Trollok (2016) 156

0 díj · 2 jelölés

Nagy szemű, borzas hajú, színes kis figurák ők, akik saját világukban élnek. Ám két troll kénytelen vándorútra indulni: olyan tájakra jutnak el, és olyan kalandokba keverednek, amikről troll korábban nem is álmodott – és amitől biztosan az égnek áll a haja.

angol

Képek 70

Szereposztás

Anna KendrickPoppy (hang)
James CordenBiggie (hang)
Justin TimberlakeBranch (hang)
Kunal NayyarGuy Diamond (hang)
Gwen StefaniDJ Suki (hang)
Russell BrandCreek (hang)
Zooey DeschanelBridget (hang)
Christopher Mintz-PlasseGristle herceg (hang)
Hirdetés

Kedvencelte 20

Várólistára tette 83


Kiemelt értékelések

Andi 

Pont elkaptam a tévében, de szinte csak háttérzajként ment, mindenképp fogok adni neki még egy esélyt.

Theana 

Na jó. Bevallom, tényleg nem volt annyira rossz. Ahogy Anna Kendrick is mondta, ez a boldogságról és annak megtalálásáról szól.

Az első negyven percet végiguntam, és már vártam mikor ér véget (ez talán a rosszkedvemnek róható fel), mert semmi újat nem találtam benne (szereplők terén főleg nem), a trollok kiütötték a cukiság faktort, de idegesítettek, mint ahogy a bergeriek is. (Ők teljesen az agyamra mentek spoiler. És olyan volt, mintha azokat a zenéket, amikre nem tudtak kitalálni valami magyar szöveget, csak berakták angolul. Legyen az összes eredeti szinkronban, vagy fordítsák le mindegyiket.

Aztán a True Colorsnél spoiler, ami valószínűleg annak köszönhető, mert ez az egyik legkedveltebb dalom a rengeteg közül, de mindegy is. Aztán még/már semmi új, és spoiler vég.

(Justin Timberlake meg a Rossz tanár óta valahogy nem igazán tud lenyűgözni – sehogy sem.) De a látványvilág 10 pont.

justafairytale

A sztori nagyon gyerek, de egyszer teljesen jó volt, két jelenetet meg is könnyeztem ah, túl érzelmes vagyok, kövezzetek meg. Az viszont nem tetszett, hogy szinte az összes zenét lemagyarították. Értem, hogy a gyerekeknek így érthető igazán… Lehet nem magyarul kellett volna néznem. :)

Törpillaa 

Nagyon aranyos kis mese, bár egyszer kétszer majdnem bealudtam rajta. Ez inkább kicsiknek való. Az unokahúgi, és unokaöcsi nagyon imádja, még táncoltak is rá. :-) A szereplők irtó cukik, szivárvány minden színében láthatóak, kész cukormáz, és a tetejére csillámpor. Már csak csillámpóni hiányzott belőle. :-D A zenék szintén jók voltak.

Nadja_Blue 

Túl sok volt ez szivárványos, csillogós cukiság az ízlésemnek. A film elején például igenis Branch véleményével értettem egyet és idegesített ez a túláradó cukiság, boldogság és folyamatos ölelgetés. Fárasztó volt, a viccek pedig többször is a cringe kategóriába estek.
Egyébként eredeti szinkronnal néztem és az itt látott idézetek alapján örülök is neki, nem tudom, hogy éltem volna túl még azt is, hogy ezeknek a számoknak a magyar verzióját hallom, nem szoktam általában valami jól fogadni ezeket a magyarosításokat. Szóval igen, ez nagyon nem az én filmem volt, bár az is igaz, hogy általánosságban elmondható az ízlésemről, hogy nem igazán kedvelem a nagyon modern, trendi elemekkel operáló animációs filmeket. Sokkal jobban kedvelem a klasszikus, maradandó történeteket, amiket nem lesz ciki visszanézni pár évtized múlva. Márpedig ez a film már most sem állja meg a helyét nálam.

kiruu 

Annak ellenére, hogy a film háromnegyedét meg kellett néznem, hogy megragadjon, nincs szívem lehúzni. A végkifejlet csodálatos lett. Sajnos szinte az egész filmet untam, lapos volt, igazából nem történt semmi, egy-egy félmondaton kívül jó poénok sem voltak benne. De a vége kárpótolt egy kicsit, és a boldogság engem is átjárt. A dallista remek, nagyon ütősre sikerült. Kivételesen a magyar szinkron sem rossz, de eredeti nyelven is kötelező megnézni!

