Kedvencelte 1

Várólistára tette 47


Kiemelt értékelések

Kiskakukk 

Próbálok finoman fogalmazni: alig vártam, hogy Leto karakteréből szasimit csináljanak.

Ami jó:
– gyönyörű képi világa van a filmnek
– hangulatos
– jók a zenék
– sok jakuza tetkót csodálhattunk meg

Ami nem jó:
– Leto (Nick…Nyikkü :D) karaktere pont olyan élettel teli volt, mint egy döglött hal. Személyisége nulla, háttértörténete nulla (ami kiderült róla, az édeskevés), a reakciói kimerülnek abban, hogy mereszti a szemeit. Minden megmozdulásánál a fejemet fogtam. Irritáló volt, hogy folyamatosan angolul beszélt, és nem tisztelte meg azzal a japánokat spoiler, hogy a saját nyelvükön szólt hozzájuk. Ott élsz (már jó ideje), tanuld meg a nyelvet. spoiler (A Rajtaütés 2-ben bezzeg micsoda indulatokat generált egy pár perces idegen nyelven beszélés: https://snitt.hu/idezetek/66709)
És igen, teljesen át tudtam érezni, hogy a haragosa miért akarta eltakarítani ezt a jellegtelen, jellemtelen „gaidzsint” a köreikből.
– A korrajz elég felszínes volt. Többet szerettem volna érezni az 50-es évek hangulatából, de kb. akármikor játszódhatott volna a film, annyira nem használták ezt ki.
– És ebből következik, hogy szerintem a sztori is erősen sántít. Szerintem az ilyen húzásokhoz a japánok túl konzervatívak. spoiler Meg a vége, ó, anyám… spoiler

Ha jakuzás sztorira vágyik valaki, inkább ajánlom a Családom, a jakuzát vagy a Tokyo vice-t.

5 hozzászólás
E_W

Már régóta meg akartam nézni, nem is csalódtam benne, Jared Leto-nak ez a szerep is jól állt. Érdekes volt bepillantást nyerni a yakuzák világába spoiler


Hasonló filmek címkék alapján