lépést tettek előre, és legalább hármat vissza a 94-hez képest. A shortok megfáradtak, erőtlenek. Még a szerintem is jónak gondolt To Hell and Back-ben sincs elég energia, pedig az a film legjobbja.

Shreddin – talán ez az egyik leggyengébb rövidfilm, pedig a felvezetése alapján akár még jól is elsülhetett volna.

Suicide Bid – ez sem lenne rossz, dehát az egész egy nagy közhely.

Ozzy's Dungeon – Amilyen gyalázatosan kezdődött már kezdtem lemondani róla, szerencsére a sztori alakulását először egy viszonylag érdekes irányba vitték, csakhát a befejezést sajnos elszabták.

The Gawkers – alsóközepes, majdhogynem pocsék.

To Hell and Back – Ahogy írtam, szerintem is ez a 99 legjobb kisfilmje, de azért messze van a jótól.

Kiábrándító, fáradt és kissé fantáziátlan lett ez az antológia. Az én olvasatomban a 99 még a Viral-nál is gyengébb. Egyszeri szórakozásnak ugyan megteszi, de nem hiszem, hogy sokat fog vendégeskedni a képernyőmön.

A 2021-es V/H/S/94 új életet lehelt a franchise-ba, így a Shudder kapva az alkalmon 2022-ben már ki is dobta a soron következő részt 99 címmel. Akárcsak az előzőnél itt is igyekeztek az alkotók újra korhűen megragadni ezt az évet/évtizedet, a kazik iránti tiszteletet az időnkénti bekúszó reklámokkal, viszont ezúttal a főszál kissé kusza módon a 4. kisfilmben folytatódik, majd a stáblista után zárul le. Színvonalban alulmarad a 94-hez képest, azonban a legelső V/H/S elé sikerült bekerülnie.
A rockbandás minifilm a hangzatos zenés betéteken kívül elég középszerű eresztés, a tűrhetően induló vetélkedős szakasz a végén lévő, elgagyizott felfedésével együtt szintén.
A „csodálatos” Resident Evil: Welcome to Raccoon City-t jegyző Johannes Roberts 'Suicide Bid' fejezete annak ellenére, hogy egy bizonyos ponton le lehetett volna zárni, visszahozta a 2010-es Buried klausztrofób félelmét, ami mindenképpen elismerést ér, korrekt.
A már említett főszálban a suhanc tini társulat valami iszonyat idegesítő (szerencsére megérdemelt sorsra jutnak), ellenben a korábbi játékkatonás átvezetők egész elmések, megidéződik a Disturbia hangulata és külön örültem, hogy egy momentumra felvillan az eredeti Resident Evil 2 játék (Roberts húzhatta is a száját, amiért nem az ő epizódjába került be, hehe).
Az abszolút kedvencem meglepő módon a végső szekció, a Joseph Winter és Vanessa Winter által alkotott 'To Hell and Back'. Egy Doom atmoszférát kölcsönző és azt kifejezetten ügyesen kivitelező, igényes practical effektekkel, végre értelmesebb figurákkal (különösen Melanie Stone beleélt játékával) megpakolt, piszok kreatív chapter. Megdobta az összképet rendesen, nem mellesleg az ezredfordulóra alapoz, vagyis még a főcímet se veszi félvállról.
Átfogva részemről tök oké szórakozás volt a 99, ugyan valóban nem érte el a 94 szintjét, de nálam tudta tartani a sorozat fun faktorát.

Egy fokkal rosszabb mint a ’94, sajnos gyengébb lett, de végigszenvedtem. :/