Zsófia 

Kitaláltak egy tündéri képzeletvilágot, édi, bolyhos lényekkel és mesés színekkel, majd az egészet elrontották a trollokkal meg az idétlen bergeniekkel. Klassz road-movie lehetett volna, ha (sokkal) többet kapunk Branch és Poppy utazásából az erdőben, a kapcsolatuk alakulásából, ám e helyett egy rakás ronda, szürke (ostoba) monstrum, átlagosan közönséges poénok, és mindenféle csilli-villi, low-quality hipstrekedés jutott csak a 90 perces játékidőbe.

Röfipingvin

Kicsit belefullad az ember a csillámba, de az üzenetével nincsen semmi gond.

viky0222

Hát ez.. Nem is tudom, többnyire jól szórakoztam, időnként a fejemet fogtam, többször elkapott a WTF érzés a glitter troll esete…o.O, és elég sűrűn kicsikét túllőttek a színek, szivárványok és úgy általánosságban a giccs használatával. Az biztos, hogy egy hullámvasút volt a film, de igazából pontosan ezért maradandó élmány lesz, az tuti. :D
A szinkronhangok zseniálisak, szerencsére angolul néztem meg. És a dalválasztások is nagyon jók voltak, a True Colors-ért külön plusz pont jár tőlem, nagyon illett az egészhez.
És a vége is nagyon bejött, a közepe fele viszont kicsit eluntam. Nem nagy szám történetileg, de ennél jobban nincs szívem lepontozni, pedig néha gyakran nagyon elgondolkodtam rajta, hogy a készítő vajon mit szedett/szívott a film elkészítése előtt. :D

negike

Szerintem aranyos kis mese volt, én nem vártam tőle sokat, úgy hogy tetszett, vicces részek is voltak benne, a dalok is szépek és jók voltak. A trollok aranyosak voltak, meg bergeinek is aranyosak voltak valamilyen szinten! :D https://www.youtube.com/watch… Az egyik kedvenc dalom ez volt! :D
Értékelés: Történet: 5/4 Nem volt annyira fantázia dús, kicsit kihúzottak volna mást belőle, de annyira nem volt vészes, csak egy kicsit klisés. Szereplők:5/5 Aranyosak voltak. zenék:5/5* Nagyon jó számok voltak benne. https://www.youtube.com/watch… Vége:5/5* Minden nagyon jó lett! :D Összegzés:10/8 Azért aranyos mese volt.


Népszerű idézetek

Theana 

Branch: Mindannyiunkban ott van a boldogság, csak kell valaki, aki segít megtalálni.

1 hozzászólás
Theana 

Gristle herceg: A hasam üres, de a szívem tele van.

kiruu 

Pipacs: Nem tudod mi az, hogy romantika?
Ágas: Dehogyis nem, sőt az a titkos hobbim.
Pipacs: Tényleg?
Ágas: Nem tudod, hogy mi az a szarkazmus?
Cooper: Ehh, nekem volt egyszer szarkazmusom.

kiruu 

Menni fog ez Barnabusz! 8 hosszú órám van, hogy leadjak 15 kilót!

Csodaautista 

Új fény gyúlt (True Colors)

Szemedben látom
Feladtad régen
Volt egy utazás
De annak már vége
Tudom bántott a világ
Úgy érzed nincs menedék
A fény benned kihunyt
Megfojt a sötétség

Előtted új út
Feledd el gondod
Ó, a régi bút
Hiába hordod
Mert éjt követ nappal
És a tél után jő a nyár
Hát hidd csak el
Mit biztos érzel is már

Hogy ma benned
Új fény gyúlt
Szép mint rég
Lelkedben új fény gyúlt
Szerelmem hív még
A szívedig ér
A szivárvány
És új fény gyúlt
Új fény gyúlt
Mely tündököl

Lelkedben új fény gyúlt
Szép mint rég
Lelkedben új fény gyúlt
Szerelmem hív még
A szívedig ér
A szivárvány
És új fény gyúlt
Új fény gyúlt
Mely tündököl
Mint a hajnal

Csodaautista 

Átjár az érzés (Can't Stop the Feeling!)

