Tudatalatti erőszak (1999) 6

Subconscious Cruelty
92' · kanadai · horror 18 !

Ultrabrutál, helyenként blaszfémiába hajló akcióhorror emberi lárvákkal és testvérszexszel.

Kedvencelte 3

Várólistára tette 24


Kiemelt értékelések

Negative_Singularity

Huh… Ez teljes mértékben kikapcsolta a bal agyféltekémet, hallgattam az instrukciókra. Kiszólt hozzám a bevezetőben, hogy hagyjam el a bal felem. Sikerült. Az élmény, bár nem maradt bennem, de mindenképpen pozitív volt, bár ódzkodok ilyet írni egy efféle témájú, erkölcspusztító film esetében.
Az invokáció az elején (szubjektív értelmezés: a film múzsája maga a néző, tőle kér segítséget az alkotó, hogy kapcsolja ki a racionalitását a mű másfél órájáig, hogy érthető legyen a film) felkészít valami különlegesre, ami valljuk be, sikerül is neki, megalapozza a hangulatot.
Az első kisfilm brutális és kegyetlen (emberi), a születést, halált, teremtést és pusztítást fantasztikus végletekben ábrázolja, annak ellenére, hogy ehhez még nekem is gyomor kellett, aki simán megreggelizik egy gore film alatt is.
A második rész képi világa és szimbolikája rettentő erős, erről nem is tudok mit írni, talán ezzel kellett volna zárni az egész filmet, és akkor valószínűleg még órákig ezen emésztem magam.
A harmadik és a negyedik részecske a film önparódiája, nem értem, miért kellett egy komoly, filozofikus alkotást ennyire tönkretenni. A szex és a vallás kigúnyolása bőven belefért volna, de nem így, ennyire silányan, hovatovább klisésen spoiler.
Nekem leginkább az első rész tetszett, a narráció félelmetesen erős, a nyelvezete olyan, mintha egy szépirodalmi, ám naturalisztikus kegyetlenséggel megírt alkotásból emelték volna ki. Gyönyörű a szóhasználat, csavaros és groteszk a filozófia, de elfér. Sőt, megérthető, és ez az igazi nagy ereje.
Nem mindenkinek való ez az alkotás, túl kell látni a képeken, véren és mocskon – az emberen. Avagy: vedd észre a tudatalattidat.

_Norbi 

Elsőre értelmetlen zúzásnak tűnhet, de azért az ember ha egy kicsit is figyel a filmre, akkor rájön, hogy nem is olyan rossz. Csak bírni kell gyomorral.

fayakezdet 

Ha valamire lehet mondani hogy réteg film, akkor erre biztos. Nem mindenkinek ajánlom, sőt, igazából senkinek. Viszont ha valaki mégis rá veszi magát a megnézésére és elvonatkoztat hogy miről is szól, már ha el lehet.. akkor akár még egy pozitív film élményben is lehet része. Lehet picit túl hatásvadász, de nekem tetszett ez a művészieskedés.. Több részből épül fel a film és szerintem a második köröket ver a többire, legalábbis nálam az érte el azt a hatást amit fentebb írtam.


Hasonló filmek címkék alapján