A Tokyo Mew Mew (2002) anime folytatása, a 20. évforduló megünneplésére.
Tokyo Mew Mew New ♡ (Tokyo Mew Mew New ♡ 1.) (2022–2022) 18★
24' · japán · sci-fi, animációs, romantikus, fantasy, sorozat, anime 13
1 évad · 12 rész
Képek 1
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 23
Kiemelt értékelések
Hogy őszinte legyek rosszabbra számítottam :D Tetszett így hogy lerövidítették és kihagytak több részt és a lényegesebbeket hagyták benne. Bár így is voltak számomra idegesítő jelenetek, de az már csak az én bajom :P A rajzolása is nagyon tetszett meg a zenéi is, jó volt ez a kicsit modernebb stílus
A Tokyo Mew Mew remake-ét jó ötletnek gondoltam, mert az előző szérián volt mit javítani.
Bár ez csak 12 részesre sikerült, tetszett, hogy modernizálták, felpörgették a sorozatot.
Kifejezetten szép is lett.
Viszont Ichigo néha annyira idegesítő volt a folyamatos „Aoyama-kunjával”, hogy volt egy, vagy két rész, amit csak kb. egy óra alatt voltam képes legyűrni.
Aki látta a régi szériát, azt nagy meglepetések nem fogják érni, az új nézők pedig kapnak egy jó ms animét.
Nagyon szeretem a TMM-et, és örülök, hogy remakelték az animét. Sok felesleges fillert kihagytak belőle, kissé modernizálták a rajzolást (ami nekem nagyon bejött, főleg az új hajak), valamint pár dolgot változtattak is a mangához képest. Mégis mangahűbb lett, de mégis megtartotta a báját, amit annyira szerettem mindig is. Az opening igazán jó lett, az ending is és a seiyuuk is jól lettek kiválasztva. A régi anime feléig megy el az első évad némi ugrásokkal, de nem baj. Egyébként tetszenek az új átváltozások és a támadások is, amiknek csak a neve maradt meg, de nagyon felpörgették őket. Szerintem jól áll az animének. Nekem nagyon tetszett, várom a második évadot is.
Nem láttam az eredetit és nem olvastam a mangát … és nem tudok hanyatt esni ettől az animétől… Ichigo és az elnyújtott Aoyama-kunja egy életre beleivódott az agyamba. Quiche egy perverz zakkant. Az első évaddal még nem igazán kerek a sztori, úgyhogy kíváncsi vagyok a folytatásra.
Már csak az eszmei értéke miatt megérdemli a helyet a kedvencek között.
Igen csak érdekes volt ez a „remake”. Azt tudni kell, hogy én úgy néztem a régi verziót, hogy az első felét magyar szinkronnal, ami ugyebár a „4kids” butított változata és a maradék részekkel kapcsolódtam be az eredeti animébe…. szóval nekem nagyon furcsa volt így a remake. :D A mangát is olvastam, de már annyira nem rémlik, hogy mennyire volt más az és ez.
Az biztos, hogy több dolog is tetszett ebben az animében. Kevés filler, átdolgozottabb karakterdizájn. Jóval kevesebb átváltozás. Százszor mangahűbb lett. Egy példa az utsó' rész, ahol nem Ichigo győzi le a hatalmas „lepkét”, hanem Mint.
Sokkal többet foglalkoztak a harcokkal. Kidolgozottabbak voltak azok is. Az érzelmi hullámvasút -ahogy a régi animében is- itt is jelen van. Ahogy Ichigo érzelmei változnak, úgy a nézőé is. Továbbá a romantikus szál itt is csodálatos. <3
A zenék az elején annyira nem jöttek be, aztán az opening és az ending is belopta magát az ember szívébe. PLUSZ: Az utolsó részben a rész végén felcsendült az eredeti opening, kicsit más zenésítésben…. na ez egy plusz pont volt nálam. :)
Az utolsó rész esős jelenetével pedig ismét totál KO lettem. Az minden verzióban nagyon a szívem csücske és itt az átdolgozott rajzolással mégjobban bebizonyosodott.