Egy furcsa érzés tör néha rám
A szívem máshogy ver,
és új ritmusra vált
És bár a lábam a földön áll
A lelkem könnyű lesz,
a dallal együtt száll

Ne várj hát, állj a szivárványra
Fenn a felhők hátán járj
Ha érzed mozdul kezed
lábad, meg ne állj
A ritmus szikra, szíved várta
ezt a lázas lüktetést rég
Most mint máglya
borul lángba, és úgy ég

Csak engem láss, ha villog a fény
Érezd, hogy más nincs itt
csak te meg én
Ez az éj csupa szépet ígér
Mint egy álom, mint egy álom,
mint egy álom

Ma még ezt a bűvös éjszakát
táncold át, hidd el
Forró lesz a bűvös éj ha lát,
táncold át, gyerünk
Ezer fénylő csillag
néz le rád, táncolj hát
Nézz az égre és egy éjen át táncolj

Testedben érzed
Az éjt táncold át
Lelkedben érzed
Az éjt táncold át
Szívedben érzed
Az éjt táncold át
Átjár az érzés
Te csak táncolj, gyerünk

Testedben, lelkedben, szívedben
Testedben, lelkedben, szívedben
Testedben érzed

Ma még ezt a bűvös éjszakát
táncold át, hidd el
Lelkedben érzed
Forró lesz a bűvös éj ha lát,
táncold át, gyerünk
Szívedben érzed
Ezer fénylő csillag
néz le rád, táncolj hát
Átjár az érzés
Nézz az égre és egy éjen át táncolj

Testedben érzed
Szívet, testet, lelket átjár
Lelkedben érzed
Mert ez testet, lelket átjár
Lelkedben érzed
Szívet, testet, lelket átjár
Mert ez testet, lelket átjár, de jó

Csodaautista 

Újból talpra állok én (Get Back Up Again)

Nincs visszaút, helyt kell állnom
Ezt a próbát vállalnom kell
És én, kit eddig féltve óvtak
minden veszélytől
Most útnak indulok, mert tudom
Csak én menthetem meg őket,
és mert, aki mer az nyer

Nincs itt semmi riasztó
Nézd ragyog az ég,
és itt egy pillangó
Ezt előjelnek veszem,
és szuper jó
Nincs mitől félni,
hisz nem ér baj

Mert tuti a vész nem talál rám,
mikor oda megyek
hol csak a madár jár
Csupa meglepetés és kaland vár
Itt új csodákat látok minden percben
Egy képeskönyv az élet,
a világ tök jó hely

Hej, ma győzök mert győzni kell
Ma semmiképp se adom fel
És hogyha orra is esem
újból talpra állok én
Ha dacolok a veszéllyel
Tudom a baj ma engem nem ér el
És hogyha orra is esem
újból talpra állok én

Csak megyek előre, mert hajt a hit,
és nincs ma ami engem megállít
Dalom te repülj, vidd a csodást hírt
Hogy tényleg élek még
Egy szép kirándulás ez,
nincs miért félnem
Egy képeskönyv az élet

Lehet ez ábránd belátom
Se erőm nincs, se tudásom
Nem ne félj, nem lesz baj, egy trollnak
ez a fura csupa csuda vadon
tök jó hely

Hej, ma győzök mert győzni kell
Ma semmiképp se adom fel
És hogyha orra is esem
újból talpra állok én
Ha dacolok a veszéllyel
Tudom a baj ma engem nem ér el
És hogyha orra is esem
újból talpra állok én

Pázsint_Dalma_Györgyi

…Mindannyiunkban ott van a boldogság, csak kell valaki aki segít megtalálni.

Csodaautista 

Hahó (Hello)

Már súgtam néked én
sok édes szót
És ajkamról az ajkadon
ott ég a csók
Az ablakomnál
hányszor mentél el

Hahó, gyere engem keresel
Tudom, hozzám hajt a vágy
Tudom, nem csak nekem fáj
És nem kell több csak annyi
Hogy a két karodba zárj
És hogy érezd azt mit én
És hogy végre látva láss
Én már rég nem várok másra
Csak terád


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján