Tabu (1931) 77% 7★

A film a festői szépségű Bora Bora szigeten játszódik, amit Földi Paradicsomnak is szoktak nevezni, nem véletlenül. Abban a korban, amikor még gyakorlatilag érintetlen volt és nem luxusturistáknak való helyként tartották nyilván.
Érdekessége, hogy többnyire (nem színész) polinéz bennszülöttek játszanak a filmben, így autentikusabb lesz az élmény, de komolyabb színészi alakításokat azért ne várjunk. Cselekménye a tiltott szerelem története spoiler. A vége sajnos eléggé kapkodós lett.
A tabu szó egyébként polinéz eredetű, innen terjedt el a nagyvilágba.

A Tabu bemutatója előtt elhunyt Friedrich Wilhelm Murnau nem tudott belépni a hangosfilm világába: ezen utolsó produkciója előre felvett és a képpel összeszinkronizált zenei hangsávot tartalmaz, de mást nem – ami azt illeti, túl sok szövegkártyát sem, ami arra utal, hogy a némafilm alkonyához közeledve sok rendező még mindig látott művészeti szempontból kiaknázható lehetőségeket a nem megszólaló szereplőkben és az önmagukért beszélő képekben. Nem igazán kérdéses, hogy a Tabu esetében ez a koncepció telitalálat: az egzotikus közegben feltűnően jól áll, hogy az autentikus szereplőknek nem kell megtörniük a dokumentarizmus illúzióját színpadias szavalatokkal, főleg nem egy idegen, de a néző számára érthető nyelv használatával.

A film ajánlata és különlegessége egyébként pontosan ez: egy egzotikus világ saját, mégis egyetemesen közérthető melodrámájának bemutatása egyrészt a szigeteken élő bennszülöttek szerepeltetésével, másrészt a némafilm megszokott kereteivel, sőt, még egy annál is szűkösebbre szabott narratív mankóval. Murnau valószínűleg úgy kalkulálhatott, hogy egy egyszerű, idillien ártatlan természetközeli világban a tett mindig maximálisan kifejező, nincs szükség azt külön kommentálni – a kommentár csak akkor elkerülhetetlen, ha a cselekedetek, gesztusok szintjén nem kifejezhető, főleg a fejben és a szívben zajló folyamatok megmutatására van szükség. Ebben igaza lett, a Tabu tényleg működik filmként, noha mai szemmel nézve tényleg nem tűnik szószártyárnak, még némafilmekhez szokott szemlélő számára sem.
A folyamatosan játszott zenei háttér természetesen sokat segít a figyelem fenntartásában, megmosolyogtató is, amikor az egzotikus őslakók lelkesedését Smetana Moldvájával teszik átléhetőbbé, kifejezőbbé a készítők.

Nehéz azonban az ötlet és a kivitelezés különlegességén túl miről beszélni a Tabu kapcsán. Ez alighanem sok korabeli filmre igaz, esetében azonban ténylegesen a diskurzus legfőbb vonulata lehet. Ennek fényében adom a hetet: nem tudom, kockáról kockára ugyanezzel a filmmel mit kezdenénk például egy hatvanas-hetvenes évekbeli alkotói miliőbe helyezve.