Ha minden igaz, jön majd az anime másik fele, úgyhogy nagyon várom már azt is. ^^
Valamennyit láttam még annak idején az eredeti sorozatból, de megvallom szinte semmire sem emlékszem már belőle.
Nekem tetszett ez a felújított változat. Nagyon szép volt az animáció. A szemek, a hajak és a ruhák nagyon jól néznek ki. De a srácok is nagyon lányos arcúak lettek.
Nagyon rövidnek éreztem az évadot, jó lett volna még pár részt hozzácsapni. Mire elkezdődött az egész addigra már vége is lett :(
Meglepően jó anime volt.
Ahhoz képest, hogy mangahűbb lett hozta az elvárhatót és nem ült le a sorozat. Végig tartotta azt a színvonalat. Illetve még mangahűsége ellenére valamennyire azért változtattak pár dolgon, de azok sem voltak zavaróak.
Voltak még ugyan kisebb hibái, de azok nem voltak olyan zavaróak.
Remélem, hogy a második felében hozza ugyanezt a színvonalat.
Imádtam a TMM-et. Nekem ez sokkal jobban tetszett mint a másik. Az opening, az egyik kedvencem lett. Maga, az átváltozások, támadások sokkalta jobbak lettek. Esetleg, ha lesz második évadja várom nagyon. Nekem ez bejött, hogy így jobbak lettek a karakterek pl: a hajuk, ruhák is.
Nagyon vártam az animét, bár én sokáig azt hittem folytatás lesz, nem remake, de ezen gyorsan túltettem magam.
Szerintem a vérfrissítés jót tett a sorozatnak, nem ártott nekik az új ruha, a pörgősebb támadások, de az, hogy így lekurtították a részeket, számomra sokat rontott a minőségen. Alapvetően jó volt a koncepció, de nagyon sok – szerintem – fontos jelenet, rész és jellemfejlődést elősegítő rész kimaradt, ahol a lányok személyisége épült. Ebből most nagyon keveset kaptunk. Ráadásul a szerelmi szál is nagyon vissza volt fogva, Ichigo-n kívül másnál meg sem jelent, ráadásul sok kulcsmomentum is kimaradt, ráadásul a vége is nagyon összecsapott volt, és a megoldással még nem is lett volna annyira bajom, de annyira siettek, hogy semmire nem maradt idő. Na és Quiche?! Ez mi? :D Hát miért nem Kisshu, mint eddig? Ráadásul őt nagyon szerettem az eredeti animében, de itt úgy volt ábrázolva, mint valami beteg pedofil … Nagyon furcsa volt, de várom a 2. évadot, hátha az még tud javítani a megítélésemen.
Nagyon ritkán írok értékeléseket, de ez most olyan jó élmény volt, hogy azt muszáj megosztanom.
Szeretném leszögezni, hogy ez az anime objektíven nézve nem egy nagy durranás.
Én viszont nagyon kötődöm az eredetijéhez, mert az volt az első anime, amit gyerekként tudatosan végignéztem – az első, ami miatt már néztem egyáltalán animét japánul. Tudom, hogy bugyuta ez az anime, és arra számítottam, hogy így, felnőttként, jó 15 évvel később már nem fogom élvezni, csalódás lesz.
De nem lett! Én ezt még mindig imádom. Voltak részek, ahol visítva felröhögtem, volt, ahol borzongtam az izgalomtól – és nem azért, mert tényleges meglepetést vártam, hanem azért, mert egy kicsit újra gyerek lehettem, miközben ezt néztem.
Annyi változott talán csak bennem, hogy amikor a régi animét néztem, mindig Elliotnak/Shiroganénak drukkoltam, és egyáltalán nem értettem, miért kellett Zoey-nak/Ichigónak Mark/Aoyama. Most értem. És most itt állok széttárt karokkal, hogy nem tudom, hová drukkoljak, mert mindkét srácot szeretem, és mindkettővel jó a kémia. :D
Szóóóval nosztalgiából csillagos ötös, aki az eredetit szerette, szerintem ezt is fogja.
Én elfogult vagyok. Mindig próbálok objektíven értékelni, de most nem. Ezt csak szeretem. :')
Folytatása
Összehasonlítás |